Ez lesz a Hyundai Kona új generációja

Úgy tűnik, a Hyundai valóban megkezdte a Kona második generációjának országúti tesztelését és most végre még több fotón lehet megfigyelni az új modell prototípusának vonalait. 

Alig több mint egy hete jelentek meg az első homályos fotók és információk a Hyundai Kona SX2 gyári kódnév alatt fejlesztett új generációjáról. Most az autó egy másik prototípusáról sikerült egy koreai autós lapnak egy egész fotósorozatot készítenie, amely alapján kicsivel többet lehet megfigyelni a leendő autó formavilágáról, méreteiről, illetve vonalvezetéséről.


Az autó frontrészének takarásából csak az első fényszórók világítanak ki, amelyek pozíciójuk alapján egyértelműen látszik, az új Kona is örökölni fogja az első generációnál bevezetett és azóta a teljes Hyundai crossover SUV palettán végigfutott irányvonalat. Eszerint az új Kona első fényszóróit is kettéosztják, a főfényszóró alul, a lökhárítóban világít, miközben a nappali menetfények LED csíkjai feljebb kapnak helyet.   

Oldalról látni igazán, hogy az új Kona méreteit valóban megnövelhették, hiszen a nagyobb ajtók mögött még akkor is nagyobbnak tűnik a karosszéria terjedelme, ha a hátsó rész lejtését a takaróponyva tömései igyekeznek elrejteni. A fényképeken a kerékjárati ívek is jóval sarkosabbnak tűnnek, mint a mostani generációnál, ráadásul erre a sárvédőívek domborításai is jócskán rájátszanak. 

A gyáriak leginkább a hátsó részt takarták el a kíváncsi tekintetek elől, itt csak a lámpatestek szegletei kandikálnak ki a ponyva alól. Az azonban itt is megállapítható, hogy a mostanihoz hasonlóan a hátsó lámpatestek feljebb helyezkednek el, miközben a hátsó irányjelzők lejjebb, a lökhárítóban világítanak. Erre egyértelműen látszik a kanyarodó tesztautó bal oldalon sárga fényt visszatükröző ponyvarészéből. 

Pletykák keringenek arról, hogy a Hyundai állítólag úgy döntött, az i30 típusát a jelenlegi modellciklusa végén kivezeti és helyette a méretben nagyobb, modernebb Kona kisterepjárót fogja kínálni. Állítólag ugyanis a konszerntárs Kia Ceed modellcsaládjának XCeed crossover családtagjából nemcsak a Ceed többi modellváltozatánál, de a teljes i30 modellcsaládnál is több példányt adnak el, ami alapján egyértelmű, hogy a Hyundai ebbe az irányba igyekszik elterelni a vásárlóit. 

Egyelőre ez még bizonytalan, ahogyan az új Kona motorizáltságáról sincs még megerősített információ. Mivel azonban a Hyundai szinte minden hajtáslánccal (belsőégésű, hibrid, elektromos) kínálja a jelenlegi modellt, így várhatóan az utódnál is ugyanígy fog tenni. Persze a szigorodó normák figyelembevételével a benzines kivitelek egyre inkább háttérbe szorulhatnak, miközben a hangsúly inkább a környezetkímélő technológiák felé terelődik el. 

A Hyundai Kona modellciklusát figyelembe véve a teljesen új modell megjelenésére valamikor a jövő év első felében számíthatunk, míg az európai forgalmazás – akár egy európai gyártás bevezetésével – várhatóan 2023 második felében veheti kezdetét. 

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei