EV3 néven jöhet a Kia Soul EV utódja

A Kia bejelentette, hogy október 12-én rendezik meg hagyományteremtő EV Napjukat, amelyen a márka új elektromos modelljeit, koncepcióit és technológiáit vonultatja fel.

A Kia EV Nap átfogó áttekintést ad a márka teljes villanyautó-kínálatáról, beleértve a Kia EV5, EV6 GT és EV9 modelleket. A rendezvényen az augusztusi kínai Csengdu Autószalonon bemutatott EV5 részletes specifikációinak megismerésére, valamint két új elektromos járműkoncepció bemutatására lehet számítani.

A Kia EV Nap eseményen a Kia meghatározó előadóinak sora lép színpadra és olyan témákat érintenek, amelyek a Kia fenntartható mobilitási megoldások szolgáltatójává válásához fontosak. A témák között szerepel majd a márka átfogó villanyautó-stratégiája, az „Ellentétek Vonzása” formatervezési filozófiája, az innovatív ügyfélélmény-stratégiák (CX) újdonságai és az új termékekre vonatkozó információk.

Az eseményen bemutatkozó koncepciók egyike a várakozások szerint a korábban prototípusok alapján EV4 típusnéven azonosított villanyautó előzetese lehet. Nemrég a belső források ezt a járművet EV3-ként azonosították és azt is megerősítették, hogy a modell a dobozos Soul EV kompakt modell utódjaként fog megjelenni a Kia kínálatában. Az EV4 típusnév pedig várhatóan egy lépcsőshátú limuzinhoz fog tartozni. 

Az immár megerősítést nyert EV3 modell prototípusai ugyan erős álcázással járják az utakat, ám a modellről készült fotók alapján már erősen szériaérettnek tűnnek. Ez különösen a tesztjárművek kerekeinél figyelhető meg, amelyek felnijei különleges háromszög-alakú mintázatot viselnek. A jövő heti rendezvényen talán az is kiderül, hogy az EV5 mellett az EV3 is 400 voltos rendszert kap, vagy esetleg a nagyobb EV5 már 800 voltos rendszerrel rendelkezik-e. 

Kíváncsian várjuk, hogy a rendezvényen arra a kérdésre is választ adnak-e, hogy mely új modell épül még az E-GMP platformra és mikortól, melyik típustól tervezik bevezetni a vadonatúj fejlesztésű „eS” és „eM” platformokat. A várakozások szerint az olcsóbbnak szánt modelleket a bevált régebbi E-GMP platformra építik fel, de az ár féken tartása érdekében 400 voltos rendszerrel és LFP akkukkal.     

Ezekre és talán még több kérdésre fogunk választ kapni a jövő hét csütörtökön megrendezendő Kia EV Napon, amelyet a márka mostantól évente tervez megismételni.

Forrás: kianewscenter.com/thekoreancarblog.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei