Amerikában is gyártásba vennék a Hyundai új villanyautóját

Miközben az USA új elnöke egyre inkább a környezetbarát járműipar felé fordul, a Hyundai csoport elnöke nemrég az Egyesült Államokba látogatott, ahol ellenőrizte az alabamai gyártóüzem bővíthetőségi lehetőségeit. 

A Hyundai Motor Group elnöke, Eui-sun Chung 2020 októberi megválasztása után most először látogatott ezen tisztségében az Egyesült Államokba. A Hyundai csoport közleménye szerint az elnök egy hétnapos látogatást tett az országban, ahová magánrepülőgépével utazott el. Tette ezt akkor, amikor Joe Biden, az USA frissen megválasztott elnöke vissza kívánja léptetni országát a Párizsi Egyezménybe és egyre inkább a környezetbarát járműipar felé fordul.    

Amerikai körútja során Chung elnök először Los Angelesbe látogatott el, ahol a csoport helyi leányvállalatánál járt, majd Alabamába repült, ahol a Montgomery városában található Hyundai Motor gyártóüzemét tekintette meg. Utóbbi helyszínen egy bennfentes forrás szerint elsősorban arra volt kíváncsi, vajon a meglévő gyártósorok alkalmasak lennének-e az autógyártó vadonatúj IONIQ 5 modelljének előállítására. 

A helyi villanyautó-gyártás elsősorban azért lenne elengedhetetlen a Hyundai számára, mivel a Joe Biden vezette amerikai kormányzat tervei szerint különböző értékesítési és adókedvezményeket biztosítanának az Amerikában termelő villanyautó-gyártók számára. A Biden kormányzat a tiszta energia kutatásának és fejlesztésének ösztönzésére, valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású infrastruktúrába történő beruházásokra összpontosít, amelyekkel nagyobb volumenű munkahelyeket tudna teremteni.

A Hyundai azzal a reménnyel mutatta be nemrég az IONIQ 5 villanyautóját, hogy azzal eredményesen vegye fel a harcot a népszerűbb elektromos járműgyártókkal, köztük a Teslával szemben. Az autógyártó kifejezetten villanyautók számára fejlesztett E-GMP platformjára épülő IONIQ 5 modellt jelenleg a koreai Ulszanban gyártják.  

A Hyundai Motor képviselője a 2020. negyedik negyedévi eredményeit bemutató konferenciabeszélgetésen elmondta, hogy az IONIQ 5 villanyautót első körben Európában kívánják bevezetni, mivel ott tavaly óta szigoróbb széndioxid-kibocsátási törvények léptek életbe. A vállalat úgy tervezi, hogy új elektromos modelljét az idei év második felében mutatja be az Egyesült Államokban, de akkor még nem volt szó arról, hogy egy alabamai futószalagot is létrehoznak az új modell számára.  

A Hyundai Motor Manufacturing Alabama 2005-ben nyitotta meg a kapuit és hosszú időn keresztül a Sonata és az Elantra limuzinok voltak főbb termékei. Ám az amerikai vásárlók hobbiterepjárók iránti érdeklődése hatására a két modell mellé előbb a Santa Fe, majd nemrég a Tucson modelleket is bevezették, utóbbit azonban már csak úgy tudták megoldani, hogy ezzel együtt a limuzinok termelési mennyiségét csökkentették. Hamarosan pedig ugyanitt a Santa Cruz pickup kisteherautó gyártása is megkezdődik uganitt.  

Amerikai látogatása során a Hyundai elnöke állítólag meglátogatta Tiger Woods golfszupersztárt is, aki Los Angelesben nemrég közlekedési balesetet szenvedett. Woods ugyanis a PGA Tour Genesis golfbajnokság házigazdájaként februárban egy Genesis GV80 hobbiterepjárót tört össze, amikor a Los Angeles melletti hegyekben lesodródott autójával az útról és felborult. 

Forrás: koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei