Dél-Koreában bemutatták a Hyundai Elantra frissített változatát

A néhány héttel ezelőtti hivatalos előzetest követően a Hyundai immár teljes egészében bemutatta a megújult Avante limuzinját, amely az áttervezett lökhárítókkal áramvonalasabb megjelenést kapott, miközben az utastérben új opciókkal és a továbbfejlesztett technológiával gazdagodott.

A Hyundai hivatalos koreai közleménye szerint az új Avante azoknak az ügyfeleknek készült, akik első autójukat vásárolják. Az autó karosszériája a Parametrikus Dinamika témáját hordozza, amely a vízszintes vonalvezetést hangsúlyozza. A vállalat szerint a korábbi változatokhoz képest az új modell karosszériája alacsonyabb és szélesebb lett, ami javítja az autó arányait és vizuális stabilitását.

A stílusbeli változások elsősorban a frontrészre összpontosulnak, kisebb lett a hűtőmaszk, karcsúbbak a fényszórók, miközben a légbeömlő nyílások nagyobbak lettek, utóbbiak így javítják a hűtést és az aerodinamikát. Érdekesség, hogy az Avante nem kapta meg a teljes szélességben világító LED csíkokat, mint a legtöbb mai új Hyundai modell, a menetfények között mindössze egy fényes krómdarab található. 

A karosszéria további része nagyrészt változatlan maradt, kivéve a sportosabb – és mozgalmasabb – hátsó lökhárítót, valamint a 15, 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsákat. Az Egyesült Államokba és a világ más tájaira szánt specifikációval rendelkező 2024-es Hyundai Elantra várhatóan kisebb változtatásokkal tükrözi majd az Avante stílusát.

Belül a frissítés új szín- és anyagkombinációkra és néhány új felszerelési elemre korlátozódnak. A kettős, 10,25 colos képernyővel ellátott digitális műszerfal továbbra is megvan, bár a belépő szintű berendezés kisebb egységeket (4,2 colos műszeregység és 8 colos infotainment) kap. A fekete/bézs/ zöld kárpitozás továbbra is bőr, de a Hyundai biobarát módon dolgozza fel ezeket növényi olaj felhasználásával. A vállalat szerint ezzel is a 20-as, 30-as éveikben járó vevőkört célozzák meg, akik fokozottan odafigyelnek környezetükre.  

A további újdonságok közé tartozik az okostelefonos, vagy okosórás digitális kulcs, valamint a klímaberendezésnek az a speciális funkciója, amikor az utasok nélküli utasteret a páratartalom csökkentésével védi a penésztől és a rossz szagoktól. Ezen túlmenően további légzsákok (maximum 8) és beépített menetkamera is felkerült a listára, ahogy az erősítővel felszerelt 8 hangszórós Bose prémium audiorendszer, vezeték nélküli töltőpad, fűthető és szellőztethető első ülések, valamint fűthető hátsó üléssor is.

Dél-Koreában a Hyundai Avante benzines, LPG és hibrid hajtáslánccal is elérhető. A szívómotoros 1.6-os Smartstream benzines 121, az 1,6 LPi 118 lóerős, míg az öntöltő hibrid 104 lóerős motorral rendelkezik. A Hyundai mérnökei a kifinomultabb rugózás érdekében a felfüggesztést is továbbfejlesztették. A vállalat egyelőre nem közölt semmilyen információt a sportosabb N Line és N sportváltozatokról, amelyek később, várhatóan a második félévben jelennek meg a kínálatban.

A megújult Hyundai Avante Dél-Koreában már megrendelhető, ahol a belépő szintű benzines Smart felszereltségű változat ára 19,97 millió vontól (kb. 5,6 mFt) indul, míg a kínálat másik végén a hibrid kivitel Inspiration felszereltségű változata áll 32,63 millió vonos (kb. 9,2 mFt) árcédulájával. 

Forrás: carscoops.com, pulsenews.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei