A Hyundai önvezető buszjáratot indít

A Hyundai Motor bejelentette, hogy augusztus 9-én megkezdi RoboShuttle (a „Robot” és „Shuttle”) szolgáltatásának tesztüzemét, amely az igényekhez igazodó mesterséges intelligenciára épülő önvezető járműszolgáltatásként működik. 

Az önvezető buszjárat a dél-koreai Sejong Smart City 6,1 kilométeres útvonalán fog haladni. A kísérlethez a Hyundai H350 kisbuszát választották ki, amely számos olyan 4-es szinthez hasonló önvezetési technológiával rendelkezik, amelyek jelenleg házon belül, a Hyundia Motor Autonóm Vezetési Központjában fejlesztés alatt állnak. A jármű a dél-koreai Földügyi, Infrastrukturális és Közlekedési Minisztériumtól „3-as autonóm vezetési szintű” ideiglenes üzemeltetési engedélyt is kapott.

Önvezető képességei alapján a jármű úgy került kialakításra, hogy érzékelje környezetét, döntéseket hozzon és irányítsa önmagát, miközben az úton halad és csak minimális beavatkozást igényel a biztosító vezetőtől. A jármű a Sejong kormányzati komplexumtól a Sejong Nemzeti Arborétumig tartó 6,1 km-es útvonalon fog közlekedni, az utasok számára az út mentén 20 megálló lesz.

A teszt megindítása előtt a vállalat július 12-én a Sejong City közlekedési vállalattal aláírt egy szándéknyilatkozatot a kísérleti program zavartalan működésének elősegítése érdekében. A program együttműködik a Sejong városában működő, az igényekhez igazodó mobilitási szolgáltatással, a Shucle-vel („Shuttle” és „Circle”), amelyet az AIRS vállalat, a Hyundai Motor Group részeként működő speciális mesterséges intelligencia-kutató (AI) laboratórium indított.

A Shucle az első olyan útikalauz szolgáltatás, amelyet Dél-Koreában indítottak és algoritmusok segítségével megosztott mobilitási megoldásokat kínál a hasonló útvonalon haladó utasok számára, hogy az igényeik alapján meghatározzák az optimális útvonalat. A szolgáltatás várhatóan hatékonyabbá fogja tenni a tömegközlekedést, mivel a jármű csak az utasok által az alkalmazáson keresztül előre kiválasztott fel- és leszállási helyeken áll meg.

A RoboShuttle szolgáltatás összekapcsolja a vállalat saját, autonóm vezetési technológiáját az AIRS mesterséges intelligencia mobilitási technológiájával. Amikor egy utas RoboShuttle-t igényel a Shucle alkalmazáson keresztül, az önvezető busz az felszállási pont felé indul, kiszámítva a legjobb utat az AI algoritmusok segítségével.

Júliustól kezdve a Hyundai Motor olyan utasokat vesz fel, akik a Shucle alkalmazáson keresztül szeretnék átélni a RoboShuttle szolgáltatást Sejong városán belül. A Sejong városban található kísérleti üzemet követően a szolgáltatást fokozatosan más régiókra is kiterjesztik. A Hyundai Motor azt is tervezi, hogy az év második felében a RoboShuttle szolgáltatást a Hyundai Motor és a Kia Namyang Kutatási és Fejlesztési Központjában is bevezeti, ahol önvezető transzferszolgáltatást biztosít a kutatói számára.

Forrás: hyundaimotorgroup.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei