A sportváltozattal térhet vissza a Hyundai Elantra Európába

A Hyundai Motor egyik vezetője szerint az Elantra legújabb generációja legfeljebb az N sportváltozattal térhet vissza Európába, amennyiben arra elég kereslet mutatkozik. 

A Hyundai Motor az Elantra 2015-ben bemutatott hatodik generációját árulta utoljára Európában, ám az i30 Fastback verziójának 2018-as bemutatkozását követően a lépcsőshátú modellt kivezette a régió modellkínálatából. Időközben tavaly megérkezett az Elantra hetedik nemzedéke is, amelyből hamarosan egy nagyteljesítményű N sportváltozatot is bemutatnak, elsősorban az amerikai piacra fókuszálva.   

Ennek ellenére Albert Biermann, a Hyundai Motor Group fejlesztési vezetője nemrég utalt arra, hogy a nagyteljesítményű N verzió globális bevezetésével együtt ezzel az autóval öttagúra bővítenék az N modellek európai kínálatát. Az új Kona N modell leleplezésekor Biermann az N márka rövidtávú termékstratégiájával kapcsolatban elmondta: „Az általunk fejlesztett Elantra N máris rajthoz állt amerikai futamokon és részt vett az Elantra bemutatkozó eseményén is. Jelen pillanatban nem tervezzük, hogy az Elantra N modellt Európában vagy más piacokon is bevezetjük, ám ha elég igény mutatkozik rá, nem zárnám ki, hogy ezt átgondoljuk. Ez így egy érdekes N modell lehet a jövőben Európa és más piacok számára.”

Akárcsak az i30 N és a Kona N. az Elantra N modellt is ugyanaz a 2.0 literes, 280 lóerős turbófeltöltéses benzinmotor mozgatja, amely egy nyolcfokozatú duplakuplungos automata sebességváltón keresztül juttatja az erőt a első kerekekre. A „kanyarvadász” elektronikusan limitált differenciálzárral (e-LSD) felszerelt Elantra N az Egyesült Államokban egy hatfokozatú manuális váltóval is kérhető, ám kérdéses, hogy ez az opció az európai piacon is kapható lesz-e.  

A teljes műszaki tartalmat egyelőre titokban tartják, ám a Hyundai azt már megerősítette, hogy a következő N modell még idén megérkezik. Azt is bejelentették, hogy a nagyteljesítményű szabadidőautók körét a Konán túlra is kiterjesztik, ahogyan a jövőben E-GMP platformra épülő N szériás villanyautók is érkeznek a kínálatba. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy ebből vajon idén láthatunk-e valamit.  

Az viszont biztosabb, hogy az amerikai piacon értékesített Veloster N modell nem jelenik meg az európai Hyundai kereskedésekben. A Veloster előző generációját a vállalat 2014-ben kivezette a piacról és azt is bejelentette nemrég, hogy a második generációs Veloster N verzióját nem kívánják Amerikán kívül árusítani.  

A Hyundai Motorsport azonban még az utcai Elantra N világpremierje előtt bemutatta az autó túraautó változatát, majd nem sokkal később azt is nyilvánosságra hozták, hogy az autógyártó által támogatott két ügyfélcsapat az eddigi i30 N TCR helyett idéntől immár Elantra N TCR modellekkel áll rajthoz a Túraautó-világkupasorozat rendezvényein. Amíg tehát az Elantra N utcai változatának európai megjelenése még bizonytalan, Michelisz Norbi és csapattársai Elantra N versenyautóit az európai futamokon, köztük az augusztusban a Hungaroringen megrendezésre kerülő versenyhétvégén is megcsodálhatjuk majd.  

Forrás: autocar.co.uk

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei