Az új Hyundai Kona elektromos változatban is bemutatkozott

A Hyundai Motor a vadonatúj Kona belsőégésű motoros változatai után most Koreában bemutatta a népszerű kis crossover tisztán elektromos változatát, amely kétféle akkucsomaggal és számos új funkcióval érkezik a modellpaletta élére.  

A második generációs Kona a B kategóriás hobbiterepjárók szegmensének egyik legátfogóbb termékcsomagját kínálja, beleértve a hajtásláncok legszélesebb választékát. A vásárlók elektromos (standard vagy nagy hatótávolságú), hibrid elektromos (HEV) és belsőégésű motoros (ICE) változatok, valamint minden hajtáslánccal elérhető sportos N Line változata közül választhatnak.

A Hyundai Motor egy nem szokványos megoldással először elektromos autóként fejlesztette ki az új Kona modelljét, összhangban a vállalat 2022 márciusától felgyorsított villamosítási stratégiájával, amelynek keretében 2030-ig 11 új elektromos Hyundai modellt tervez fog piacra dobni.

„A Kona Electric az IONIQ modelljeink mellett jelentős szerepet fog játszani a Hyundai elektromos járművei vezető szerepének megerősítésében" – mondta Jaehoon Chang, a Hyundai Motor Company elnök-vezérigazgatója. „Az új modell az első generációs Kona Electric jó hírnevére épít és úgy tervezték és fejlesztették, hogy számos kiemelkedő tulajdonságával a verseny élére álljon” .

Chang hozzátette: „A Hyundainál az elektromos járművek forradalmát nem csupán a legújabb trendnek tekintjük. Meggyőződésünk, hogy ez nemcsak az ipar, hanem a társadalom számára is sarkalatos pont. Reméljük, hogy környezetbarát mobilitási megoldásaink, például elektromos termékeink bevezetésével felgyorsítjuk a tiszta mobilitásra való átállást, és előrelépést érhetünk el az emberiség javára.”

Masszív, dinamikus kialakításával és megnövelt méreteivel a vadonatúj Kona megőrzi ikonikus karakterét és minden korosztály és generáció számára támogatja az aktív életmódot, miközben olyan új technológiákat és kényelmi funkciókat kínál, amelyek biztonságos, összekapcsolt és kényelmes élményt nyújtanak. A fejlesztések között szerepel a kettős, 12,3 colos panorámakijelző, a Digital Key 2 Touch, a teljes OTA (Over-the-Air) frissítések és a Connected Car Navigation Cockpit (ccNC).

A Kona Electric kategóriaelső hatótávot kínál a B-SUV szegmensben, ami a WLTP-becslés szerint 490 km. Az autó rendelkezik az olyan kifejezetten az elektromos változatra jellemző dizájnelemekkel is, mint az aktív légterelők, a belső és külső V2L csatlakozó kimenetek, a head-up kijelző (HUD), az i-PEDAL vezetési mód, az intelligens regeneratív fékrendszer és az elektronikus aktív hangrendszer.

Az előző generációs Kona modellhez képest az új változat egyedi arányokkal és megnövelt méretekkel rendelkezik. Az EV modell hossza 4 355 mm, vagyis 175 mm-rel hosszabb, mint az előző, 2017-es generációé, tengelytávja pedig 2 660 mm, ami pedig 60 mm-rel nagyobb, mint korábban. Szélessége 1 825 mm, ami 25 mm-rel szélesebb, miközben magassága 20 mm-rel 1 575 mm-re nőtt.

A mindössze 0,27-es légellenállási együtthatójával az új Kona a stílus feláldozása nélkül jeleskedik az aerodinamikai teljesítmény terén. Az aerodinamikus orr és a csomagtérajtó között a formázott kerékívek és a parametrikus felületek karakteressé teszik a tiszta megjelenést és a dinamikus krómívek összekötik az övvonalat a hátsó légterelővel, illetve az integrált, magasra szerelt féklámpával.. Az EV-változaton a pixeles horizont lámpa és a pixel grafika egyedülálló megjelenést kölcsönöz az autónak. Az élénk külső színek tovább hangsúlyozzák a Kona ikonikus dizájnját, ihletet merítve a modell széles vásárlókörének változatos életmódjából.

A modell megnövekedett méretei és az elektromos autókból származó univerzális architektúra alapján a Hyundai Motor nagyobb belső „életteret” tudott tervezni. A vezetőközpontú első üléssort a lebegő vízszintes C-Pad emeli ki, integrált kettős, 12,3 colos panorámakijelzővel, amely megerősíti a Kona high-tech karakterét.

A Kona új elrendezésének részeként a shift-by-wire sebességváltót a középkonzolról a kormánykerék mögé helyezték át, ami több tárhelyet tesz lehetővé a nyitott konzol területén. Az elrendezés a Kona nagyobb, szélesebb belső terét is kiemeli, sokoldalú és kényelmes teret biztosítva a vezető és az utasok számára. Ezt a benyomást tovább erősíti az összes kezelőszerv áthelyezése a kormánykerék köré, lehetővé téve a nyitott konzolos tárolók kialakítását, forgatható pohártartókkal. 

Az első üléssor relaxációs komfortülés-opciója a „súlytalan” testsúlyeloszlásra van optimalizálva azért, hogy segítsen enyhíteni a vezetés utáni fáradtságot. A második sorban található üléspad maximalizálja a lakhatóságot és egyszerű tisztántartást biztosít, míg a kétfokozatú retesz lehetővé teszi a hátsó ülések hátradöntését. A teljesen lehajtható második üléssor mögött alapesetben 466 literes csomagtér található, amelyet egy 27 literes első csomagtartó (frunk is kiegészít. A kofferektől a bevásárlótáskákig minden eddiginél egyszerűbbé válik a rakodás a kényelmesen állítható intelligens motoros csomagtérajtó segítségével.

A pixeles horizont lámpa és a pixel grafika mellett a Kona Electric még több funkciót kínál a jobb felhasználói élmény érdekében. Az akkumulátor előkondicionálása biztosítja a biztonságos töltést és a hatótávolságot télen, a befagyott töltőajtó elleni védelmi rendszer pedig lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy mínusz 30 fokos környezetben is ki tudja nyitni a töltőajtót. 

Az új Kona Electric elődjéhez hasonlóan kétféle akkumulátorcsomaggal kerül forgalomba. A korábban 39 kWh-s akkucsomagot egy jóval nagyobb, 48,4 kWh-s váltja fel, amely 114,6 kW-os (156 LE) teljesítménnyel és 255 Nm nyomatékkal rendelkezik. Az alap akkucsomag mellett a vásárlók választhatják a nagyobbik, immár 65,4 kWh kapacitású változatot is, amelynek teljesítménye immár 160 kW (218 LE), forgatónyomatéka pedig ugyancsak 255 Nm. Ezzel az akkucsomaggal a megtehető hatótáv várhatóan 490 km körül lesz.

A kétirányú fedélzeti töltéssel a Vehicle-to-Load (V2L) funkció bármilyen eszközt képes táplálni vagy elektromos berendezést tölteni, a kényelem érdekében mind a belső, mind a külső aljzatokról. Belül a készülékek a hátsó középkonzolon található szabványos konnektorba csatlakoztathatók, miközben az elektromos autó be van kapcsolva. Kívül a készülékek és háztartási gépek egy V2L adapter segítségével csatlakoztathatók az akkumulátor energiájának kihasználásához, amikor az autó parkol.

Az új i-PEDAL funkció olyan vezetési módot tesz lehetővé, amellyel a vezető kizárólag a gázpedál használatával gyorsíthat, lassíthat és megállhat. Az intelligens regeneratív fékrendszer automatikusan beállítja a regeneratív fékezés mértékét az autó előtt haladó forgalom alapján. A vadonatúj Kona a folyamatos Over-the-Air (OTA) szoftverfrissítésekkel a következő szintre emeli a kapcsolódást, lehetővé téve az autótulajdonosok számára, hogy költséget takarítsanak meg és autóikat a legújabb szoftverrel lássák el ami a folyamatos frissesség élményét nyújtja.

A fokozott kényelem érdekében a Kona immár a Digitális Kulcs 2 okostelefonról vagy okosóra révén zárható, nyitható és elindítható a kis hatótávolságú kommunikáció (NFC) segítségével, ami magas szintű biztonságot garantál. Belül kettős, 12,3 colos panorámakijelzőket integráltak az audio-video navigációs (AVN) rendszerbe, hogy magával ragadó digitális élményt nyújtsanak a járművezetőknek.

A második generációs Kona a Hyundai SmartSense ADAS új szintű funkcióival van felszerelve, amelyek a legtöbb mai B kategóriás hobbiterepjáróban nem érhetők el, így biztosítva a legmagasabb szintű biztonságot és kényelmet az úton. A Driver Status Monitor (DSM) a jármű belső kamerája segítségével elemzi a vezető arcát és álmosság vagy figyelmetlenség esetén riasztja vagy beavatkozik, ha szükséges. A távoli intelligens parkolási asszisztens (RSPA) pedig segíti a vezetőket a parkolóhelyekre való távoli be- és kiszállásban, az intelligens kulcs gombjának megnyomásával a jármű előre vagy hátra mozgatható.

Az új Kona emellett rendelkezik holttérfigyelő monitorral, amely a műszerfalra vetíti ki az oldalkamerák képeit, de van továbbfejlesztett, kereszteződésben is segítő ütközésmegelőző rendszer, autópályás vezetésasszisztens, sávkövető rendszer, távolságifény-asszisztens, navigációalapú intelligens sebességtartó automatika, stb.

A Hyundai Motor a helyi sajtóértesülések szerint első alkalommal a március végén megrendezésre kerülő Szöuli Autószalonon állítja ki a vadonatúj Kona Electric modelljét. Az árakat később hozzák nyilvánosságra. Az új Kona Electric két év kihagyás után áprilistól lesz újra kapható hazai piacán, míg Európában várhatóan a harmadik negyedévtől, az Egyesült Államokban pedig valamikor az év végén kerül bevezetésre.

Forrás: hyundai.newskoreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei