A Hyundai csoport elnöke a Metaverzumban mondta el újévi beszédét

A Hyundai Motor Group elnöke, Eui-sun Chung a csoport metaverzum platformján élőben elmondott újévi köszöntőjében bejelentette, hogy 2022 az az év lesz, amikor „az ügyfelek életében rejlő számtalan lehetőséget megvalósíthatják.”

Ez a bejelentés a Csoport azon szándékát tükrözi, mely szerint megosztják az ügyfelekkel azon stratégiai kezdeményezéseknek az előnyeit, amelyeket a Csoport azóta vállalt, hogy 2019-ben bejelentette, hogy korszakalkotóvá kíván válni. A csoport 2022-es újévi beszédére a „HMG Park” metaverzum platformon került sor, amelyen a csoport alkalmazottai a világ minden tájáról virtuálisan vehettek részt. Chung elnök beszédében megköszönte a csoport alkalmazottainak a nehéz globális üzleti környezetben végzett erőfeszítéseiket és 2022-re konkrét célokat mutatott be a kulcsfontosságú üzleti területeken.

„Idén egy sor intelligens megoldást tervezünk bevezetni a jövőbeli stratégiánk alapját képező iparágakban, mint például az autonóm vezetéstechnológia, a robotika és a városi légi mobilitás (UAM), ezáltal megvalósítva ügyfeleink életében rejlő számtalan lehetőséget” – mondta Chung. „A közelmúlt nehézségei és az előttünk álló új kihívások némelyikével kapcsolatos bizonytalanságok ellenére pozitív energiával tegyünk merész lépéseket, ügyfeleink és az egész emberiség szebb jövőjét megvalósítva ezzel.”

Chung bemutatta a csoport azon célját, hogy vezető környezetbarát vállalatként megerősítse pozícióját, amelyben az ügyfelek megbízhatnak és támogathatnak. A csoport olyan termékeket és szolgáltatásokat fog nyújtani, amelyek az ügyfelek változó életstílusához igazodnak és továbbfejleszti képességeit a tiszta mobilitás terén, beleértve a motorokat, az akkumulátorokat és a fejlett anyagokat.

A csoport kutatás-fejlesztési, termelési, értékesítési és ügyfélszolgálati tevékenysége révén továbbra is aktívan folytatja a villamosításra átállást. Ennek érdekében a csoport 2021-ben sikeresen piacra dobta a Hyundai IONIQ 5, a Kia EV6 és a Genesis GV60 akkumulátoros elektromos járműveket, amelyek mindegyike a csoport elektromos globális moduláris platformjára (E-GMP) épülnek. A csoport 2022-ben tovább gyorsítja villamosítási erőfeszítéseit a Hyundai IONIQ 6, Genesis GV70 EV, Kia Niro EV és Kia EV6 nagyteljesítményű modelljeinek bevezetésével. A környezetbarát járművek további demokratizálása érdekében a csoport globális partnerekkel együttműködve töltőhálózatokat hoz létre szerte a világon.

Chung emellett kifejezte a védett technológiák, például az Mesterséges Intelligencia (MI) megszerzésének fontosságát. Jövőbeli termékei versenyképességének biztosítása érdekében a csoport MI kutatóközpontokat hoz létre és a világszínvonalú emberi tehetségeket fejleszti, miközben folyamatosan bővíti a nyílt platformokat. Több olyan rendezvényt is le kívánnak bonyolítani, mint a korábbi „szoftverkódolási verseny” és a „HMG fejlesztői konferencia”, amelyek segítik az alkalmazottakat új ötletek felfedezésében és ösztönzik az együttműködésen alapuló innováció szellemét.

Chung bemutatta a csoport azon részletes tervét is, amely intelligens megoldások bevezetésére irányul a jövőbeli stratégiája központi elemét képező iparágakban, mint például az autonóm vezetéstechnológia, a robotika és a városi légi mobilitás. A csoport különféle kísérleti szolgáltatási programokat indít, amelyek a 4-es szintű autonóm vezetési technológián alapulnak és ami minimálisra csökkenti a járművezetők beavatkozási képességét. Egy IONIQ 5 alapjára épített önvezető kísérleti járművet is tesztelni fognak, amelyet a Hyundai 2023-tól kereskedelmi forgalomba kíván hozni. 2022 első felében a csoport elindítja a „RoboRide” kísérleti szolgáltatást egy 4-es szintű önvezetésre képes járművel, valamint a RoboShuttle-t, amely egyesíti a Hyundai keresletre érzékeny „Shucle” mobilitási szolgáltatását az autonóm vezetési technológiával.

A robotika területén a cégcsoport továbbra is törekszik a fejlesztési képességek bővítésére és együttműködést folytat a mobilitáshoz kapcsolódó különböző területeken. A Boston Dynamics, a csoport új része idén kereskedelmi forgalomba hozza a „Spot” szolgáltató robotját és piacra dobja „Stretch” logisztikai robotját is. A héten a CES 2022 kiállításon a Csoport bemutatja a robotikáról és a métaverzumról alkotott vízióját.

Az UAM területén a csoport új Supernal márkájával folytatja az UAM üzletágának 2028-ig történő kereskedelmi forgalomba hozatalára való felkészülést, amely a csoport gyártási és mobilitási technológiáit használja fel ahhoz, hogy forradalmasítsa a légi közlekedést és zökkenőmentesen integrált intermodális mobilitási megoldásokat kínáljon. A 2021 novemberében bevezetett Supernal fel fogja gyorsítani a csoport tevékenységeit egy biztonságos, elektromos működésű, függőleges fel- és leszállást biztosító (eVTOL) jármű és infrastruktúra kifejlesztésével és támogatja annak kereskedelmi forgalomba hozatalát.

Összefoglalva intelligens megoldásainak hatókörét, Chung bemutatta a csoport azon törekvését, hogy növelje képességeit és új szinergiákat teremtsen az autóiparon kívüli szektorokban is. A csoport emellett új növekedési motorok, például intelligens városok, intelligens logisztika és fejlett anyagok megtervezésére is törekszik. Újévi beszédje végén Chung kihangsúlyozta, hogy az alkalmazottak erőfeszítéseit és tehetségét az ügyfelek életében rejlő számtalan lehetőség megvalósítására kell felhasználni, valamint azt is nyomatékosította, hogy minden tevékenység során biztosítani kell és meg kell őrizni a legmagasabb minőséget.

A cégcsoport legfontosabb leányvállalatai 2021-ben bejelentették, hogy részt vesznek a Climate Group RE100 kezdeményezésében, amelynek célja, hogy 100 százalékban megújuló energiaforrásból állítsák elő az elektromos energiát. A Hyundai, a Kia és a Hyundai Mobis korábban bemutatta a 2045-ig megvalósítandó széndioxid-semlegességi ütemtervét is.

Forrás: hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei