A Hyundai villanyautójával újítanák meg Las Vegas közlekedését

Egy Las Vegas-i raktárban Hyundai IONIQ 5 elektromos autók tucatjai parkolnak szépen sorokban, amelyek a Motional vállalathoz, a Hyundai autógyártó és az Aptiv vegyesvállalatához tartoznak és bevetésre készülnek.

A Motional összesen hét telephellyel rendelkezik világszerte, köztük egy található Las Vegasban. A dél-nevadai létesítmény a legnagyobb, 250-300 alkalmazottal – mondta Abe Ghabra, a Motional operatív igazgatója. A Motional önvezető taxikból álló flottával rendelkezik, amely már négy éve üzemel Las Vegas-i utakon. Az autóban utazó sofőrök készen állnak arra, hogy szükség esetén átvegyék az irányítást az autó felett.

A Motional teljesen önvezető autókat tesztel Las Vegasban utasok nélkül. A parancsnoki központban az alkalmazottak fülkékben ülnek egy nagy képernyő előtt, amely valós időben mutatja, hogy mely járművek mozognak éppen Las Vegasban. A Motional képviselői elmondták, hogy a jövő évtől a vállalat biztonsági sofőrök nélkül fogja üzemeltetni az IONIQ 5 autóit. A fuvarokat a mostanihoz hasonlóan a Lyft vagy a Via fuvarszolgálaton keresztül kínálják majd.

2019-ben, a koronavírus-járvány kitörése előtti évben 42 millió látogató özönlött Las Vegasba. A Las Vegas-i látogatók közel fele légi úton érkezik és a leszállás után fuvarra van szüksége a közlekedéshez. A Motional vezetői nemcsak emberek szállítóeszközeként tekintenek flottájukra, de áruk, ételek szállítójárműveinek is.

Kaliforniában, ahol a Motionalnak Santa Monicában van egy bázisa, a vállalat az Uberrel együttműködve egy kísérleti programot tesztel, amelyben az Uber Eats ügyfelei a Motional autóival  kapják meg a rendeléseiket. Az Uber egy másik autonóm járműveket gyártó céggel, a Serve Robotics-szal kötött egy hasonló együttműködést Nyugat-Hollywoodban. Az Uber és a Motional képviselői nem tudták megmondani, hogy Las Vegasban is terveznek-e hasonló programot.

Amikor 2018-ban megérkezett Las Vegasba, az akkoriban Aptiv nevet használó Motionalnak csak körülbelül egy tucat alkalmazottja volt. A vállalat abban reménykedik, hogy idén mintegy harmadával bővíti Las Vegas-i munkaerejét. A Motional körülbelül háromtucatnyi állásajánlatot tett közzé a honlapján Las Vegasban. Ezen állások körülbelül felének leírásában szerepel a „mérnök” szó.

A Motional úgy véli, hogy az emberek Las Vegas-i közlekedésének átszervezése segíthet az olyan problémák megoldásában, mint a környezetszennyezés és a közlekedésbiztonság. Ahogy a benzinárak idén megugrottak – egy gallon normál ólommentes ára már meghaladja az 5 dollárt –, újra megnőtt az érdeklődés az elektromos járművek iránt. „Azt látjuk, hogy a vezető nélküli technológia segít mérsékelni az éghajlatváltozás közösségeinkre gyakorolt hatását” – mondta Ghabra. „Új (IONIQ 5) robottaxis-flottánk nemcsak autonóm, hanem teljesen elektromos is. Úgy gondoljuk, hogy a villamosítás és az önvezetés kombinálásával hozzájárulhatunk a közlekedés forradalmasításához.”

Tavaly a nevadai törvényhozók elfogadták a „tiszta autók” szabályozását, amely megköveteli az autógyártóktól, hogy megfeleljenek bizonyos járműkibocsátási szabványoknak. Január 1-től a gyártók jogosultak voltak kreditekre szert tenni az alacsony és zéró károsanyag-kibocsátású járművek eladása után, amelyeket Nevadában értékesítenek. A kaliforniai tisztviselők korábban bejelentettek egy tervet, amely előírja, hogy 2035-ig minden, az államban eladott járműnek zéróemissziós modellnek kell lennie. Ebben az évben Nevada csatlakozott egy több állammal kötött megállapodáshoz, amelynek célja, hogy a következő két évtizedben felgyorsítsa bizonyos járműmodellek villamosítását.

„Egyértelmű, hogy az elektromos járművek irányába haladunk” – mondta Rochelle Nguyen, a nevadai parlament képviselője, Las Vegas-i demokrata. „A járművek károsanyag-kibocsátása, valószínűleg ez az első számú probléma a levegő minőségével a (Las Vegas)-völgyben.” A Clark megyei biztos, Justin Jones méltatta a Motional és más helyi szervezetek, köztük a megye és a Dél-Nevada Regionális Közlekedési Bizottságának munkáját az elektromos járműflották bővítése és a völgy töltőállomásai bővítése érdekében. 

Felmerül az elektromos járművek töltéséhez szükséges energiaellátás kérdése is. „Sokan nem feltétlenül gondolnak arra, hogy milyen nagy kihívás egy olyan épületbe, mint amilyen a miénk, elegendő áramot juttatni ahhoz, hogy feltöltsük ezeket a járműveket” – mondta Nick Greif, a Motional vezető közpolitikai menedzsere. „Sok huzalt kell bevezetni ahhoz, hogy az átviteli állomásról ide hozzuk az energiát. Ennek érdekében szorosan együtt kell működnünk a nevadai közművekkel” – mondta.

Az olyan cégek, mint a Motional, arra számítanak, hogy a jövőben az emberek nagyobb valószínűséggel fognak önvezető járműszolgáltatást használni a közlekedéshez és nem feltétlenül fognak saját járművet birtokolni vagy bérelni. „Az autonóm járművek lehetővé teszik számunkra, hogy megváltoztassuk a közlekedésről alkotott elképzeléseinket” – mondta Greif. „Az emberek előfizethetnek majd egy autóflottára és az autók jöhetnek valakiért, elviszik valahová, majd ott felvesznek valaki mást. Ez véget vetne annak a drága eszköznek, amely csak úgy leamortizálódik az ember garázsában.”

Jones szerint ez egy olyan vízió, amelyért érdemes dolgozni. „Amikor előre tekintünk, nem azt kell néznünk, hogy mi lesz a következő évben, hanem azt, hogy mi lesz a következő évtizedben” – mondta. „Továbbra is vezető szerepet tölthetünk be a közlekedés terén itt, Dél-Nevadában.”

Forrás: vegasinc.lasvegassun.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei