A Hyundai kifejlesztette a világ első feltekerhető autókijelzőjét

A Hyundai csoporthoz tartozó Mobis alkatrészgyártó vállalat sikeresen kifejlesztette a világ első olyan feltekerhető kijelzőjét, amelynek méretét a járművekben a felhasználók igényeik szerint alakíthatják, így méretükkel jelentősen javíthatják a járművek belső kihasználását.  

A feltekerhető kijelző képernyője fel-le gördül, amikor olyan vezetési információkat jeleníti meg, mint pl. a navigáció térképe, azonban képes teljesen letűnni, ha a motort leállítják. A járművet vezető felhasználók a képernyőt akár egyharmadára is kitekerhetik, amivel mindössze a minimális vezetési információt jelenítik meg és amennyiben a kijelző kétharmadnyira gördül fel, akkor a navigáció használata is lehetővé válik. A 16:9-es képarányú teljes képernyős módba kapcsolva pedig a jármű parkoló vagy elektromos jármű töltése közben videók nézése is lehetővé válik.

A Hyundai Mobis azt tervezi, hogy a részben az okostelefonok és a tévék piacán már bevezetett feltekerhető kijelzőt hamarosan az autóipar részére is bevezeti és a globális autógyártók részéről fogadja a megrendeléseket. Az elsődleges célközönség az észak-amerikai és európai luxusmárkák piaca. A technológia az előzetes teszteken megbízhatónak és tartósnak bizonyult, világszerte számos ügyfél érdeklődését felkeltve.

A feltekerhető kijelző oda kerül, ahová a modern jármávekben jelenleg a navigációs rendszer kijelzője található. A kijelző minimális helyet foglal el, így ennek eredményeként várhatóan forradalmasíthatja az autók belső kialakítását. A szabadidős tevékenységekre és a családokra szánt, célalapú járművekben (PBV) a kijelző az első és a hátsó ülések közé a mennyezetre is felszerelhető, és onnan gördülhet le, de akár az ülések mellé oldalt is elhelyezhető.

A Hyundai Mobis feltekerhető kijelzője QHD vagy annál magasabb felbontásban érkezik. A vállalat arra is képes, hogy szupernagy méretű, 30 colos vagy annál nagyobb kijelzőket is készítsen. A feltekerhető kijelző legnagyobb erénye a könnyű szerkezet, amely minimális hangerővel mozog. A szerkezet maga csupán 12 cm-es mélységet igényel ahhoz, hogy a feltekerhető kijelzőt a vezetőülés közelében építsék be. 

A mai járműbe épített infotainment (IVI) rendszerek piacán az autós szórakoztatáshoz használt kijelzőtechnológia a vállalatok növekedésének új hajtóereje. A meglévő LCD kijelzőket hamar szuper méretű, legalább 20 colos műanyag OLED kijelzőkre cserélik le. Ezt szem előtt tartva a Hyundai Mobis az elmúlt két évben mélyült el a feltekerhető kijelzők fejlesztésében. A vállalat jelen pillanatig a műszeregységet, 360 fokos Surround View Monitor (SVM) rendszert, Head-up kijelzőt (HUD) fejlesztett ki, az internalizált infotainment képességekre fókuszálva. 

 „Alig várjuk, hogy a megkülönböztetett technológiánkkal az autóipari kijelzők piacát megváltoztathassunk. Úttörő szerepet töltünk be a globális piacon az új infotainment-technológiák trendjének előmozdításával” – mondta Han Young-hoon, a Hyundai Mobis kényelmi és vezérlési elektronikai (EC) részlegének alelnöke.

A Hyundai Mobis a nemzetközi piacon az IVI szektorban áttörő jelentőségű innovációival ragadja meg a közönséget. A vállalat által tavaly kifejlesztett Quick Menu Selection rendszere ugyanis lehetővé teszi, hogy a felhasználók kézmozdulatokkal, a képernyő érintése nélkül válasszák ki a kívánt menüpontokat. A Hyundai Mobis tavaly bemutatott forgatható kijelzője egyben a világ első olyan kijelzője, amelyben mozgatható, szupernagy méretű ívelt képernyő található.

Forrás: mobis.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei