A Kia EV6 GT-nél agresszívabb futóművet kap az Hyundai IONIQ 5 N

Nemrég a sarkvidéki télben tűnt fel a ráragasztott márkaszlogenjével összetéveszthetetlenné tett Hyundai IONIQ 5 sportváltozata, amelyet a legújabb hírek szerint leginkább agresszívabbra hangolt futóműve különböztet meg az idén érkező Kia EV6 GT testvérmodelljétől.  

Sajtóértesülések szerint a Hyundai Motor intenzíven teszteli az IONIQ 5 N prototípusait azzal a céllal, hogy 2023-ban piacra dobja. A brit Auto Express szerint az IONIQ 5 N egyre többször tűnik fel a Nürburgring aszfaltcsíkján és várhatóan ugyanazt a teljesítménykonfigurációt fogja megkapni, amit a Kia EV6 GT verziója. 

Ennek ellenére azt is tudni vélik, hogy a részletes konfigurációkban lesznek lényeges eltérések is. A források szerint az IONIQ 5 N változatát úgy tervezték meg, hogy az különálló futóműbeállításával tovább javítsa a jármű kezelhetőségét. A jelentések szerint az elektronikus LSD differenciálzár agresszívabb célértékkel rendelkezik, mint az EV6 GT-nél alkalmazott beállítás.

Mindezek alapján a Hyundai Motor valószínűleg azt tervezi, hogy folytatja az N széria „Kanyarbetyár” imázsépítését, amely a már kapható N modellekre is jellemző. Ezzel kapcsolatban az Auto Express úgy fogalmazott, hogy a Hyundai keményen dolgozik azon, hogy az IONIQ 5 N modellben is megőrizze azokat a jellemzőket, amelyeket a Hyundai az i20 N és az i30 N már bemutatott. Az E-GMP platformon alapuló IONIQ 5 N valószínűleg ugyanazt a duálmotoros hajtást fogja alkalmazni, mint az EV6 GT, amely 584 lóerős maximális teljesítménnyel rendelkezik és álló helyzetből mindössze 3,5 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet.

A Hyundai ezenkívül az RM20e tanulmányautóból és a Veloster N ETCR versenyautóból származó nagyteljesítményű elektromos járműtechnológiáját is beépíti az új modellbe, amelynek fejlesztésébe állítólag a koreai autógyártó résztulajdonában álló horvát szupersportkocsi-gyártó Rimac is részt vesz. Várhatóan olyan technológiák is megjelennek az autóban, amelyek élvezetessé teszik a nagyteljesítményű autók érzékenységét. 

„A hajtáslánc tekintetében nagy változást nem lehet majd észrevenni” – mondta a Hyundai Motor egyik, a témában jártas bennfentese. „A futómű azonban nagyon más lesz, ezen a modellen keresztül különösen odafigyelünk a karosszéria viselkedésére, főként a felfüggesztés részegységeire.” 

Más források arra számítanak, hogy az IONIQ 5 N még erősebb lesz, mint az EV6 GT. Ennek az egyik oka, hogy Hyundai csoportnál a Hyundai N modelljei eddig is sokkal erősebb, keményebb hangolást kaptak, mint a Kia GT verziói, másrészt pedig az IONIQ 5 N a Hyundai szemszögéből az első villamosított N modellt jelképezi. Sőt, azt is feltételezik, hogy az E-GMP platform akár 600 lóerős teljesítménnyel is rendelkezhet, tehát a feltételek adottak a teljesítmény további emeléséhez.

Forrás: motorgraph.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei