Kilépve az online térből – Dönci évértékelője


A most múló 2021-es esztendő nemcsak a Hyundai számára hozott korszakalkotóan jelentős újdonságokat, de a blog is kilépett az online térből és nyáron megrendeztük első találkozónkat is.

Ilyenkor szilveszterkor illik egy kicsit visszatekinteni az elmúló esztendőre, mérleget vonni és levonni a megfelelő tanulságokat. Ebből a célból én is szoktam írni egy kis összefoglalót a Dönci Blogja elmúlt egy évéről, ami most különösen izgalmasra sikerült, hiszen az új és jövőbemutató modellek mellett a blog is kiteljesedhetett azzal, hogy egy találkozón személyesen is találkozhattunk.

A blog 2021-es éve a decemberben egymás után nálam járt PHEV és dízel Ceed kombik összehasonlításával, majd az előző év decemberében online bemutatott, később csak álló helyzetben körbejárt új Hyundai Tucson tesztjével indult, amit rögtön a legérdekesebb hibridváltozatban tehettem próbára. Közben megérkezett az AutóSámánnal közösen forgatott Tucson videónk is, valamint felröppent a pletyka, hogy a Hyundai lehet az Apple partnere a techóriás készülő járművéhez, ám ezt később cáfolták.

Miközben sorra érkeztek a konszern új modelljei, az IONIQ 5, majd az EV6, illetve a Bayon, március idusán kipróbálhattam azt az alapmotoros Tucsont is, amiről az AutóSámánnal forgattunk. Április elején nemcsak a megújult Santa Fe modellel, de a koronavírussal is sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnünk, majd az alap, 1.2-es motorral szerelt új i20 kisautóval is sikerült némi tapasztalatot gyűjteni. 

A nyár egy kivételes Hyundai eseménnyel indult, ahol a márkaimportőr egy különleges ötfogásos menüben kínálta az új Bayon, az i20 N, a hibrid Santa Fe, a plug-in hibrid Tucson tesztvezetési lehetősége mellett a Magyarországon először látható üzemanyagcellás Nexo próbáját is. Ez utóbbi nemcsak azért volt jelentős, mert az első hazai hidrogéntöltő állomás tiszteletére érkezett hazánkba, de a Hyundai idei egyik meghatározó témája, fejlesztési iránya is a hidrogénhajtás, a hidrogénalapú társadalom és az ehhez szükséges lépések sorozata volt.

Három hosszú év után az idén végre szűkebb hazámban, Szegeden is megnyitott az új Hyundai márkakereskedés, amit Treff Autóháztól kapott frissített Kona kisterepjáró tesztjével ünnepelhettem meg. Sajnos az ezzel szinte egy időben itthon lezajlott Kia EV6 statikus próbáján nem tudtam részt venni, mivel a cégnél, ahol dolgozom, új, nagyobb felelősséggel járó munkakörbe kerültem, aminek átadás-átvétele épp azokban a napokban zajlott. Talán ennek is tudható be, hogy később, ősszel a hazai premierre sem sikerült bejutnom. Ezt 2022-ben feltétlenül be kell pótolnom. 

Hosszú hónapok kimerítő szervezőmunkája után júliusban lezajlott az év, vagy inkább a Dönci Hyundai Blogja fennállásának legjelentősebb eseménye, az Első Családi Találkozó Dönci Hyundai Univerzumával. Az eseményre a ceglédi kempingben került sor, ahol (végül felvételről leadott) közlekedésbiztonsági előadás után kvízzel és nyereményekkel bőségesen ellátott tombolával kedveskedtünk a látogatóknak. Emellett a Hyundai importőr és a Hyundai Hatvan kereskedés tesztautóit is ki lehetett próbálni, amit ugyanúgy köszönök nekik, mint azoknak a segítőimnek, akik nélkül ez a program biztosan nem jött volna létre. 2022-ben is tervezzünk egy hasonló összejövetelt, így akit érdekel, szeretettel várjuk a Dönci Hyundai Univerzuma csoportunkban.

Szeptemberben aztán végre személyesen is beülhettem a Hyundai vadonatúj IONIQ 5 villanyautójába, amivel az importőr egy csodálatos programot hozott össze a Duna-kanyarban. Csaknem pontosan egy hónappal később pedig a Driving Camp zsámbéki „kifutóján” megismerkedhettünk nemcsak a frissített i30 és az i20 N sportváltozataival, hanem a vadonatúj Kona N-nel is, amelyről decemberben egy Bayon után egy saját teszttel is jelentkeztem. 

Jövőre már megvan az időpontom az IONIQ 5 és az i20 N tesztjére, bár utóbbival már a nyári találkozón is sokan találkozhattak. Idén a magánéleti, munkahelyi változások miatt a Kia ugyan egy kicsit valóban háttérbe szorult, de 2022-re igyekszem újra felvenni a ritmust és a kistesó háza tájáról is hozni néhány érdekes tesztautót. 

Békés, Boldog Új Esztendőt Kívánok Mindannyiunknak! Vigyázzatok Magatokra Jövőre is!         

Dönci

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei