Több mint 10 milliárdra duplázta a Hyundai amerikai beruházását

Miután a Hyundai Motor Group nyilvánosságra hozta, hogy 5,4 milliárd dollár értékben egy vadonatúj villanyautógyártó üzemet épít az Egyesült Államokban, Joe Biden múltheti koreai látogatására időzítve a vállalat további 5 milliárdos fejlesztést jelentett be.    

A bejelentést Eui-sun Chung, a Hyundai Motor Group elnöke tette vasárnap reggel, amikor a Szöul központjában lévő Grand Hyatt Hotelben találkozott Joe Biden amerikai elnökkel. „A Hyundai Motor Group 2025-ig további 5 milliárd dollár befektetését tervezi, ami megerősíti együttműködésünket az amerikai vállalatokkal a különféle technológiák, mint például a robotika, a városi légi mobilitás, az autonóm vezetés és a mesterséges intelligencia terén" – mondta Chung. „Összességében az új amerikai befektetésünk összege meghaladja a 10 milliárd dollárt. Készen állunk arra is, hogy elérjük a Biden-kormányzat azon célját, hogy 2030-ra elérjük a 40-50 százalékos zéró kibocsátású elektromos járművek értékesítését az Egyesült Államokban.”"

Az új beruházási terv egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy a vállalat bejelentette, 5,54 milliárd dollárt kíván költeni egy elektromos autókat és akkumulátorokat gyártó üzem felépítésére Georgiában. A Georgia-i gyár egy 2 923 hektáros területen épül fel a Georgia állambeli Bryan megyében, körülbelül 400 kilométerre a már meglévő Kia gyártól.

Ez lesz a csoport első elektromos járműveket készítő létesítménye az Egyesült Államokban. Az alapkő letételét 2023 elejére tervezik, a termelés várhatóan 2025 első felében indulhat meg. Az éves kapacitás körülbelül 300 ezer darab lesz. Az új gyár várhatóan mintegy 8 100 új munkahelyet teremt majd – közölte a csoport.

„Azok a georgiai munkások, akik ezeket az üzemeket felépítik és ezt az új elektromos akkumulátor-technológiát készítik, egyben rengeteg gazdasági lehetőséget jelentenek sok amerikai számára" - mondta Biden. „Az elektromos járművek jót tesznek az éghajlattal kapcsolatos céljainknak, de jók a munkahelyeknek is. És jót tesznek az üzleti életnek is" – tette hozzá. „Chung elnök úr, még egyszer köszönöm, hogy az Egyesült Államokat választotta. Nem hagyjuk cserben." A Hyundai szerint Chung és Biden találkozóját eredetileg 10 percesre tervezték, de körülbelül 50 percre meghosszabbították.


A Hyundai legújabb befektetései összhangban állnak a vállalat azon tervével, hogy 2025-ig összesen 7,4 milliárd dollárt fektetnek be az Egyesült Államokban. Az ország Kína és Németország után a világ harmadik legnagyobb elektromos jármű felvevő piaca.

A Hyundai Motor az alabamai Montgomeryben már rendelkezik egy gyártóüzemmel, amelyben egyelőre csak belsőégésű motoros autókat gyártanak. Az autógyártó a közelmúltban közölte, hogy 300 millió dollárt költ az üzem meglévő összeszerelősorainak frissítésére, hogy a második félévtől megkezdődhessen az elektromos járművek helyi gyártása. A Santa Fe Hybrid gyártása októberben kezdődik Alabamában, amelyhez decembertől az elektromos GV70 is csatlakozik. Az autógyártó szerint a bővítés 200 új munkahelyet is teremt. Emellett a Kia egy további üzemet működtet Georgiában, ahol jelenleg a K5, Sportage, Sorento és a Teluride modellek különböző változatait gyártják.  

Joe Biden ázsiai körútja során egy háromnapos látogatásra érkezett Dél-Koreába, ahol a frissen megválasztott elnök mellett találkozott a koreai üzleti élet fontos szereplőivel is. Biden elnök már érkezése napján ellátogatott a Samsung Electronics új chipgyárába, ahol bemutatták az amerikai küldöttségnek bemutatták a legújabb technológiákat. Az amerikai elnök a Hyundai csoport vezetőjével folytatott vasárnapi egyeztetése után Japánba utazott tovább. 

Forrás: koreajoongangdaily.joins.compulsenews.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei