A Kia Kínában mutatta be legújabb villanykoncepcióját

A Hyundai csoporthoz tartozó Kia tisztán elektromos, középkategóriás EV5 hobbiterepjáró koncepcióját mutatta be Kínában, amellyel értékesítési lendületét kívánja megújítani egyik rendkívül fontos piacán, ahol eddig a csökkenő piaci részesedésének visszaszerzéséért küzdött.

A Kia vállalat az idei év első médiaeseményeként megrendezte Kia EV Nap bemutatóját, amelyet a kínai Sanghajban tartottak meg. A koreai vállalat már korábban bejelentette, hogy új generációs elektromos járműkínálatának legújabb és eddigi legkisebb tagját, az EV5 modellt Kínában még idén gyártásba is veszi és a járművet a hazai, valamint a globális piacok számára is készíteni fogja.  

Az EV5 tanulmány futurisztikus megjelenése az „Ellentétek vonzásában” dizájnelv által megfogalmazott robusztus külsőt és a modern és kreatív belső teret az „Együttélés a természetben” témakörét felölelve ötvözi. A tanulmányterv alapján a Kia azt tervezi, hogy bemutatja az új autó sorozatgyártású változatát, amely minden bizonnyal az autógyártó jellegzetes „tigris orr” hűtőmaszkját fogja viselni.

A vállalat közleménye szerint a dobozos sziluett, a robusztus sárvédő és a tengelytáv, valamint az autó oldalainak kialakítása tovább erősíti az autó eredetiségét. Az autóban fel lehet fedezni a Kia elektromos modelljeinek közös jellemzőit, így például az ultramodern stílusú digitális lámpatesteket, a gyémántcsiszolású 21 colos felniket és a légterelő idomokat.

A Kia EV6 2021-es debütálása óta ez az első olyan elektromos autó, amely a Hyundai Motor Group E-GMP villanyautó-platformjára épült, amely mellett az autógyártó az EV9 modellt teljes egészében március végén, a Szöuli Mobilitás Kiállításon fogja bemutatni. Az EV5 szériagyártású változata mellett az EV6 is várhatóan idén debütál Kínában.

Ami a belső teret illeti, a padlólemez az E-GMP platformnak köszönhetően teljesen sík, az utastér terebélyes üléseket kínál, amelyek összekapcsolásával egy nagy pad alakítható ki. Az autógyártó szerint a 180 fokban forgatható ülések és a rendkívül funkcionális csomagtartó is új élményt nyújt a vezetők és az utasok számára egyaránt. Az autóba a gyártó állítása szerint fenntartható anyagokat is beépített, így tízféle környezetbarát anyagot, köztük bio-poliuretánt a karfákban és újrahasznosított műanyagot használtak az ülésekben. 

A Kia és anyavállalata, a Hyundai Motor gyenge kínai értékesítési eredményekkel küszködik a helyi gyártók által diktált verseny, valamint a Szöul és Peking közötti politikai feszültségek elhúzódó hatása miatt, amelyet a THAAD fejlett amerikai rakétavédelmi rendszer koreai telepítése okozott 2017-ben.

Tavaly 80 ezer autó eladásával a Kia piaci részesedése mindössze 0,56 százalék volt Kínában, amely a világ második legnagyobb autópiaca az Egyesült Államok után. Idén a vállalat értékesítési eredményének csaknem megduplázását tűzte ki célul, ami mintegy 170 ezer autó eladását jelentené.

Forrás: koreaherald.com, en.yna.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei