A Hyundai Motor aprópénzért adja el orosz üzemét

A Hyundai Motor azt tervezi, hogy közel két éve leállított oroszországi üzemét egy helyi vállalatnak adja el mindössze 107 dollárért, azonban a szerződés egy „visszavásárlási” záradékot is tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy két éven belül visszavásárolják azt, biztosítva az orosz piacra való visszatérés lehetőségét.

A Hyundai Motor december közepén rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze, amelyen jóváhagyták a vállalat a szentpétervári Hyundai Motor Manufacturing Rus (HMMR) néven ismert gyárában lévő összes részesedésének eladására vonatkozó javaslatot. Az eladásra kínált eszközök között szerepel az évi 230 ezer darab gyártására képes szentpétervári gyáregység, valamint ugyanebben a városban lévő General Motors (GM) egykori gyártelepe, amelynek éves gyártási kapacitása további 100 ezer darab. 

Habár az értékesítendő eszközök könyv szerinti értéke hozzávetőleg 220 millió dollár (kb. 76 milliárd forint), a tervezett eladási ár mindössze 10 000 rubel, ami körülbelül 37 ezer forintnak felel meg. Az ukrajnai háború mellékhatásaként a termelés és az export 2022 március óta teljesen leállt, ez pedig ahhoz a döntéshez vezetett, hogy a „kockázatok mérséklése” érdekében a teljes céget eladják egy helyi vállalatnak. Az értelmezés szerint a Hyundai jelentős veszteségeket volt kénytelen elszenvedni és a jelképes értéken történő értékesítéssel a kockázatait igyekszik levezetni. A felvásárló, az Art-Finance egy kockázati befektetési vállalkozás, amely a közelmúltban megszerezte a Volkswagen oroszországi üzemét és leányvállalati részvényeit is.

„Áttekintettük a különféle lehetőségeket a kiárusítással kapcsolatban és úgy gondoltuk, hogy itt az ideje” – mondta a Hyundai Motor Group egyik illetékese. „Az oroszországi üzem megszerzésére törekvő helyi cégek közül az Art-Finance adta a legjobb ajánlatot.”

Korábban a japán Nissan Motor és a francia Renault-csoport is 1 vagy 2 eurós jelképes árért átadta orosz leányvállalatait helyi cégeknek. Ezek a vállalatok szintén olyan szerződéseket kötöttek, amelyek visszavásárlási záradékot is tartalmaztak. A Financial Times ezzel kapcsolatban jelentős kritikát fogalmazott meg, amelyben kijelentette: „Az orosz kormány erőszakkal államosítja a külföldi vállalati vagyont olyan szigorú feltételekkel, mint például a hazai foglalkoztatás stabilitásának biztosítása”. A Hyundai Motor szerződése két éven belüli visszavásárlási záradékot is tartalmazott, ebben az esetben azonban minden visszavásárlásnak a piaci értéken kell alapulnia, nem pedig az eladási áron.

A Hyundai Motor az orosz-ukrán háború miatti termelés felfüggesztése óta eltelt egy év és kilenc hónap után döntött a gyár eladásáról. A vállalat egyik tisztviselője elmondta: „Tekintettel a helyi oroszországi helyzetre, azt tervezzük, hogy folytatjuk a korábban eladott járművek értékesítését követő szervizszolgáltatásainak biztosítását.”

A gyár működésének felfüggesztése lavinaszerűen felhalmozódott, görgetett veszteségeket eredményezett. A HMMR 2022. során 176 millió dolláros nettó veszteséget könyvelhetett el, a 2023-as év első félévi nettó vesztesége pedig már meghaladta a 170 millió dollárt. „A Hyundai addig bírta, amíg csak tudta, de végül kénytelen volt engedni az orosz kormányzat nyomásának” – mondta Kim Phil-so, a Daelim Egyetem professzora, majd hozzátette: „A cél a két éven belüli visszatérés, ám ez nem lesz egyszerű, mivel a kínai autógyártók már megjelentek a piacon ésszerű árazásukkal."

Mivel Kína nem csatlakozott az Oroszországgal szembeni amerikai és európai szankciókhoz, oroszországi eladásai az elmúlt években az egekbe szöktek. Idén csaknem minden második Oroszországban eladott jármű kínai márkájú volt. Oroszországban 2023. első félévében az első számú autómárka a Lada volt, hat kínai márka azonban már 45 százalékos részesedéssel rendelkezett.

A Great Wall Motors összesen 4 895 járművet adott el Oroszországban 2023. január és június között, ami 1 444 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kínai Chery Automobile eladásai 321 százalékkal, míg a Haval 242 százalékkal ugrottak meg Oroszországban. Az Európai Üzleti Szövetség adatai szerint Geely Automobile Holdings eladásai 227 százalékkal nőttek.

A Hyundai Motor volt korábban Oroszország vezető autógyártója, 2021-ben a háború kezdete előtt a piaci részesedés közel 30 százalékát birtokolta. 2022-ben a koreai vállalat 2 892 járművet tudott eladni Oroszországban, ami idén augusztusig mindössze 6 darabra csökkent. „A Hyundai és a Kia nem adja fel olyan könnyen az orosz piacot" – tette hozzá Kim. „Teljes mértékben fel kell készülniük a különböző stratégiákra, hogy a kínai márkákkal versenyezni tudjanak, amikor visszatérnek."

Forrás: businesskorea.co.kr, koreajoongangdaily.joins.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei