Első lesifotón a Hyundai Tucson sportváltozata

Egy csupasz Hyundai Tucson prototípus jelent meg nemrég a dél-koreai utakon, amelynek jellegzetességei arra engednek következtetni, hogy a Tucson nagyteljesítményű N változata már a tesztelés fázisában jár.

A vadonatúj, negyedik generációs Hyundai Tucson tavaly szeptemberben mutatkozott be a nagyvilágnak. A premier előtt már pletykák kaptak szárnyra arról, hogy a Hyundai a Tucson modelljéből is építene egy nagyteljesítményű N változatot. Aztán a legutóbb tavaly októberben jelent meg, hogy mégsem lesz ilyen sportverzió, mert iparági források szerint a Tucsont a vállalat nem tartja versenypályára alkalmas modellnek.

Most azonban a fentiekkel teljesen ellentétesen egy fotó jelent meg a koreai médiában, amelyen egy olyan, minden álcázást nélkülöző Tucson prototípus látható, amelynek hátulján mindkét oldalon egy-egy kipufogó látható. Mivel azonban az autó egyéb látható karosszériarészei nem különböznek a hagyományos változatoktól, ezért gyanítható, hogy a Tucson N még a fejlesztés tesztelési szakaszának elején jár. 

Albert Biermann még egy korábbi, 2019-es interjújában úgy fogalmazott: „Ha a Tucsonra nézek, a megjelenése technikai értelemben annyira kifejező, hogy egy N változatért kiált… Imádnám megcsinálni.” A bennfentesek ugyan nem nyilatkoznak az N verzió végső műszaki tartalmáról, ám arra számíthatunk, hogy a Tucson N legalább 340 lóerős lesz, a gyorsulása pedig 0-ról 100-ra kevesebb ideig tarthat, mint 6 másodperc. A témát ismerő források szerint a vállalat ugyanis nem szeretne „másodvonalbeli” N szériás modelleket bármilyen kategóriában is piacra dobni. 

A Tucson N eredetileg a korábbi modell életciklusának vége és az NX4 Tucson 2020 végi premierjét követő két éven belül bemutatkozhat. És amennyiben ez tényleg megtörténik, az N változat olyan riválisokkal fog megmérkőzni, mint a 300 lóerős Cupra Ateca, az Audi RS Q3 vagy a nemrég bemutatott Volkswagen Tiguan R.  

Biermann a korábbi interjúban nem árulta el ugyan, melyik platformon dolgoznak, csak annyit mondott: „Ezzel sok időt fogunk eltölteni – mivel ha megjelenik, minden más kategóriatársat le fog söpörni az asztalról.”  Idén ugyan megjelent a Kona nagyteljesítményű N verziója, amely a sportmárka első crossover modelljeként 2 literes turbómotorja és 8 fokozatú DCT váltója mellett nem kapott összkerékhajtást. Ez még várat magára és talán épp a Tucson lesz az a modell, ami az N márka első összkerekes sportmodellje lehet? 

Biztosak lehetünk abban, hogy a Kona N sikeres piaci bevezetése kulcsfontosságú lépés a további nagyteljesítményű N crossoverek és hobbiterepjárók fejlesztése előtt és ahogy az Elantra N verziójával láthatjuk, a Hyundai N márkája most újra azon igyekszik, hogy minél több új modellt dobjon piacra.  

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei