Európába ért a Hyundai IONIQ 5 első szállítmánya


Három hónappal azután, hogy a világ megismerhette az IONIQ 5 villanyautót és egy nap alatt elfogyott a modell 3 ezer darabos Project 45 nevű limitált szériája, a múlt hét végén pedig megérkezett Norvégiába az első szállítmány.  

Néhány hónappal a Hyundai IONIQ 5 idén februári világpremierje után az első autók már megérkeztek Norvégiába. Május 14-én, pénteken több száz IONIQ 5 modell érkezett Drammen kikötőjébe, így rövid időn belül megkezdődhetnek az IONIQ 5 Project 45 modelljeinek kiszállításai.

Az IONIQ 5 máris nagy siker a vállalat számára, a világpremiert követően pedig hamar kiderült, hogy a vadonatúj elektromos autó új rekordokat is döntött. Egyetlen Hyundai márkájú modell sem váltott még ki soha nagyobb érdeklődést az európai vásárlók körében, mint az IONIQ 5. Nem meglepő módon a legnagyobb érdeklődéssel a norvég ügyfelek voltak, akik már a világpremier előtt hatalmas elkötelezettséget mutattak azzal, hogy összesen 14 ezer norvég ügyfél regisztrált előzetesen.

Ezen érdeklődők közül sokan szerettek volna rendelni az IONIQ 5 Project 45 limitált modelljéből is, amelyet a világpremierhez kapcsolódóan mutattak be. Az autó korlátozott mennyiségben, 3 ezer példányban volt elérhető öt európai piacon: Franciaországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Norvégiában. Amikor a 3 ezer példány forgalmazása lezárult, kiderült, hogy a norvég ügyfelek a mennyiség csaknem 42 százalékát foglalták le. Így a közel 1 300 norvég ügyfél közül jó néhányan rövid időn belül számíthatnak megrendelt IONIQ 5 Project 45 autójuk átvételére, de a többi ügyfél is megkapja a IONIQ 5 modelljét a nyár folyamán.

Az IONIQ 5 értékesítése május 3-án kezdődött Norvégiában, ahol a forradalmi villanyautó nagyon vonzó árakkal rendelkezik, így további számos norvég ügyfél írta alá szerződését. Az autót kezdettől fogva csak a nagyobbik akkumulátorral, fullextrás felszereltséggel, valamint a hátsó- és a összkerékhajtással lehet választani.

Különösen érdekes, hogy az IONIQ 5 első példányai egy rekordot döntő hajón érkeztek Norvégiába. Az óriási hajó, a Morning Lady elegánsan küzdött a Svelvik-áramlattal, amely Norvégia egyik legerősebb árapály-áramlata és folytatta útját Drammen kikötőjébe. Ott ez a hajó lett a legnagyobb, ami valaha kikötött. A Svelvik-áramlatot és a Drammenbe vezető utat számos média is megörökítette, a Morinig Lady befutását az embertömeg nagy felhördülése fogadta.

A Hyundai IONIQ 5 egy tágas crossover a népszerű családi szegmensben és ez az első modell a Hyundai vadonatúj IONIQ elektromos modell-portfóliójában. A vadonatúj modell új mércét állít fel, innovatív és úttörő jellemzőivel újradefiniálja az elektromos autók piacát. A Hyundai vadonatúj E-GMP villanyautó-platformjára épített autó 4 635 mm hosszúságával és 1 890 mm szélességével a Hyundai modellportfóliójában a Tucson és a Santa Fe családi autók között félúton helyezkedik el, a 3 000 mm-es tengelytávja viszont nagyobb, mint a legnagyobb Palisade hobbiterepjáróé. Az autó 160 mm-es hasmagassággal rendelkezik, míg az akkumulátorcsomag a talajtól 170 mm-re helyezkedik el. 

Az IONIQ 5 Long Range változatának hatótávja 481 km hátsókerék-meghajtással, míg az összkerékhajtású változaté legfeljebb 460 kilométer. A hátsókerék-meghajtással szerelt IONIQ 5 217 lóerős és 350 Nm nyomatékot ad le, míg az összkerekes verzióban 305 lóerővel és 605 Nm nyomatékkal gazdálkodhatunk. A 0-ról 100 km/órás gyorsulás 7,4, illetve 5,2 másodperc. Az autó adapterek vagy átalakítók nélkül is támogatja a 400 és 800 voltos töltést is és ezáltal a világ első ilyen típusú multitöltési rendszerét kínálja. Az IONIQ 5 Villámtöltőn mindössze 18 perc alatt 10-ről 80 százalékra tölthető fel, így 5 perc alatt 100 kilométerre elegendő hatótávot lehet az autó akkujába tölteni.  

Az IONIQ 5 egyedülálló V2L (Vehicle to Load) technológiával is rendelkezik, amely lehetővé teszi a legtöbb 220 V-os eszköz töltését vagy használatát. Menet közben az autó feltölthet például egy csomagtérbe rakott elektromos robogót vagy kerékpárt, illetve kempingezéskor áramellátást biztosíthat az elektromos készülékeknek. Az IONIQ 5 Long Range 1 600 kilós utánfutót is képes vontatni, függetlenül attól, hogy az autó hátsó vagy összkerékhajtású-e. Rugalmasságával és belső terével együtt az IONIQ 5 az elektromos családi autók szegmens egyik igazi vezetője lehet.

„Az IONIQ 5 kiváló helykihasználást, rengeteg új technológiát és számos teljesen új extrát kínál” – mondta Øyvind L. Knudsen, a Hyundai termék- és PR-menedzsere. „Az autó többek között egy 44 colos kiterjesztett valóságra épülő kijelzővel rendelkezik, a vadonatúj és nagyon kényelmes relaxációs ülések pedig akár zéró nulla gravitációs helyzetbe is állíthatóak. Az autó természetesen a legújabb aktív vezetéstámogató és biztonsági rendszerekkel, átfogó zajcsillapító és kényelmi elemekkel, valamint BOSE hangrendszerrel is fel van szerelve.”

Az úttörő funkciókkal rendelkező elektromos családi autó mellett minden norvég ügyfél ingyenes 12 hónapos IONITY-előfizetést is kap autója mellé. Ezzel az IONIQ 5 ügyfelek az IONITY állomásokon 1,65 NOK (kb. 57 Ft) áron vételezhetnek 1 kW energiát. Az IONITY előfizetés a Charge MyHyundai része és egész Európában kedvezményes töltési árakat kínál.

Forrás: hyundai-motor-com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei