Kémfotókon a Hyundai Tucson frissítése

Miután Kínában fényképeztek le egy álcázott Tucson-forma járművet, most Dél-Koreában sikerült lencsevégre kapni a Hyundai frissített Tucson modelljének első prototípusát.

A fényképek alapján egyértelműen látszik, hogy a Hyundai valóban megkezdte Európa legnépszerűbb hobbiterepjárójának frissítésének fejlesztését. A modellciklusának közepén megjelenő frissítés lehetővé teszi, hogy a negyedik generáció továbbra is jól teljesítsen az időközben megjelent konkurenciával szemben.

Ezek az új Tucsonról készült kémfotók a messzi Dél-Koreában születtek, ahol általában kezdetét veszi az új modellek próbája, majd később ezek az új és frissített prototípusok a fejlesztés előrehaladtával megjelennek majd a világ más tájain, így Európában, Amerikában is, hogy teljesítsék azokat a szigorú teszteket, amelyek alapján a sorozatgyártású modellek bárhol, bármilyen helyzetben megbízhatóan működnek majd.  

A képen látható példányon a Hyundai jellegzetes álcázása látható, ami a jármű külsejének nagy részét eredményesen el is fedi. A bőségesen használt takaróponyvák ellenére látszik az autón, hogy a korábbi fotók ellenére a globális változatok módosítása valóban csak egy ráncfelvarrás lesz. Éppen ezért a külső dizájn tekintetében nem lehet számítani semmilyen olyan radikális változásra, mint pl. a Santa Fe esetében. 

A legtöbb módosítást a frontrészen lehet felfedezni. A frissített Tucson megújult fényszórókkal, új lökhárítóval és átdolgozott hűtőmaszkkal fog megjelenni. A hátsó lámpák is frissítésre kerülnek és nem zárhatjuk ki, hogy a hátsó lökhárító is némi változáson megy keresztül, hogy alkalmazkodjanak a többi újdonsághoz. Ugyanígy várható az is, hogy új színekkel bővül a kínálat, ahogyan új rajzolatú felnikre is számítani lehet. 

A motorháztető alatt szintén nem várható nagy változás, a kereskedőknél jelenleg kapható modell motorkínálata megmarad, az új Tucson benzines és dízelmotorokkal lesz elérhető. A legtöbb motor 48 voltos lágyhibrid technológiával (MHEV) szerelik fel. A fenntartható mobilitásra vágyók számára pedig továbbra is lesz öntöltő hibrid (HEV) és a konnektorról tölthető hibrid (PHEV) változat is. Hajtásláncok terén továbbra is a fronthajtás lesz a főszereplő, de a 4x4-es változatok is megmaradnak a portfólióban és leginkább a HEV és PHEV hibrid változatokhoz kapcsolódnak. A választott motortól függően lehetőségünk lesz manuális vagy automata sebességváltó között választani.

Mivel ezek az első kémfotók a Hyundai érkező frissített Tucson modelljéről, ezért arra számíthatunk, hogy az új, ráncfelvarrott modell legkorábban valamikor az idei év végén, de inkább 2024 első felében mutatkozhat be a nagyközönségnek, majd ezt követően kerülhet az autó a márkakereskedésekhez. 

Forrás: motor.es

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei