Egy széria- és két tanulmányautó is bemutatkozott a Kia első EV napján

A Kia vállalat a márka EV Nap rendezvényén Dél-Koreában bemutatta három új, kis- és középkategóriás modelljét, amelyekkel célja az „elektromos járművek forradalmának” vezetése, és ezzel a márka vezető szerepének biztosítása világszerte.

A rendezvényen a Kia bemutatta “villanyautót mindenkinek” elnevezésű programját, és bejelentette elektromos kínálatának gyors és jelentős kibővítését is. A Kia az EV6 és az EV9 bevezetésével már megalapozta helyét az elektromos járművek globális piacán, most pedig megmutatta, miként bővíti tisztán elektromos hajtású modelljeinek kínálatát három friss, kis és középkategóriás modellel. A cél az elektromos modellválaszték jelentős fejlesztése.

A rendezvényen mutatkozott be a kifejezetten a millenniumi generációs családok igényei alapján született EV5 kompakt SUV, valamint két új tanulmánymodell. A Kia Concept EV3 az EV9 előnyeit kínálja kompakt SUV formában, a Kia Concept EV4 pedig a márka eljövendő elektromos limuzinjainak hírnöke, feltűnő formákkal. A Kia globális villanyautó-stratégiáját is bemutatta, amelynek célja a vásárlók elégedettségének növelése, a megbízhatóság további fokozása, valamint a töltő infrastruktúra fejlesztése is.

„A Kia következetesen arra törekszik, hogy megoldásokat kínáljon azokra a problémákra és kihívásokra, amelyek ma még több vásárlót visszatartanak az elektromos autóktól. Lényegében minden igényre kínálunk elektromos járművet, különböző árkategóriákban, és komolyan teszünk a töltő infrastruktúra fejlesztéséért is” – mondta Ho Sung Song, a Kia elnöke. „Fenntartható mobilitásszolgáltatóként a márka elektromos járművekre való átállása elkerülhetetlen. Fejlett elektromos technológiáinkkal, látványos formaterveinkkel, hasznos és életközeli szolgáltatásainkkal és ezek következetes alkalmazásával a célunk, hogy a Kia értékeit a lehető legtöbb emberhez eljuttassuk. Felgyorsítjuk az elektrifikációt!”

A márka a vásárlói és a felhasználói élmény fokozása érdekében tett lépéseiről, fejlesztéseiről is beszámolt. Ennek része egy több funkciót egyetlen felhasználóbarát okostelefonos applikációba integráló új megoldás is. Új szolgáltatások érkeznek, az autók utasterében pedig megjelenik a mesterséges intelligencia, mint szolgáltatás.

„A Kia célja, hogy fenntartható mobilitást kínáljon és teljesítse vásárlói elvárásait, azáltal, hogy ismert felhasználói problémákra kínál egyszerű megoldásokat. Olyan élményt kínálunk, akár digitális akár offline formában, amely nem csak egyszerű, de egyedi és különleges is. Ez az élmény már a vásárlás előtt elkezdődik” – mondta Charles Ryu, a Kia felhasználói élményért felelős részlegének elsőszámú vezetője. „Vásárlóink még teljesebb és még tökéletesebb kiszolgálása érdekében új digitális platformokat és technológiákat vezetünk be, így folyamatosan újabb és újabb lehetőségeket találunk a további fejlődésre. Hiszen a Kia DNS-ében benne van a még fejlettebb fenntartható mobilitásra való törekvés, amit annak érdekében használunk, hogy jobbá tegyük az emberek életét.”

A márka célja, hogy 2026-ra elérje az évi egymillió darabos globális elektromos járműértékesítést, 2030-ra pedig az évi 1.6 milliót. E célok eléréséhez is kulcsfontosságú mindaz, amit a Kia az idei EV Nap keretében bemutatott.

A Kia bejelentette, hogy célja egy széles elektromos járműpaletta felépítése 30 és 80 ezer dollár közötti ártartományban. E paletta egy része már menetkész, ilyen az EV6 és az EV9 is, azonban a kínálat hamarosan új kisméretű és kompakt modellekkel bővül. A márka további, kisebb méretű villanyautók bevezetését is tervezi, olyanokét, mint az EV5, az EV4 és az EV3. 

Ezek tervezett árai 35 ezer dollárról (kb. 12,6 mFt) indulnak, de nem lépik majd át az 50 ezer dollárt (kb. 18 mFt) annak érdekében, hogy az elektromos hajtásmód a mainál jelentősen gyorsabb ütemben terjedjen világszerte. A feltörekvő piacokon, ahol az elektromos hajtású járművek terjedése lassúbb, a bevezetés jelentős részben az EV6 és az EV9 modellekre koncentrál majd, az olyan stratégiai jelentőségű típusok, mint az EV5, az EV4, és az EV3 csak később érkeznek. Ezzel a megközelítéssel diverzifikálható a kínálat és a márka igazodni képes az eltérő vásárlói igényekhez is.

A Kia a fenntartható villanyautó-gyártás és a stabil akkumulátor ellátási lánc kiépítésén is dolgozik, hiszen célja, hogy 2025-re világszere már nyolc üzemében gyártson elektromos hajtású modelleket. Ezen üzemek nem csak gyártanak majd, itt folyik a fejlesztés is; a kiépülő rendszer központja Korea lesz. Európában a kisméretű és a középkategóriás elektromos modellekre összpontosít a Kia, ugyanakkor Kínában a középméret feletti és a nagy villanyautóké lesz a főszerep. A fejlődő piacokra szánt típusok Indiában készülnek majd. A Kia az Egyesült Államokban, a kormányzat inflációcsökkentési törvényéhez igazodva többféle elektromos modell bevezetését tervezi, ugyanakkor akkumulátoripari együttműködéseket is kiépít, üzemeinek stabil és megbízható globális akkumulátor-ellátása érdekében.

Minden egyes elektromos modell kulcsszerepet játszik az elektromos átállás felgyorsításában azzal is, hogy szélesíti a választékot, így egyre szélesebb vásárlókör számára teszi nem csak vonzóvá, de elérhetővé is az elektromos autózást.

Bár a márka valamennyi elektromos modellje speciális vásárlói szempontok figyelembevételével készül, számos központi elemük közös. Ilyen például a Kia világszínvonalú elektromos platformtechnológiája, az innovatív “egyesült ellentétek” formavilág, és a márka fenntartható anyag- és festékhasználati rendszere, a CMF. Utóbbi speciális autóipari megközelítést is jelent: valamennyi új modell kötelező eleme tíz, fenntarthatóságot támogató részletmegoldás. Ezek közé tartozik a bioműanyagok használata, a bio-fényezés és az újrahasznosított PET palackokból, vagy halászhálókból készített utastéri kárpitozás. 

A Kia az elektromos autózás terjedésének felgyorsítása érdekében a töltőhálózat fejlesztéséért is aktívan tesz. Észak Amerikában a márka bejelentette, hogy 2024 negyedik negyedévétől elektromos járműveit a helyi töltési szabványbak (NACS) megfelelően értékesíti. Ezzel a Kia tulajdonosok közel 12 ezer Tesla Supercharger-hez is hozzáférhetnek.Egy hat autógyártóból álló együttműködés részeseként a Kia 30 ezer új töltőpont létesítésén dolgozik Észak-Amerikában, a megvalósítási céldátum 2030. Európában ugyanakkor négy csoporttal is kooperálva létrehozta az IONITY-t, amely a legjelentősebb autópályák mentén kínál 2,800 gyorstöltőt. A cél összesen 7,000 töltőhely létrehozása 2025-ig, kiterjedt töltőhálózatot kínálva a márka vásárlóinak.

Az elektromos autózás terjedésének felgyorsítása érdekében a Kia a fogyasztói, felhasználói élmények valamennyi területén új megoldásokra törekszik. A cél, a lehető legkényelmesebbé tenni az elektromos átállást mindenki számára. Ehhez azonban már a vásárlás előtti élmények fejlesztésre is szükség van. A 2024 első felében megjelenő “Kia App” az autókeresés első pillanataitól fogva segít eligazodni a márka kínálatában, a tesztvezetések megszervezésén át támogatva a vásárlót egészen új autója átvételéig, sőt az után is.

Egy az ügyfelek valamennyi kérdésének gyors és hasznos megválaszolására képes, mesterséges intelligenciára épülő chatbot is az app részét képezi majd, ugyanakkor a rendszer biztosítási kedvezményeket is kínál. Legfontosabb újdonsága az ‘E-routing’ funkció, amely az autó akkumulátorának aktuális töltöttségi szintje alapján ajánl célba vezetési útvonalakat, az elérhető töltési helyek figyelembevételével. Ugyanakkor a rendszer helyi információk sokaságát is kínálja, akár a közeli éttermek kínálatát is valós időben bemutatva. A használók a töltés folyamatát szintén nyomon követhetik okoskészülékükön.

A Kia az úgynevezett „offline” élmények megújítására is törekszik, ilyenek a márka elektromos kínálatát bemutató „Digital City Store”-ok és „EV Unplugged Ground”-ok Koreában, valamint a Koreán kívüli “City Store”-ok. A márka terveiben szerepel további, kizárólag elektromos modelleket kínáló kereskedések megnyitása is az Egyesült Államokban, Európában, Kínában és Indiában.

Virtuális valóság (VR) a kevert valóság (MR) technológiák kombinációjával a márka célja tökéletes és teljes felhasználói élmények kialakítása, olyanoké, amelyek révén a vásárlók még közelebb kerülhetnek a Kia járműveihez. A vevőszolgálatok teljesítményének fokozása, az értékesítők képzése és termékspecialisták kinevelése világszerte szintén a tervek között szerepel, így a vevők a világ minden táján megtalálhatják a számukra leginkább megfelelő elektromos Kiát.

A Kia a generatív mesterséges intelligenciát is kutatja és fejleszti, kifejezetten azzal a céllal, hogy forradalmasítsa a járművei által kínált felhasználói élményt. Ennek érdekében a világ vezető mesterséges intelligenciát fejlesztő vállalkozásaival együttműködve kínál majd új szolgáltatásokat: útvonal optimalizálást, útvonaltervezést, szórakozást vagy vészhelyzeti segítséget. Az OTA frissíthető generatív mesterséges intelligencia a 2024-ben érkező EV3-ban jelenik meg elsőként, majd az EV4 és az EV5 újabb változataiban is a piacra lép.

A Kia a jövőben ezeken a rendezvényeken tervezi bemutatni új elektromos modelljeit, tanulmányautóit, és friss technológiáit – évente egyszer. A cél a márka aktuális helyzetének bemutatása, és jövőképének előrevetítése.

Forrás: Kia Magyarország

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei