A Santa Fe hibridben debütál a Hyundai első saját akkumulátora

A Hyundai Motor nemrég bejelentette, hogy külső beszállítóitól való függésének csökkentése érdekében saját fejlesztésű akkumulátorokat fejleszt, amelynek első modellje a vadonatúj Santa Fe Hybrid-ben lesz elérhető.  

A Hyundai Motor nemrég Szöulban tartotta meg IONIQ 5 N Tech Day néven az elektromos modell sportváltozatának technológiai bemutatóját, ahol a Hyundai vezetői nemcsak az IONIQ 5 N-ről beszéltek, hanem a hibrid járművek 4. generációs akkumulátorairól is, amelyet közel két éven keresztül házon belül fejlesztettek ki. Az első ilyen akkumulátorcsomag a Hyundai vadonatúj Santa Fe Hybrid modelljében lesz kapható. 

A Hyundai Motor Group és az SK Innovation még 2021-ben jelentette be, hogy közösen fejlesztenek ki hibrid járművekhez akkumulátorokat. A Hyundai Motor szándéknyilatkozatot írt alá az SK On-nal arról, hogy közösen fejlesztenek ki egy hibrid akkumulátorcellát. A folyamat során a Hyundai felelt az akkumulátorcella tervezéséért és értékeléséért, az SK pedig a tömeggyártási technológiáért és a gyártásért volt felelős.

„A Hyundai Motor átvette a vezető szerepet az akkumulátor anyagának, specifikációinak és kialakításának ellenőrzésében, a termékértékelésben és a teljesítmény javításában az optimális teljesítmény elérése érdekében, és ez lehetővé tette számunkra, hogy új együttműködést építsünk ki az autógyártó és az akkumulátorgyártó között” – mondta Park Sang-jin, a Hyundai Motor akkumulátorcella-tervező csapatának vezetője.

A Hyundai által tervezett akkumulátor háromkomponensű (NCM) szerkezetű. Jellemzője a nikkel tartalmának maximalizálása az energiasűrűség növelése érdekében. Az akku konkrét összetételét nem hozták nyilvánosságra, de a Hyundai annyit elárult, hogy a magas nikkeltartalmú akkumulátorban ezen alkotóelem aránya meghaladja a 80 százalékot.

A vadonatúj Santa Fe Hybrid rendszere ugyanarra az 1,6 literes benzines turbómotorra épül, mint az előd 4. generációs Santa Fe Hybrid. A hibrid rendszer azonban sokat fejlődött a korábbiakhoz képest. A modellt egy 64 lóerős (47,7 kW) villanymotorral szerelték fel, amely 3,5 kW-tal (kb. 5 lóerővel) erősebb, mint a kifutó modell, tovább növelve a teljesítményt. Ennek köszönhetően a teljesen új Santa Fe Hybrid 235 lóerős maximális teljesítménnyel és 367 Nm maximális nyomatékkal rendelkezik.

A rendszert egy e-dinamikus hajtástechnológiával is felszerelték, amely technológiával javítja az elektromos motorok teljesítményét.  Az e-Dynamic Drive eDTVC-re, eHandling-ra és eTraction-re oszlik, és egy olyan technológiát tartalmaz, amely javítja a kormányzás reakcióját és a vezetési biztonságot azáltal, hogy éles kanyarokban és hirtelen kormányzáskor elektromotor használatával a kormányzás irányában segíti a maximális tapadást.

Az e-Comfort Drive, a menetkényelmet javító technológia egy olyan funkció, amely során a jármű a villanymotorjait használja a jármű rázkódásának minimalizálására. Az e-Ride Gen1 kényelmes és stabil utazást biztosít azáltal, hogy minimálisra csökkenti a jármű rázkódását akkor, amikor a kerék egy durva egyenetlen útfelületen halad keresztül. Ezenkívül az e-Ride Gen2 egyenletes gyorsulásérzetet biztosít azáltal, hogy úgy szabályozza a motort, hogy csökkenti a jármű dőlését a gyorsítás során.

A vadonatúj Santa Fe Hybrid egy kormány mögötti fülekkel vezérelhető regeneratív fékezési üzemmóddal is rendelkezik. A regeneratív fékezési üzemmód egy olyan funkció, amely lehetővé teszi a regeneratív fékezés mértékének beállítását a fülek meghúzásával, összesen három regeneratív fékezési fokozatot biztosítva. A regeneratív fékezés mértéke régen csak a tisztán elektromos járművekben volt lehetséges, ezt azonban a Hyundai mérnökei kiterjesztették a hibrid járművekre is, amelyek így fejlődésükkel egyre közelebb állnak az elektromos járművekhez.

A Hyundai adatai szerint az új, középkategóriás Santa Fe modell vásárlóinak 55 százaléka hibrid modellt választott, míg a fennmaradó 45 százalékuk a 2,5 literes T-GDI benzines modellt részesítette előnyben. A benzines változatokat már augusztus óta szállítják a vevők részére, míg a hibrid modelleket várhatóan októbertől szállítják a márkakereskedésekhez. 

Forrás: thekoreancarblog.com, naver.commotorgraph.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei