A Hyundai európai elnöke az akkumulátor mellett hisz az üzemanyagcellában is

Habár most úgy tűnik, a koreaiak az akkumulátoros elektromos autókra támaszkodnak, de Európában a hidrogénmeghajtást is szeretnék megalapozni. Ez pedig egy svájci kísérleti teszt segítségével akár sikerülhet is.

A Hyundai mindössze éppen ezer üzemanyagcellás autót értékesített Európában 2020-ban. Ez nem tűnik soknak, de kezdetnek éppen megteszi. Legalábbis ebben hisz a Hyundai európai főnöke, Michael Cole. „A hidrogén tisztábbá teheti a világot és segítheti a környezetet" – mondja meggyőződéssel az elnök a Handelsblattnak adott interjúban. A Hyundai Nexo-val a koreaiak azon kevés gyártók közé tartoznak, akiknek már van egy szériagyártású üzemanyagcellás autója. A modell azonban kifejezetten ritkaságnak számít az európai utakon.

Az üzemanyagcellás Nexo 2018 óta készül. Az egyetlen igazi versenytárs a Toyota Mirai, amelynek második generációja márciusban jelenik meg a piacon. A német gyártóknak viszont nehézségekkel küzdenek ezen a téren. A Mercedes legutóbb a GLC F-Cell üzemanyagcellás autóval rendelkezett a portfóliójában, de jelenleg csökkenti ennek termelését és inkább hidrogénhajtású teherautókra kíván koncentrálni.

Az üzemanyagcellás személyautók nemcsak ritkaságnak számítanak az utakon, hanem emellett drágák is. A Hyundai Nexo esetében a vásárlóknak jelenleg körülbelül 70 ezer eurót (kb. 25 mFt) kell letenniük az asztalra.A Hyundai európai vezetője, Cole ennek ellenére úgy véli, hogy az érdekelt feleket a magas ár nem fogja visszatartani. „Abszolút hiszünk az üzemanyagcellában és az abból adódó gazdasági lehetőségekben" – mondja.

A Nexo-val kapcsolatos értékesítési várakozások azonban belátható időn belül alacsonyak maradnak. Mint a Hyundainál elhangzott, a koreai gyártó a jövőben úgy számol, hogy megduplázza az éves európai értékesítési eredményeit. Hasonló a helyzet a versenytárs Toyotával is. A japán csoport tavaly Európában mintegy 800 darab Mirait értékesített. Az új, második generációval 1 600 körüli eladással számolnak. „Ez az egész nem az átlagfogyasztóknak szól" – mondja Frank Schwope, a NordLB autóelemzője, „Az autók túl drágák". Amikor a Toyota és a Hyundai Európában kínálja autóit, ez alig több mint egy próbaüzem.

Ám amikor a Hyundai Motor Europe vezetője a hidrogéntechnológia lehetséges hosszú távú sikeréről beszél, sokkal többre gondol, mint a viszonylag kis személyautó-üzletágra. A Hyundai Európában a személyautók és teherautók kombinált megközelítését követi. „Nem csak a normál autóról van szó, hanem még sok minden másról is. Valódi hidrogéngazdaság alakulhat ki” – hangsúlyozza Cole. Az üzemanyagcella szempontjából döntő előrelépést vár egy kísérleti teszttől, amelyet a koreai vállalat tavaly kezdett el Svájcban.

A Hyundai első 50 hidrogénüzemű teherautója már üzembe is állt. Cole számításai szerint a kis teszt 2025-re nagy projektté válhat. „Arra számítunk, hogy az elkövetkező öt évben akár 1 600 ilyen teherautót is útnak indíthatunk Svájcban" – mondja. A koreai gyártó azonban ezzel kapcsolatban nemcsak a teherautókról kíván gondoskodni.

A Hyundai különböző partnereivel együttműködik annak érdekében, hogy Svájcban valódi hidrogén-infrastruktúra jöjjön létre. Cole szerint a Hyundai nemcsak a töltőállomások hálózatának bővítésében kíván segíteni, de a zöld hidrogén termelésének kiépítésében is. Ha pedig a teherautók infrastruktúrája megvan, abból az üzemanyagcellás személyautók értékesítése is automatikusan profitálna. „Természetesen az alacsony termelési mennyiség miatt minden még mindig meglehetősen drága. De látjuk ennek a hajtásnak a jövőbeli kilátásait” – hangsúlyozza az európai főnök.

Ázsiai hazájában a Hyundai Motor szintén növeli az üzemanyagcellák gyártását. „Ezekből jó 500 ezer darabot szeretnénk előállítani 2025-ben" – magyarázza Cole. Ez a nagyüzemi gyártás hozzájárul az üzemanyagcellás meghajtás jelenleg még viszonylag magas költségeinek csökkentéséhez. A Hyundai nemcsak a közúti járművekben látja potenciális ügyfeleit, hanem a hajózásban, a repülésben és a vasúton is.

Az üzemanyagcellás technológia elsősorban teherautókon keresztül történő továbbfejlesztésének megközelítését a szakértők is alátámasztják. „A rendkívül nehéz akkumulátorok miatt a tisztán elektromos hajtás értelmetlen a hosszú utakat járó nagy teherbírású teherautók számára" – hangsúlyozza Stefan Bratzel, a Bergisch Gladbach Alkalmazott Tudományok Egyetem Autóipari Menedzsment Központjának (CAM) professzora.

Bratzel szempontja szerint a hidrogén közlekedésben való használatának csak akkor van értelme, ha elegendő környezetbarát módon előállított zöld hidrogén áll rendelkezésre. Az Európának termelő létesítményeket például a napfényes Észak-Afrikában lehetne kiépíteni, ahol naperőművek segítségével állítanák elő a zöld hidrogént. Eddig azonban ez még mindig vágyálom maradt. Éppen ezért az elkövetkező években teljesen helyes stratégia elsősorban az személyautók tisztán akkumulátoros meghajtására támaszkodni. Az üzemanyagcellás technológia azonban ezzel még nincs teljesen lesöpörve az asztalról. „A Toyota és a Hyundai hosszú távon gondolkodnak" – mondta Bratzel.

A Hyundai számára a hidrogénhajtás nem konkurense egy nagyfeszültségű akkumulátorral felszerelt elektromos autónak. „Látjuk mindkét meghajtás együtt létezésének lehetőségét, itt nincsenek egyirányú utcák" – hangsúlyozza Cole. Míg a német VW csoport az akkumulátoros elektromos hajtásokra összpontosít, a koreaiak kettős stratégiát követnek.

A Hyundai már ma is lényegesen több akkumulátoros elektromos autót értékesít, mint üzemanyagcellást. Európában a Hyundai Motor éppen 425 ezer autót adott el tavaly. „Ennek a mennyiségnek 13 százalékát elektromos modellek tették ki" – mondja Cole. Számszakilag ez körülbelül 55 ezer autót jelent. Ezen belül a Hyundai szinte kizárólag tisztán akkumulátoros elektromos járműveket értékesített, mint amilyen például a Kona Electric, miközben a plug-in hibridek alárendelt szerepet játszanak a koreaiak eredményeiben.

„Egyetlen más hagyományos autógyártónak sincs ilyen magas kvótája Európában. Büszkék vagyunk erre” – mondja a Hyundai európai nagyfőnöke. A koreai vállalat ezért könnyedén teljesíthette a szigorúbb széndioxid-kibocsátási határértékeket. „Ezért nem kell bírságokat utalnunk az EU brüsszeli Bizottságának” – tette hozzá Cole.

Idén a Hyundai tovább kívánja növelni az elektromos járművek értékesítési arányát. Cole szerint a vállalat ezért minden nehézség nélkül megoldja a CO2-határértékek 2021-es további szigorítását. Ebben a Nexo hidrogénüzemű modell is segítségükre van, amely szintén zéró kibocsátású járműként szerepel a számításban.

Ennek ellenére tavaly a Hyundai Európában is megérezte a koronavírus járvány következményeit. 2020-ban az eladások körülbelül 25 százalékkal estek vissza. Az egész európai autópiac hasonló módon változott. „Tehát meg tudtuk tartani piaci részesedésünket" – foglalja össze a Hyundai európai főnöke.

2021-re a Hyundai Motor Europe főnöke emelkedő tendenciát vár. Ebben is viszonylag nagy jelentőséggel bírnak az elektromos autók. A legtöbb autógyártóhoz hasonlóan a Hyundai is arra számít, hogy a világjárvány lassan enyhülni kezd. „A jelenlegi számításunk szerint az európai autópiacnak tizenegy százalékkal kell növekednie" – véli Cole, aki szerint a tavalyi visszaesést csak 2022-ben lehet teljesen ellensúlyozni.

A Hyundai célja, hogy 2021-ben Európában versenytársainak többségét felülmúlja és növelje piaci részesedését. „A célunk két és három százalék között van" – mondja Cole. A koreai autógyártó úgy véli, hogy számos új modellel el tudja érni ezt. Az európai piac számára az idei évben elérhetőbbek lesznek az autók, mint 2020-ban. A chipek hiánya, amely különösen a német gyártókat, például a Volkswagent és a Daimlert érinti, nincs különösebben erős hatással a Hyundaira.

A második lezárás hatása jelenleg nem olyan észrevehető, mint tavaly tavasszal. „Jobban felkészültek vagyunk, például az online értékesítés terén" – magyarázza Cole. A járvány minden következménye ellenére a kereslet jelen van, nagy az érdeklődés az új autók iránt. 

Forrás: handelsblatt.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei