Hamarabb jöhet a Hyundai új Santa Fe generációja

A Hyundai ugyan már két év után tavaly radikálisan frissítette Santa Fe modelljét, az új változat azonban továbbra sem túl népszerű, ezért a vállalat már a következő generáció bevezetésén gondolkodik. 

A tavaly frissített Hyundai Santa Fe továbbra is kevesek figyelmét kelti fel. Ahogyan a Sonata és a (Kia) K5 esetén, úgy most is az a helyzet, hogy a vadonatúj Sorento a koreai piac sztárja, amely a Santa Fét letaszította trónjáról. Amíg a tavaly márciustól kapható Sorento modellből 76 883 darab kelt el Dél-Koreában, addig a Santa Féből csupán 57 578 darabot adtak el ugyanott. Dél-koreai médiaértesülések szerint ezért a Santa Fe ötödik generációja a vártnál hamarabb érkezhet.     

A Hyundai csoportnál általában a bevezetéstől számított 3 év múlva érkezik egy modellfrissítés, ám a Santa Fe esetében már két évvel a 2018-as bemutatót követően egy olyan ráncfelvarrás érkezett, amelynek újdonságai egy teljes modellváltással is felérnek. A Santa Fe esetében ennek az az oka, hogy a jármű egy teljesen új, harmadik generációs padlólemezre került, az új dizájnmegoldásokat viszont a koreai közönség nehezen fogadta el. 

A Santa Fe modellből kevesebbet adtak el tavaly, mint a Palisade-ből, amelyből 64 791 darabot sikerült értékesíteni 2020-ban. Pedig a Palisade egy nagyobb és lényegesen drágább modell. De ami még látványosabb, ugyanezen a piacon a Renault Samsung QM6 modelljéből is el tudtak adni 46 740 darabot, ami a koreai sajtó szerint azt jelenti, hogy az új Santa Fe megbukott. 

A Santa Fe számára az igazi veszély azonban házon belül, az új Tucson modellel érkezett, amelynek Dél-Koreában kapható nyújtott tengelytávú változata csupán egyetlen centivel rövidebb, mint az új Santa Fe. Miközben a Santa Fe nem rendelkezik Dél-Koreában is jóváhagyott hibridváltozattal, a Tucson Hybrid engedélyt kapott és ezzel adókedvezményekben is részesülhet. Ez pedig az eladási adatokban is megnyilvánul, hiszen amíg a Santa Féből novemberben és decemberben 10 475 darab, addig a Tucsonból 14 443 darab kelt el.  

Mielőtt a negyedik generációs Kia Sorento meg nem jelent a piacon, addig a Hyundai Santa Fe volt Dél-Korea legnépszerűbb hobbiterepjárója. A Santa Fe a Hyundai Motor első hobbiterepjárójaként nagy mérföldkő volt a vállalat életében. A generációk során a Santa Fe kiterjesztette teljességét, ami rengeteg vásárlót vonzott és eközben az esetleges erőforrás-problémák mellett épp a formaterv volt az, ami mindig is előnyös tudott maradni. 

Ám a legutóbbi ráncfelvarrással ez a folyamatosság megtört. A helyzet pedig akár rosszabbra is fordulhat, ha a Kia idén júniusban bemutatja az új Sportage generációt. Ahogyan a Tucson, úgy a Sportage méretben is megnövekszik, hibridrendszert is kap, ami mellett a K5/Sorento stílusú formavilág még több vásárló fejét elcsavarhatja, ami a Santa Fe eladásainak biztosan nem fog kedvezni. Így aztán sok szempontból is valószínűtlennek tűnik, hogy a Santa Fe ezzel a jelenlegi formavilággal. magára találjon. A teljes éves eladási adatok viszont így sem kicsik, ám a facelift ellenére csökkenő eladások bizonyítják, hogy valami gond van. 

Erre mintha a Hyundai is számított volna, ugyanis a pletykák szerint a vállalatnál már az ötödik generációs Santa Fe bemutatását készítik elő. Ennek megfelelően egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Hyundai akár már jövőre bemutathatja a teljesen új generációs Santa Fe modelljét, amely formanyelvében a nemrég bemutatott Tucsonra hasonlíthat majd. 

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei