Teszten a Hyundai guruló laboratóriumai

A Hyundai nemrég egy különleges esemény keretében a németországi Bilster Berg tesztpályán látta vendégül a világ minden pontjáról odasereglett szakújságírókat azért, hogy megmutathassa, mire képesek a vállalat N részlegének legújabb alkotásai: az RN22e és az N Vision74.

A Hyundai Motor a júliusban, egy nappal az IONIQ 6 világpremierjét követően megrendezett „N napon” mutatta be legújabb nagyteljesítményű tanulmányautóit, az RN22e és az N Vision 74 koncepciókat. A gyártó mindkét villamosított modellt „guruló laboratóriumnak” nevezte, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a bennük összezsúfolt ötleteket, technikai megoldásokat valós környezetben tudják tesztelni, finomítani, mielőtt azok a valódi, szériagyártásra kerülő példányokban megjelennek. 

Az RN22e például a koncepció- és túraautó agresszív keveréke. Ez a Hyundai legújabb, nagyteljesítményű elektromos tesztpadja, ám a korábbi RM-koncepciókkal ellentétben a 22e sokkal közelebb áll a gyártáshoz. A technológia nagy része a jövő évben érkező IONIQ 5 N-ben lesz felfedezhető. Az E-GMP platform két villanymotorral dolgozik; az egyik az első, a másik a hátsó kerekeket hajtva 577 lóerős kombinált teljesítményt ad le, amelyhez 740 Nm azonnal elérhető nyomaték kapcsolódik. 

A technológia jelentős része erősen a vezetésre elkötelezett rajongókra összpontosít. Került bele egy új, ikerkuplungos differenciálmű, amely akár százszázalékos hajtást is képes bármelyik hátsó kerékre továbbítani és amely regeneratív fékezéssel is működik, hogy egyben extrém kezelhetőséget biztosítson. Mindez része az N márka azon elkötelezettségének, amely szerint az elektromos járművek világában is meg kell őrizze a vezetési élményt. Ennek érdekében a csapat a legújabb hang- és vibrációs technológiát, valamint az úgynevezett N e-shiftet is beépítette.

A fenti készlet kísértetiesen hatásos, valóban jellegzetes (bár teljesen hamis) morgást ad az RN22e-nek. Eközben a még radikálisabb virtuális sebességváltó szoftver megszakítja az erőáramlást, amikor a vezető a kormány mögötti váltófüleket használja azért, hogy egy belsőégésű sportautó váltó szerepét utánozza.

Az RN22e teljesítménye megdöbbentő, az igazán szemet gyönyörködtető az a mód, ahogyan befordul a kanyarokban, majd onnan driftelve távozik. Az autó sokkal mozgékonyabbnak tűnik, mint ahogyan azt a több mint két tonnás tömege előrevetítené. Bekapcsolt állapotban az e-shift enyhén csökkenti a csúcsteljesítményt és érezhető, hogy a gyorsulás veszít a lendületéből. 

A váltás is kissé nehézkes és a szoftver nem szívesen engedi meg a lefelé irányuló változtatásokat, még akkor sem, ha a vezető füle már azt sugallja, hogy ez lenne az ideálisabb. A fordulatszámmérő és a sebességjelzők hiánya további fejlesztési területek, de a mögöttes koncepció józan, és úgy vonja be a vezetőt az élménybe, ahogyan eddig nem volt tapasztalható.

A Hyundai N Vision 74 tanulmány azonban egy sokkal távolabbi jövőbe vezeti el a tesztelőket. Az N Vision 74 a lenyűgöző technológiai fejlődést mutatja be. A formája, a kiegészítői miatt a közeljövőben a Hyundaira óriási nyomás fog nehezedni, hogy egy ehhez hasonló autót (bármilyen hajtáslánccal) piacra dobjon. 

Még ha nem is lenne vezethető, kipróbálható, a Hyundai N Vision 74 évek óta az egyik legérdekesebb és legfontosabb új koncepcióautó a vállalat történetében. Leleplezésekor gyakorlatilag felrobbantotta az internetet, akkora volt az érdeklődés a merész, retró ihletésű – de egyben futurisztikus – utcai versenyautó stílusú kupé iránt.

De mitől olyan különleges ez az autó? Kialakítását a Hyundai első hazai gyártású modellje, az 1974-es Pony ihlette. A sorozatgyártású autó limuzin volt, de mellette született egy kupétanulmány is, amelyet szintén Giorgetto Giugiaro készített, ez azonban soha nem jutott túl a prototípus szakaszán. Ugorjunk előre 2022-be, ahol a Hyundai tervezői ennek a modellnek a stílusát a cyberpunkkal és a tuningolt japán autók által befolyásolt megjelenéssel egy lenyűgöző formába olvasztották össze, nagy hangsúlyt fektetve közben az aerodinamikára.

A lemezek alatt az N Vision 74 a Hyundai technológiájának csúcsát képviseli – és ez gyakorlatilag ma megfizethetetlen. Hidrogén-elektromos hibridről van szó, üzemanyagcellás egységgel az első kerekeken, T-alakú, 62,4 kWh-s akkumulátorral, alacsonyan az autó közepén és egy páros villanymotorral a hátsó tengelyen. Felette két 2,1 kg-os hidrogéntartály kapott helyet.

Az N Vision 74 igazán intelligens része az, ahogy a két energiaforrás együttműködik – néha egymástól függetlenül, néha úgy, hogy az egyik átveszi a hajtást a másik helyett és fordítva. Normál sebességű haladásnál az autót általában az üzemanyagcella hajtja, de az akkumulátor biztosítja a legnagyobb teljesítménynövekedést és városi környezetben gyakran ez hajtja a járművet. A teljes összteljesítmény 671 lóerő, 900 Nm nyomatékkal együtt, míg a 0-100 km/órás gyorsulás mindössze négy másodpercet vesz igénybe, a végsebesség pedig több mint 250 km/óra.

Az N Vision 74 vezetése még koncepcióként is valóban nagyon izgalmas élmény. A hangulatos, merészen kialakított pilótafülke belsejében már csak a ventilátorok zúgását lehet hallani, amelyek átnyomják a hidrogént a cellákon és a hűtőberendezésen. Normál üzemmódban indulva az autó megrázó teljesítménye két tonna körüli tömege ellenére is szembetűnő. A pontos, jól súlyozott kormányzás is lenyűgöző és a koncepció laposan kanyarodik, a karosszéria éppen annyi dőlésével, hogy sejteni lehet, mit csinál a futómű.

Versenypálya (Track) üzemmódba váltva ez a nagyrészt csendes kupé megvadul, a kisodródás, drift gyakorlatilag bárhol és bármilyen sebességgel elérhető. Nem hasonlít egyetlen más nagyteljesítményű autóhoz sem; nagyon agilisnak érződik. Nyilvánvaló, hogy a hidrogén-infrastruktúrának sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy egy ilyen autó, mint az N Vision 74 életképes legyen, de ez a csábító pillantás a lehetséges jövőbe valódi optimizmusra ad okot.

Forrás: autoexpress.co.uk

 Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei