Első fotón az új Hyundai Kona prototípusa

A koreai utcákon megjelent a Hyundai Kona kisterepjáró vadonatúj, második generációjának első tesztpéldánya, amely állítólag nemcsak nagyobb méretű lesz, de Európában akár az i30 örökébe is léphet. 

A Hyundai még 2017 nyarán mutatta be első B osztályos kisterepjáróját, amelyet Kona (egyes piacokon Kauai) néven kezdtek forgalmazni. Ez a típus a Hyundai szokásainak megfelelően három évvel a premiert követően, 2020 őszén kapta meg félidős ráncfelvarrását, így aztán a vállalat termékeinek életciklusát szigorúan betartva 2023-ben, jövőre érkezik az új, második generáció. 

És alighanem így is lesz, hiszen a koreai utcákon most első alkalommal sikerült lencsevégre kapni egy eddig nem látott hobbiterepjáró álcázott változatát, amelyről a bennfentesek tudni vélik, hogy az már a Kona második generációjának egyik korai prototípusa. Az autóból persze most sem látunk sokat a vastag álcázás miatt, ám az arányokból annyi látszik, hogy az új Kona méretben mindenképpen nőni fog. 

A bennfentes információk azt pletykálják, hogy a gyári kódjele szerint SX2 néven fejlesztett vadonatúj Kona méretben annyit is nőhet, hogy akár az i30 kompakt helyét is átvehetné. Vagyis a Hyundai ezzel a lépéssel egy csapásra megszüntetné a 2007 óta létező, bejáratott – és főképp Európában népszerű – i30 típusnevét és kompakt modellként a Konát tenné a helyére.

Miért tenne ilyet a Hyundai? Mert ez a konszern másik márkájánál, vagyis házon belül jól működik. Itt van a Kia XCeed változata, amely a kompakt ötajtós, kombi és sportkombi formában is árusított Ceed modellcsalád crossover változata, amely viszont a vásárlók preferenciái szerint eladási számaiban veri a hagyományos verziókat. Eközben a háromféle (kompakt, kombi és Fastback) változatban kínált i30-ból nincs magasított, robusztus crossover, az XCeed-ből pedig többet adnak el, mint az i30 összes karosszériaváltozatából.  

Az új Kona motorizáltságáról még korai lenne bármit is mondani, azt azonban biztosan kijelenthetjük, hogy a villamosítást talán az eddigieknél is komolyabban fogják venni. Főleg Európában, ahová a Hyundai a kiszivárgott típuslap szerint saját, dedikált akkumulátoros elektromos („SX2e EV”) változatot is készít. Amennyiben a pletykák pedig igaznak bizonyulnak, a gyártást is Európába helyezhetik át oda, ahol eddig az i30 modellek és a Kona Electric készültek: Csehországba.

Kérdés persze, hogy ha valóban a Kona lesz az i30 utódja, mi lesz a többi karosszériaváltozattal, a kombival, vagy a kecses Fastback modellel. Legkésőbb 2023-ban ezt is megtudhatjuk.    

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei