Késik a Hyundai amerikai villanyautó-gyártása

A Biden-kormányzat amerikai gyártókat előnyben részesítő szelektív ösztönzői, valamint az akkumulátor-beszerzési problémák hátráltatják a koreai autógyártó amerikai elektromos-autó gyártási terveit.

A Hyundai Motor Group elnöke, Chung Euisun most először nyilatkozott arról hivatalosan, hogy a vállalat elektromos modellek gyártását tervezi az Egyesült Államokban. „Nem az idei évtől kezdődően, de tervezzük, hogy az Egyesült Államokban is elektromos autókat fogunk készíteni, ezért továbbra is keressük a megfelelő időzítést” – mondta Chung, cáfolva azon piaci spekulációkat, miszerint az autógyártó amerikai villanyautó-gyártása már küszöbön áll. 

„A Hyundai termékpalettájában az elektromos járművek részaránya 2040-re jelentősen növekedni fognak, de ehhez a villanyautókhoz szükséges akkumulátorok és a félvezetők gyártását is meg kell oldani, de minden a tervek szerint halad" – mondta Chung újságíróknak egy koreai munkahelyteremtési összejövetelen. Korábban idén májusban egy Jae-in Moon elnökkel folytatott kerekasztal-megbeszélésen a Hyundai Motor bejelentette, hogy 7,4 milliárd dollárt fordít amerikai gyáraiban az elektromos járművek és a helyi töltőinfrastruktúra fejlesztésére.

Piaci elemzők ezek alapján azt feltételezték, hogy a beruházás nagy részét a Hyundai elektromos zászlóshajó modelljeinek, köztük az IONIQ 5 és az EV6 gyártására fordítják, ezzel megerősítve Piaci pozíciójukat az Egyesült Államok villanyautós piacán. Az elemzők szerint az amerikai villanyautó-piac 2025-re eléri a 2,4 millió darabot, ami 2030-ra megduplázódik, 2035-re pedig megtriplázódik. A kormányzat pedig csak az olyan villanyautók után fog támogatást fizetni, amelyeket helyi szakszervezettel rendelkező amerikai vállalatok, nem pedig külföldi autógyártók készítenek helyben.   

Ez azonban megakasztotta a koreai autógyártó azon tervét, hogy elektromos járműveket gyártsanak a vállalatcsoport alabamai és georgiai gyáraiban. Az autógyártó észak-amerikai vezetője, Jose Munoz egy amerikai sajtóorgánumnak adott interjújában azt mondta, hogy a javasolt 4 500 dolláros támogatás jelentős probléma, ami megfontolást igényel. Munoz azt mondta, hogy „kérdéses”, folytatják-e az elektromos autókra vonatkozó beruházásaikat az Egyesült Államokban és azt is elmondta, hogy a bejegyzett szakszervezettel rendelkező amerikai járműgyártók támogatása egyenlőtlenséget okoz a külföldi autógyártókkal szemben.


Jelenleg a dél-koreai autógyártó alabamai és georgiai gyárai nem szakszervezeti munkaerővel működnek. Csak az olyan cégek, mint a General Motors, a Ford és a Stellantis rendelkezik a United Auto Workers által jóváhagyott szakszervezetekkel. A helyi iparág úgy véli, hogy a Hyundai Motor szembe fog szállni a tisztességtelen versennyel, amikor a Biden-kormányzat hatályba lépteti támogatási rendszerét.

„A nem egyesült államokbeli vállalatokat gyakran eltérő feltételrendszerhez kötik, annak ellenére, hogy hatalmas befektetéseiket az Egyesült Államokban végzik és ezzel is hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez” – mondta egy iparági forrás, majd hozzátette, elkerülhetetlen, hogy a külföldi vállalatok termelési és beruházási tervüket ne módosítsák azért, hogy költséget takarítsanak meg, amikor az Egyesült Államokban a vállalataik bővítéséről döntenek.

Eközben Chung azt is egyértelművé tette, hogy az autógyártó az elektromos járművek akumulátorainak gyártását kiszervezi, miközben más globális autógyártók a kínálati nehézségek közepette az akkumulátorgyártás internalizálására törekednek. „Az akkumulátorcellákat a beszállítókkal közösen tanulmányozhatjuk, de maga a gyártás a beszállítói oldalról fog történni” – mondta Chung.

A három 2019 óta létrejött szerződéskötés során az autógyártónak sikerült 35 billió won értékű akkumulátort szereznie elektromos modelljeihez olyan helyi gyártóktól, mint az SK Innovation, az LG Energy Solution és a kínai CATL vállalatok. Ezeket az akkumulátorokat 2025-ig mintegy 2,5 millió Koreában gyártott villanyautóba fogják beépíteni. 

Piaci szakértők úgy vélték, hogy mivel a nagy villanyautó-gyártók is felpörgetik az elektromos autók gyártását, elkerülhetetlen lesz, hogy a helyi autógyártók érezzék az akkumulátorok beszerzési biztonságának fontosságát. Az SNE Research elemzőcég szerint az Egyesült Államok akkumulátorellátása 2023-ban 171 GWh-val, 2025-ben 312 GWh-val, 2030-ban pedig 854 GHw-val fog növekedni. Tavaly az Egyesült Államok akkumulátorellátása 39 GWH, míg a kereslet 63 GWh volt.

Az adókedvezmények is nagy akadályt jelentenek. Az Egyesült Államok–Mexikó–Kanada megállapodása értelmében azok az elektromos járműgyártók, amelyek főbb autóalkatrészeik 75 százalékát amerikai gyárakban készítik, adómentességben részesülhetnek. Mivel az elektromos járművek szerkezetének 40 százalékát az akkumulátor teszi ki, az autógyártóknak nincs más lehetőségük, mint vagy helyben gyártani az akkumulátorcellákat, vagy a hatékony beszerzéshez helyi partnert keresni.

„Az akkumulátorok beszerzése valószínűleg az amerikai elektromos járművek gyártásának leglényegesebb része. Az autógyártók utánpótlás iránti versenyfutása azonban akadályozhatja a koreai autógyártó azon tervét, hogy azonnal megkezdje az elektromos járművek gyártását az Egyesült Államokban” – mondta Pil-soo Kim, a Daelim Egyetem autómérnöki professzora. Ellenkező esetben nagy valószínűséggel a Hyundai Motor Group a koreai akkumulátorgyártókkal fog az Egyesült Államokban is ugyanúgy együttműködni, mint ahogyan idén júliusban az LG Energy Solution vállalattal, amellyel közösen villanyautók akkumulátorcelláinak gyártására vegyesvállalatot hoztak létre Indonéziában. A csoport és az LG Energy Solution akkor bejelentette, hogy összesen 1,1 milliárd dollárt fektetnek a vegyesvállalatba.

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei