A Hyundai a technológiára fogékony japán fiatalokat célozza

A dél-koreai Hyundai Motor teljesen új stratégiával, elektromos és üzemanyagcellás járművekből álló palettájával tör be ismét a japán személygépjárművek piacára – ahonnan körülbelül egy évtizede csúfos vereséggel távozott.

A Hyundai Motor egy vadonatúj bemutatótermet hozott létre Tokióban, ahol az érdeklődők személyesen is megismerhetik az autógyártó elektromos és üzemanyagcellás modelljeit. A tokiói Harajuku bevásárlónegyedben található Hyundai House a dél-koreai autógyártó "egyedüli kapcsolati pontja a vásárlókkal" egyelőre, ahol a Hyundai IONIQ 5 elektromos modell egy üvegfalú épületben látható. 

„Amit mi a zéróemissziós járművünkön keresztül kínálunk, az nemcsak egy autó mint termék, hanem egy fenntartható és kreatív életmód is" – mondta Shigeaki Kato, a Hyundai Mobility Japan ügyvezető igazgatója egy sajtótájékoztatón a Hyundai House Harajukuban, amely május 28-ig tart nyitva. A kétszintes, 900 négyzetméteres épületben a látogatók testközelből tekinthetik meg a Hyundai következő generációs elektromos és üzemanyagcellás autói, valamint virtuális tesztvezetésen is részt vehetnek. A bemutatóterem nem egy kereskedés része – közölte a cég. A cél azon elektromos és az üzemanyagcellás járművek bemutatása, amellyel a Hyundai a globális villanyautók versenyében vesz részt.

A Hyundai Motor leányvállalataként a Hyundai Mobility Japan májusban kezdi meg az online rendelések felvételét. A cég két modellt kínál majd: az IONIQ 5 zászlóshajó villanyautót és a Nexo üzemanyagcellás járművet. Az autógyártó Japánban egyáltalán nem forgalmaz belsőégésű motoros autókat.

A Hyundainak keserű emlékei vannak Japánról. A 2000-es évek elején Japán a dél-koreai popkultúra fellendülésének közepén volt, a dél-koreai tévéműsorok és énekesek szilárdan szerepeltek a listán. A Hyundai ezért először 2001-ben lépett be a japán piacra személyautók, köztük a Sonata és a Grandeur értékesítésével. 2004-ben rekordmennyiségű, 2 524 járművet adtak el, de nehezen tudták felvenni a versenyt a japán gyártókkal. 

Annak ellenére, hogy a Hyundai igyekezett tőkét kovácsoljon ebből, például az akkoriban népszerű dél-koreai színészt, Bae Yong-Joont is felhasználva a reklámokban, az eladások nem lendültek fel. 2009 decemberében aztán a vállalat elhagyta a piacot, nyolc év alatt mindössze 15 ezer járművet sikerült értékesíteniük. A Hyundainak akkoriban két ellenszéllel is szembe kellett néznie: a miniautók növekvő népszerűsége és a márka alacsony ismertsége.

Azóta a Hyundai leginkább globálisan terjeszkedett, és „sok szempontból fejlődött, beleértve a dizájnt, a minőséget és a teljesítményt” – állítja a vállalat. 2021-ben a Hyundai Motor 3,89 millió autót adott el, ebből 3,16 milliót a globális piacokon. Tavaly a vállalat piacra dobta első teljesen elektromos IONIQ 5 modelljét, amelyet most a globális villanyautók piacára betörésének eszközeként használ.

Japán elektromos járműpiaca elmarad Kínától és Európától – a két vezető piac az elektromos járművek globális eladásainak 80 százalékát adja. A Japán Autókereskedők Szövetsége szerint Japánban az új autók kevesebb mint 1 százaléka elektromos meghajtású. A folyamatos chiphiány tovább késleltette a japán elektromos járművek bevezetését és meghosszabbította a szállítási időt. Eközben a Hyundai célja, hogy júliusban megkezdje villanyautóinak Japánba szállítását. „A Hyundai első lépésben előnyre tehet szert a japán elektromos autók piacán" - mondta Seiji Sugiura, a Tokai Tokiói Kutatóintézet vezető elemzője.

Kato, a Hyundai Mobility Japan munkatársa szerint a japán autópiac „egyedülálló". Még a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota Motor hazai piacának alig több mint 50 százalékát is uralja, miközben számos hazai és globális gyártó lökdösődik egy apró darabért. A Hyundai Motor Group a hazai, dél-koreai piacon van hasonló helyzetben, ott az eladások több mint 80 százalékát birtokolja. Kato hangsúlyozta, hogy a Hyundainak is van „lehetősége" arra, hogy Japánban – a világ harmadik legnagyobb autópiacán – tündököljön, csakúgy, mint sok más külföldi márkának. „A japán ügyfelek magas színvonalú szolgáltatást és minőséget követelnek" – mondta. „Vezetőségünk úgy gondolja, hogy Japán elengedhetetlen piac ahhoz, hogy valóban globális vállalattá váljunk."

A 13 évvel ezelőttitől eltérően a Hyundainak nem lesznek saját kereskedői Japánban. Ehelyett online árusítják majd az autókat, ahol az ügyfelek próbaútra foglalhatnak, megrendelhetik, fizethetik és karbantarthatják autójukat. Sugiura a Tokai Tokiói Kutatóintézetnél elmondta, hogy a Hyundai a műszakilag hozzáértő fiatal japánokra összpontosít, akik nem szívesen vásárolnak online autót. Hozzátette: „Amíg a Hyundai távol volt Japántól, egy új generáció jelent meg, és a cég most azokat szolgálja ki, akik 13 évvel ezelőtt nem ismerték jól a márkát."

A Hyundai a DeNA Sompo Mobility-vel, az Anyca üzemeltetőjével közösen létrehozott autómegosztó szolgáltatáson keresztül már kapcsolatba lépett a potenciális ügyfelekkel. Egy éven belül 100 db Ioniq 5 és 20 db Nexo autó lesz elérhető a platformon, csatlakozva a nyolc már meglévő Nexo-hoz, amelyek óránként 1 200 jenért használhatók Tokióban és a Kanagawa prefektúrában. „Sok visszatérő ügyfelünk van... Tehát elmondhatjuk, hogy magas ügyfél-elégedettséget értünk el" – mondta Kato.


A Hyundai egy másik bemutatótermet is nyit Jokohamában, Kanagawa prefektúrában és megkezdi a járművek átvizsgálási és karbantartási szolgáltatásait is. A vállalat azt reméli, hogy szerződést tud kötni Japán nagyobb városaiban működő javítóműhelyekkel és 24 órás közúti szolgáltatást tud kínálni ügyfeleinek. „Az, hogy a Hyundai elegendő értékesítés utáni vevőszolgáltatást tud-e nyújtani, kulcsfontosságú annak eldöntésében, hogy fel tudja-e venni a versenyt a rivális japán szereplőkkel" – mondta Masahiro Yoshikawa, autómarketing szakértő és a Kumamoto Gakuen Egyetem professzora.

Forrás: nikkei.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei