A Hyundai vezető tervezője lett 2023 Világ Év Autóipari Embere

A Világ Év Autója (World Car Awards, WCA) díj több mint száz autóipari szakembert, illetve szakújságírót tömörítő zsűrije SangYup Lee alelnököt, a Hyundai és Genesis márkák globális formatervező központjának vezetőjét választotta meg a 2023-as Világ Év Autóipari Emberének.

Ez a második alkalom, hogy a Hyundai Motor Group ebben az elismerésben részesül, miután tavaly Luc Donckerwolke, a Hyundai Motor Group elnöke és kreatív igazgatója nyerte el a címet. Idén azoknak a 2022. év során bemutatott lenyűgöző, innovatív tanulmányautóknak és szériamodelleknek köszönhetően esett a WCA zsűri választása SangYup Lee-re, amelyek az ő kreatív irányításával születtek meg, a Hyundai IONIQ 6 szedántól kezdve a vadonatúj Konacrossoveren át a tavaly nyáron elsöprő sikerrel bemutatott N Vision 74 'guruló laboratóriumig.'

Emlékezetes, hogy a WCA a tavalyi New York-i Nemzetközi Autószalonon számos díjjal jutalmazta a Lee vezetésével megalkotott Hyundai IONIQ 5-öst, amely egyszerre nyerte el a Világ Év Autója, a Világ Év Elektromos Járműve, valamint a Világ Év Autós Formaterve címeket.

A zsűri kihangsúlyozta továbbá, hogy Lee erőteljes dizájnfilozófiája, jövőképe és vezetői képességei mind kulcsszerepet játszottak a Hyundai új formanyelvének kialakításában, amint az a márka utóbbi időben elért sikereiben is megmutatkozott. SangYup Lee továbbra is meghatározó erő a márka azon célkitűzésének megvalósításában, hogy ikonikus, érzelmekben gazdag formatervű termékeket alkosson.

„Ez a cím nem az egyénnek szól, hanem azt a kreativitás iránti szenvedélyt ismeri el, amely a Hyundai irányunkban a legmagasabb elvárásokat támasztó felsővezetésének támogatásával mindannyiunkat átjár.” – mondta Lee. „Azoknak a tehetséges munkatársaknak a megingathatatlan szorgalmát dicséri, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Hyundai Design elnyerje mai formáját.”  


„A Hyundai kivételes képességekkel bíró vezetői gondolatébresztő feladatokkal bíznak meg bennünket, a formatervező csapat tagjai pedig egytől egyig pótolhatatlan módon járulnak hozzá ahhoz, hogy sikeresen megvalósítsuk ezeket. A Hyundai örömmel veti bele magát az új kihívásokba, azonban ez még csak a kezdet. Úgy véljük, legnagyobb eredményeink még előttünk állnak.” – tette hozzá.

A WCA szabályzata értelmében azok a személyek nevezhetők az Év Autóipari Embere díjra, akik a 2022. január 1. és december 31. közötti időszakban jelentős, globális léptékkel mérhető hatást gyakoroltak a világ autóiparára (akár egynél több piacon vagy térségben.) Ez lehet a saját márkájukat vagy vállalatukat befolyásoló, jelentős hatás; érdemi biztonsági, technológiai formai vagy műszaki fejlesztés; illetve bármi egyéb olyan hatás, amely számottevő előnyt jelent a fogyasztók számára.

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei