A Hyundai villamosítási útja

A Hyundai Motor villamosítás terén elért vezető szerepe olyan sikertörténet, amely a vállalat innováció, minőség és fenntarthatóság iránti, tántoríthatatlan elkötelezettségéről tanúskodik, ezért érdemes felidézni ezen történet főbb sarokpontjait.

A történet még 1991-ben vette kezdetét, amikor a Hyundai bemutatta legelső tisztán elektromos járművét, a Sonata Electric tanulmányautót. Az akkori Sonata limuzin alapjaira épülő műszaki tanulmány ólomsavas akkumulátora 71 kilométeres hatótávolságot tett lehetővé, a végsebesség 60 km/óra volt.

A Hyundai első tisztán elektromos személyautója, az i10 BlueOn 2009-ben és 2010-ben volt elérhető Dél-Koreában. Az egyébként Európában és Indiában benzinmotorokkal szériában készülő városi i10 ötajtós kisautó villanymotoros kivitelét a hazai állami vállalatok lízingelhették, amelynek végsebessége elérte a 130 km/órát, tisztán elektromos hatótávolsága a 160 kilométert. Az autót nem exportálták.

2013 februárjában gördült le a gyártósorról az ix35 Fuel Cell első szériapéldánya: ezzel a Hyundai a világon elsőként kezdte meg hidrogén üzemanyagcellás gépkocsi sorozatgyártását. A 2001-es Santa Fe üzemanyagcellás elektromos prototípusra épülő modell hatótávolsága megközelítette a 600 kilométert. Ezzel a vállalat zéró károsanyag-kibocsátású technológiája hatalmas lépést tett a belsőégésű motorok minden szempontból életképes alternatívájának megvalósítása felé.

Az Ioniq modellcsalád bevezetésével a Hyundai Motor teljes lendülettel kezdett hozzá portfoliójának villamosításához. Bevezetésekor, azaz 2016-ban a Hyundai Ioniq volt az első olyan típus a világon, amelyet eleve háromféle villamosított – hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos – hajtáslánc befogadására fejlesztettek. A modell megjelenése fontos mérföldkőnek bizonyult, hiszen ekkoriban más autógyártók épp csak bevezették – vagy talán még csak tervezgették – első villamosított típusukat.

Komoly elismerésben részesült az Ioniq formaterve, amely nemcsak karakteres, egyedi megjelenést kölcsönzött a típusnak, de a Hyundai korai villamosítási fejlesztéseinek eredményeit felhasználva áramlástani szempontból is nagy jelentőséggel bírt. Lendületes formája és folytonos vonalai a kategória legkedvezőbb, 0,24-es közegellenállási együtthatójával vértezték fel a modellt: ez csökkentette a légellenállást, és ezáltal az üzemanyag-fogyasztást is.

A Hyundai a Kona Electric 2018-as bevezetésével tovább szilárdította pozícióját a villamosítás terén. A modell hosszú hatótávolságának, megfizethetőségének és kiváló motorteljesítményének köszönhetően azonnal sikeres lett. A Kona Electric számos szakmai díjban részesült, többek között a Top Gear Electric Awards első évében elnyerte a Legjobb Kisméretű Családi Autó címet; a modell az általános vélekedés szerint a piac legkiválóbb elektromos járművei közé tartozott.

Ugyanebben az évben mutatkozott be a Hyundai Motor második generációs sorozatgyártású üzemanyagcellás járműve, a világ legfejlettebb technológiai megoldásait alkalmazó Hyundai Nexo. Az ix35 Fuel Cell modellnél nagyobb tudású Nexo autonóm vezetési képességei, fejlett, intelligens vezetőtámogató rendszerei, valamint WLTP norma szerinti 666 kilométeres hatótávolsága mellett a szegmens egyik legnagyobb motorteljesítményét kínálja.

A Hyundai egy évvel később, 2019-ben hirdette meg ambiciózus célkitűzését, hogy vezető szerepre tegyen szert a globális villamosítás terén. Ezzel összhangban a vállalat nem kisebb célokat fogalmazott meg 2030-ra, mint hogy világszerte eladott járműveinek 30 százalékát zéró károsanyag-kibocsátású modellek tegyék ki; az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) piacán 7 százalékos piaci részesedésre tegyen szert; valamint 1,87 millió darab emissziómentes gépkocsit – köztük tizenhét tisztán elektromos modellt – értékesítsen. Ezt 2035-től 100 százalékban zéró károsanyag-kibocsátású modellpaletta, valamint a vállalat európai gyártási és egyéb tevékenységeinek teljes szénsemlegessége követné. 2040-re a vállalat összeladásainak 80 százalékát fogják kitenni az akkumulátoros elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás gépkocsik.

A Hyundai forradalmian újszerű elektromos tanulmányautók és sorozatgyártású modellek bemutatásával váltotta valóra ígéretét. A vállalat 2019-ben leplezte le a 45 EV Concept tanulmányt, amely a márka elektromos járműveinek jövőbeli formai irányvonalát jelölte ki. A Hyundai történetének egyik legnagyobb jelentőségű típusa: a Pony Coupe Concept előtt tisztelgő 45 a villamosítás és az autonóm technológiák korának szemszögéből értelmezte újra az autózás, az utazás élményét.

A vállalat 2020-ban mutatta be Prophecy tanulmányautóját, amely a leendő Hyundai villanyautók formanyelvének és technológiáinak új aspektusait előlegezte meg. A Prophecy kecses, áramvonalas karosszériát, ultramodern belső kialakítást, valamint fejlett önvezető képességeket vonultatott fel.

Ezek után a Hyundai 2020 augusztusában hozta létre IONIQ tisztán elektromos almárkáját. Ez új fejezetet nyitott a villamosított mobilitás történetében, amikor 2021-ben piacra dobta az IONIQ 5 kompakt szabadidőjárművet, majd 2022 második felében az IONIQ 6 limuzint. Ezeket a modelleket 2024-ben követi majd az IONIQ 7 szabadidőjármű.

Az IONIQ 5 az első olyan gépkocsi, amely a Hyundai Motor Group elektromos, globális moduláris platformjára (E-GMP) épült. Az újonc a szakmát és az ügyfeleket egyaránt lenyűgözte lélegzetelállító formatervével, élvonalbeli technológiáival és kivételes menetteljesítményeivel: az IONIQ 5 számos szakmai elismerésben részesült, többek között elnyerte a rangos Red Dot formatervezési díjat. Az IONIQ 5 formaterve, amely a 45 EV Concept merész karakteréből merített ihletet, letisztult, határozott vonalakkal hangsúlyozza ki az akkumulátoros elektromos járművek csendes üzemét.

A sort 2022-ben az IONIQ 6 folytatta. A villamosított Streamliner szedán kivételesen kedvező, 0,21-es közegellenállási együtthatója nem csupán a Hyundai modellpalettáján számít a legalacsonyabb értéknek, de az egész autóiparban a legjobbak közé tartozik. Az áramvonalas forma közvetlen előnye a csekélyebb energiafelhasználás, valamint ebből adódóan a még hosszabb: akár 614 kilométeres hatótávolság (WLTP vegyes ciklus szerint.)

Az IONIQ 6-ost úgy tervezték, hogy különleges utazókörnyezetet kínáljon: innovatív kialakítású belső tere gubóként oltalmazó, személyes teret biztosít az utasoknak, ami semmihez sem fogható, jellegzetes utazási élményt biztosít. Az IONIQ 5-höz hasonlóan az IONIQ 6 is olyan átgondolt, sokoldalú belső térrel rendelkezik, amelynek etikus gazdálkodásból, fenntartható forrásból származó anyagai megint csak új mércét állítanak az elektromobilitás piacán.

Az elektromos Streamliner máris számos rangos elismerésben is részesült az elmúlt néhány hónap során. Elnyerte például az Év Szedánja címet a 2023-as GQ Car Awards szavazáson. A 2023-as New York-i Autószalonon, április 5-én pedig hármas győzelmet aratott a Hyundai IONIQ 6, elnyerve a Világ Év Autója, a Világ Év Elektromos Járműve, valamint a Világ Év Autóipari Formaterve díjakat. Ezzel megismételte az IONIQ 5 tavalyi győzelmét: a modell 2022-ben ugyanezt a három címet szerezte meg.

A Hyundai nagyteljesítményű N sportmárkája szintén 2022-ben mutatta be saját villamosítási jövőképének két ihletadó példáját: az RN22e és N Vision 74 technológiai koncepciójárműveket. A négykerekű laboratóriumok szerepe, hogy teszteljék, illetve értékeljék a vállalat fejlett technológiai megoldásait, előkészítve azok alkalmazását jövőbeli sorozatgyártású típusokban. Ezzel a Hyundai ismételten megerősíti azon célkitűzését, hogy a zéró károsanyag-kibocsátású jövő vezető szereplőjévé váljon. Az RN22e az IONIQ 6 és az E-GMP egyesítésével új mércét állít a nagyteljesítményű elektromos járművek szegmensében. Az N Vision 74 ugyanakkor az elektromosjármű-technológiákat fejlett hidrogén üzemanyagcellás hajtási rendszerrel társítja: a Hyundai N márkaelső hidrogén hibrid technológiai koncepciójárműveként arra keres választ, hogyan menthető át a vezetés élménye a villamosítás korába.

A Hyundai 2023 februárjában mutatta be a Kona második generációját. Az új modell a városi szabadidőjármű szegmens egyik leggazdagabban felszerelt, legsokoldalúbb ajánlata, beleértve a legszélesebb hajtáslánc-választékot is. A felsőbb kategóriába pozícionált, futurisztikus vadonatúj Kona fejlesztése az akkumulátoros elektromos variánssal vette kezdetét és ez a nem szokványos megközelítés összecseng a Hyundai Motor gyors tempójú villamosítási stratégiájával.

„Az elmúlt évtizedek során a Hyundai különböző technológiai megoldásaival – az akkumulátoros elektromos hajtásláncoktól kezdve a hidrogén üzemanyagcelláig – vezető szerepre tett szert az emissziómentes mobilitás piacán. Az IONIQ 5 és az új IONIQ 6 sikere az IONIQ és Kona Electric modellekkel szerzett tapasztalatokra, illetve az ezen típusokkal elért eredményekre épül. Ezt a tapasztalatot kiaknázva ügyfélközpontú zéró károsanyag-kibocsátású mobilitási megoldásokat biztosíthatunk.” – mondta Michael Cole, a Hyundai Motor Europe elnök-vezérigazgatója.

Forrás: Hyundai Hungary

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei