Mulatós sláger – Hyundai Kona N 2.0 T-GDI teszt

Meghajtottuk már a zsámbéki vezetéstechnikai pálya körül, aztán időre szlalomoztunk vele a bójákból kirakott ügyességi szakaszon, ezúttal viszont a KONA N a hétköznapokban bizonyíthatta képességeit. 

A Hyundai „svájcibicskája”, a KONA újabb csomagot kapott. Volt már itt teszten benzines, hibrid, elektromos, most pedig itt a vadonatúj nagyteljesítményű N sportváltozat, amit ugyanaz az elkötelezetten lelkes mérnökcsapat alkotott meg, amit a BMW M részlegénél harcedződött Albert Biermann irányít. A bajoroknál kimunkált tapasztalat pedig már a Hyundai első nagyteljesítményű modelljénél, az i30 (és i30 Fastback) N-nél is látható, érezhető és szagolható volt. Most pedig itt volt az ideje, hogy mindezt egy szinttel magasabbra emeljék. Szó szerint. 

A KONÁVAL ugyanis a Hyundai N sportmárkájának első crossovere (direkt nem SUV-ot, vagy hobbiterepjárót írok) érkezett meg. Az alapok már megvoltak, hiszen a típus már 2017 óta létezik, a fejlesztés komolyságát pedig jól jelzi, hogy az N csúcsverzió csak a facelift utánra érkezett meg. Ennek köszönhetően az N már a KONA modernizált külső-belső elemeit viseli magán, amit ráadásul a frissítéssel együtt bevezetett N Line változat sportos megjelenése már elég rendesen megszellőztetett.

A külső megjelenés ezzel együtt is bámulatosan dinamikusra és morcosra sikerült. Az alap KONA kétszínű első lökhárítóját egy színre fújt, sportos kialakítású elem váltotta fel, amihez az alsó szegélyt mélyebbre húzták és az egész alsó peremet vörös csíkkal látták el. A hűtőmaszk jellegzetes egyedi sötét rajzolatú mintát visel, amelynek közepén a Hyundai emblémát is feketére színezték, az egyetlen fényesen szembeötlő elem az N embléma. Az egyébként sötétben is remekül világító, szintén jellegzetesen KONÁS stílusjegyű első fényszórókkal együtt szemből (vagy a tükörben lendületesen közeledve) leginkább ezekkel a stílusjegyekkel különbözik leginkább a normál, vagy az N Line verzióktól. 

A sportos KONÁK jellegzetes stílusjegyei közé tartoznak a küszöbelemek színre fújása, illetve az oldalra is átnyúló küszöbtoldatok is sportos benyomást keltenek. Ez utóbbi a nagyteljesítményű N verzióban szintén vörös betétet visel, ám emellett a nagyobb, 19 colos és ritkább osztású fényes fekete keréktárcsák is az N verzió sajátjai. Aki ezek alapján sem ismerné fel a KONA kínálat legerősebb tagját, annak nagy segítség lehet, hogy a keréktárcsák küllői és a hatalmas féktárcsák között vörös féknyergek ülnek, amelyen ugyanúgy az N logó díszeleg, ahogyan az alsó szoknya hátsó sarkába is beleütötték ezt a betűt.

A KONA N popsija felé közelítve rögtön szembeötlik a hatalmas hátsó légterelő idom, aminek közepén a „hagyományos” verziók csíkalakú pótféklámpáit az N márka háromszögforma LED lámpája váltotta fel. A méretes légterelő közepén két nyílást is vágtak, amelyek nagy sebességnél vélhetően ugyanúgy segítik a megfelelő leszorítóerő képződését, akárcsak a sportos lökhárítóba integrált diffúzor-kezdemények. Utóbbi alól kilátszik a kipufogódob is, ami kettő darab kétoldalra kivezetett, vérpezsdítő orgánumú kipufogóban végződik. 

A vezetőoldali ajtót kinyitva jórészt ugyanaz a belső tér fogad bennünket, ami egy jól felszerelt KONÁK nagy részében. Ugyanaz a 10,25 colos műszeregység és ugyanekkora méretarányú középső érintőkijelző került az autóba, ahogyan a sötét kárpitokat tartalmazó első-hátsó ajtóburkolatok is ugyanolyan jó minőségűek, mint egy alapmodellben. Persze az is rögtön szemet szúr, hogy a kormánykereket az N márka jellegzetes háromküllősére cserélték, ahogyan az első ülések is határozott oldaltámasztású, bőrbetétes kagylóüléseknek adták át a helyüket. És persze az N logó a küszöbtől a kormánykeréken és a váltókaron át az üléskárpitokig mindenhol feltűnik.

Ahogyan a többi Hyundai sportmodell esetén, az N márka esszenciája a külső mellett sokkal inkább a felszín alatt rejtőzik. Ahová pedig bepréselték az i30 N óta használt és tökéletesített kétliteres turbómotort, alá pedig az egyes üzemmódoknak megfelelő keménységű adaptív lengéscsillapítást és állítható kipufogórendszert is illesztettek. Ráadásul a KONA N volt az első, amelyikben megjelent a vadonatúj 8 fokozatú duplakuplungos DCT váltó, amelyhez annyira ragaszkodik a Hyundai, hogy a típus kizárólag ezzel az egyetlen egységgel rendelhető.            

A kormány mögé beülve vérbeli pilóta azonnal az ülésmagasság-állító kar után nyúlna, de hiába: a legalacsonyabb helyzetében is jóval magasabb pozícióban marad, mint azt egy sportos autótól elvárnánk. Hiába, ez kategóriasajátosság, ahogyan az is, hogy a kormány is sokkal inkább alattunk van, mint előttünk. Ha ezen túltettük magunkat, a gombnyomásra mindig normál üzemmódban beröffenő motor még így is kellemes muzsikát indít a kipufogórendszeren. A digitális műszeregység is ugyanazzal a grafikával jelenik meg, mint bármelyik modern Hyundaiban, a nagy különbség a kormány jobb küllőjén lévő N gomb megnyomására válik láthatóvá és hallhatóvá.

Ekkor ugyanis a rendszer rögtön N módba vált át, amivel az autó valódi utcai harcossá vadul, a gázreakció és a kormányzás sokkal direktebbé, a lengéscsillapítás keményebbé, a kipufogó pedig hangosabbá válik. A műszeregység kijelzőjén egy látványos fordulatszámmérő jelenik meg középen, illetve megjelennek olyan fontos információk is, mint a turbónyomás, olajhőmérséklet, aktuális nyomaték, a motor, kormány és a felfüggesztés beállításai, stb. Mindez már álló helyzetben is feltüzeli a vérbeli pilótákat, amit a motorpörgetésre durrogtató kipufogórendszer még tovább hergel. 

Álló helyzetből a KONA N ebben az üzemmódban ugyanúgy ülésbe préselően tud kigyorsítani, ahogy a többi N modell, ráadásul nem kell közben gépészkedni a váltóval sem, hiszen azt az automatika egészen ügyesen elintézi helyettünk. Helyette két kézzel kapaszkodhatunk a kormányba és ha mégsem tetszene a váltóprogram, a kormány mögötti fülekkel bármikor villámgyorsan beavatkozhatunk. Téli gumival, saját mérés szerint 5,9 másodperc alatt sikerült a nulla-száz, igaz, a kerekek a kipörgésgátló ellenére meg-megcsusszantak közben. Ha közben egy kanyar is van, azt a direkt kormánnyal együttműködve félelmetesen stabilan betámasztva veszi be az autó. 

A KONA N az első olyan Hyundai sportmodell az európai kínálatban, amelynek kormánykerekén egy vörös NGS feliratú gomb is csücsül. A rövidítés leginkább a sokatmondó N Vigyor Fokozatként (N Grin Shift) fordítható és valóban mosolyt csal az arcokra. Ezt megnyomva ugyanis a töltőnyomás megemelkedik, az autó teljesítménye 280-ról 290-re emelkedik, mindezt pedig a váltó automatikus visszaváltással és a motor hangos bömbölésével támasztja alá. A kijelzőn megjelenik a visszaszámláló, 20 másodpercig pedig olyan hátbavágó gyorsulás kezdődik, amennyire jó mulatság ez nekünk, legalább annyira megdöbbentő ez az autópályán mögöttünk villogóknak vagy az éppen megelőzött járművek utasainak.

A tesztautót éppen azon a héten kaptuk, amikor a Hyundai egy előkarácsonyi bulit tartott a fővárosban, így az örömködés és ökörködés mellett azt is kipróbálhattuk, milyen hosszabb távon és a hétköznapokon is egy ilyen gépet használni. Normál, vagy Eco módban a motor és a kipufogó is elhalkul, a futómű pedig ugyan továbbra is kemény, de csak éppen annyira, hogy az nem megy a menetkomfort rovására. A motorzúgás mellett az egyetlen állandó zajforrás a szélzaj, ami nyilván a magasabb építésmód mellett a kifejezetten kellemetlen, esős időjárásnak is volt köszönhető. 

A váltó kényelmes, hamar felvált, viszont ha hirtelen kellene teljesítmény, a gázpedál lenyomására kicsit lomhán reagál, ilyenkor érdemesebb visszatenni N módba. Az automatához hagyományos kéziféket párosítottak, így ugyan lemondhatunk az Auto hold funkcióról, ám a kézifékes vagánykodásról nem kell. Érdekes tapasztalat, hogy az automata még Eco állásban sem akart autópályán 7-es fokozatnál feljebb kapcsolni, a váltófüllel közbeavatkozva viszont simán vette a lapot. Az automata különösen a péntek délutáni pesti dugóban jött áldásként, mélygarázsban forgolódva viszont a nagyobb fordulókört meg kell szokni. A hosszabb távok miatt az autó fogyasztása a 10+ literes játszogatás után sem csökkent lényegesen, ami nyilván elsősorban a magasabb karosszériának, másodsorban az autó még így is dinamikus viselkedésének köszönhető. A teljes tesztátlag végül éppen 10 literre adódott.

A Hyundai KONA csúcsverziója 11,8 milliós vételárával együtt természetesen minden földi jóval fel van szerelve, de azért legalább egymilliót még el lehet költeni olyan tételekre, mint pl. tetőablakra, szarvasbőr kárpitozásra, vagy épp elektromos első ülésekre – csak hogy a legdrágább dolgokat említsem. Ami viszont szériában jár, az a Hyundai SmartSense csomagja, amiben többek között a 6 légzsák, az aktív vészfékrendszer, a difizár, a sávtartó és -követő rendszer és a radaros tempomat is megtalálható. Érdekes, hogy a sávtartót minden indításnál aktiválni kell, míg a tempomat szinte folyamatosan „játszik” és a beállított sebesség körül ingadozik, ami hosszabb távon elég idegesítő tud lenni. 

Mindent összevetve régen szórakoztam ilyen jól egy Hyundai tesztautóval, mint az új KONA N-nel. Ez az autó ugyanazt az élményt – vagy még annál is többet – tudja nyújtani, mint az i30 N, egy olyan kategóriában, amely már eleve sláger manapság az autóvásárlók körében. Ráadásul új szoftverével, digitális mütyűrjeivel, játékos kiegészítőivel frissebbnek is hat, parádés automata váltójával pedig azokat is megszólíthatja, akiket eddig ennek hiánya tartott vissza egy igazi sport-Hyundai vásárlásától. Így pedig még tovább bővülhet a Hyundai N rajongók egyre népesebb tábora.                     

További képek a Dönci Hyundai-Kia Blogja Facebook oldalán: KATT!

A tesztautót a Hyundai Hungary-nek köszönöm!

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei