A Hyundai Sonata már hazájában sem népszerű

A Hyundai középkategóriás Sonata limuzinja egykor uralta a koreai utakat, ám a nyolcvanas évek közepe óta kapható modell manapság a hobbiterepjáró-őrület árnyékában egyre hátrébb szorul az eladási toplistákon. 

A Hyundai Sonata első generációját még 1985-ben dobta piacra a gyártó Koreában, ahol hamarosan már a vállalat legkelendőbb modelljévé vált és a kereslet egyre inkább az egekbe szökött. A Sonata aktuális generációja 2010-ben még a Hyundai legkeresettebb modelljévé lépett előre. Ez azonban már nagyon régen nincs így, mivel a hobbiterepjárók és a luxuslimuzinok előretörésével a praktikumra és az ár-érték arányra fókuszáló Sonata egyre inkább veszít népszerűségéből.   

Valójában az eladások az elmúlt időszakban annyira visszaestek, hogy a típust gyártó üzem arra kényszerült, egy időre leállítja a típus gyártását azért, hogy a már legyártott autókat el tudják adni. A Hyundai Motor ugyanis nemrég bejelentette, hogy a Sonata és a Grandeur modelleket előállító Asan gyártósorát március 8 és 14 között a keresletet meghaladó kínált miatt leállítják. Ez ráadásul már nem az első eset idén, mivel a Dél-Cshungcshong gyárat tavaly december 23 és idén január 6. között szintén le kellett állítani a kereslet hiánya miatt. Ekkor kb. 8 200 Sonata és Grandeur nem készült el.    

Idén február végéig összesen 7 798 Hyundai Sonata kelt el Dél-Koreában, ami 31,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Tavaly összesen 67 440 darab kelt el a modellből saját piacán, ami 32,6 százalékos visszaesést jelent. „A Sonata csökkenő eladásainak hátterében a hobbiterepjárók iránti növekvő kereslet tendenciája áll”- mondta Pil-soo Kim, a Daelim Egyetem autóipari mérnöki karának professzora. „A másik ok a Hyundai kettős pozicionálása a Hyundai modellkínálatában.”  

 A Koreai Autógyártók Szövetségének adatai szerint a középkategóriás limuzinok eladási számai 2,5 százalékkal 171 ezerről 167 ezer darabra csökkent tavaly Dél-Koreában. Eközben viszont a szabadidőautók, vagyis a hobbiterepjárók és kisbuszok értékesítési számai 12 százalékkal emelkedtek. A limuzinszegmens egyre rosszabb teljesítménye más autógyártóknál is megfigyelhető: a Renault-Samsung SM6 modelljéből idén február végéig 406 darabot sikerült eladni, ami 71,2 százalékos visszaesést jelent, míg a GM Malibu 12,6 százalékos visszaesést mutat ugyanebben az időszakban. 

A Hyundainál a Sonata a nagyobb Grandeur és a kisebb Avante (Elantra) modellekkel szembeni versenyelőnye a múltban teljesen egyértelmű volt. A Sonata relatív olcsón kínált elég helyet egy négytagú család számára. Ez azonban a Genesis luxusmárka bevezetésével megváltozott, mivel a nagyobb Hyundai Grandeur modell alacsonyabb árfekvésével és trendi formanyelvével egyre inkább a fiatalabb vásárlókat célozták meg, amivel viszont a tipikus Sonata vásárlók figyelmét terelték más irányba. 

„Az egyre inkább a nagy és luxusszínvonalú modelleket és a kompakt autókat preferáló koreai autópiac nem sok mozgásteret ad a Sonatának és ez a trend várhatóan a jövőben is folytatódik” – mondta Ho-geun Lee, a Daedeuk Egyetem autóipari mérnöki karának professzora. „A Hyundainak sürgősen elő kell hozakodnia egy friss verzióval, mielőtt teljesen elvesztik a versenyt.”   

A Hyundai Sonata nyolcadik generációját 2019-ben mutatták be, amit 2020 márciusában némileg frissítettek. A szakértők viszont egyértelműen azt mondják, a modell leáldozóban lévő csillagzata ellenére nem valószínű, hogy belátható időn belül megszüntetnék gyártását.  

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei