A Kia EV6 holisztikus és intuitív élményt kínál

A Kia EV6 egy sor olyan fejlett technológiai megoldással érkezik, amelynek célja a vezetés élvezetének szolgálata, valamint a holisztikus és intuitív vezetési élmény megteremtése. Intuitív és könnyen elérhető konnektivitás, valamint élvezetes kiterjesztett valóság teszi teljessé és biztonságossá a vezetés élményét.

Az EV6 a Kia globális elektromos padlólemezére (E-GMP) épül, amely szerkezeti kialakításából adódóan lehetővé teszi a teljesen sík utastérpadló kialakítását, így a beltér különösen tágas. A kabin kialakítása is fokozza a tágasság érzetet, a cél a kellemes és stresszmentes környezet megteremtése valamennyi utas számára. 

A vezető előtti két, egyenként 12.3 colos képátlójú monitorból álló íves kijelzőn az összes fontos információ könnyen áttekinthető. A közvetlenül a vezető előtt elhelyezkedő és konfigurálható képű “műszerfal” részen a sebesség, a hatótáv és a töltési szint jelenik meg. A középkonzoli másik kijelzőn a navigációs információk mellett az infotainment és a fedélzeti menürendszer látható és kezelhető. A két képernyő egyetlen, finoman ívelt vonalú felületet alkot, körülölelve a vezetőt és tökéletessé téve az irányítás élvezetét. A kijelzők felülete kémiai módszerekkel megerősített üveg, a tartósság és a lehető legtökéletesebb leolvashatóság érdekében.

A kényelmi felszerelések, mint például a kulcs nélküli kezelés, az érintésérzékeny ajtónyitó gombok, a beállítható vezetési profilok, a kényelmes ülések, és az ergonomikus kialakítás egyértelművé teszik: a vezető áll a középpontban. Az ajtókból automatikusan kiemelkedő kilincsektől kezdve az intuitív, érintésérzékeny felületeken át egészen a kiterjesztett valóságot használó head-up kijelzőig minden elem és funkció a tökéletes ember-gép kapcsolatot szolgálja: célja, hogy a vezető és utasai a lehető legjobban érezzék magukat a fedélzeten.

“Arra törekszünk, hogy autóink ösztönös és természetes élményeket nyújtsanak használóiknak. Olyanokat, amelyek jobbá teszik mindennapjaikat. Hiszünk benne, hogy a Kia által kínált élmények izgalmasak, újak és felvillanyozók is egyben. Tervezőink elképzelései és a márka céljai minden korábbinál szorosabban összekapcsolódnak, s ennek központjában vevőink állnak. Ez határozza meg valamennyi döntésünket.” - mondta Jason Jeong, a Kia Europe elnöke.

A fejlett fedélzeti technológia körülöleli a vezetőt, és ebben a kiterjesztett valósággal dolgozó Head-up kijelzőnek is fontos szerep jut. A navigációs rendszer, a fedélzeti kamera és a headup kijelző együttműködésének eredményeként a navigációs utasítások úgy jelennek meg közvetlenül a vezető látóterében, hogy annak sosem kell levennie tekintetét az útról. A kiterjesztett valóság és a két, vezető előtti képernyő mindenről tájékoztat. A padlóba, a kerékjáratokba, az ajtókba és a csomagtér fedelébe épített hangelnyelő anyagok hatásosan szűrik ki a szélzajt és a gördülés hangjait, így az utastér csendje mindig tökéletes. A szélvédők és az oldalüvegek is többrétegű hangszigetelő kialakításúak, így a csendélmény prémiumkategóriás.

A Kia választéka alapjaiban megújul, a márka 11 új, tisztán elektromos hajtású modellel lép piacra 2026-ig. E sorozat első tagja, az EV6 már megrendelhető.

Forrás: Kia Magyarország

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei