A Hyundai csoport 2025-től Szlovákiában gyártja villanyautóit

A Hyundai csoport az európai elektromos járművek piacán való előretöréséhez Szlovákiát választotta bázisaként, ahol a Kia szlovák vállalata azt tervezi, hogy 2025-től megkezdi a tisztán elektromos járművek sorozatgyártását Európa számára.

A Hyundai Motor Group eddig elsősorban saját főhadiszállásán, a dél-koreai Ulszan gyárkomplexumában készítette tisztán elektromos járműveit, köztük az Ioniq Electricet, majd a Kona Electric, illetve legújabban az IONIQ 5 modelljét, valamint nemrég kezdték meg az IONIQ 6 gyártását a szintén koreai Aszan gyártóbázisán, ahol a villany-limuzin együtt készül a Sonata és a Grandeur hagyományos belsőégésű motoros változataival. 

Emellett az autóipari csoport nemrég megkezdte a Hyundai IONIQ 5 tömeggyártását Indonéziában is, valamint bejelentették, hogy az Egyesült Államokban is arra készülnek, hogy hamarosan elektromos autókat fognak gyártani. Ám Európa számára ilyen konkrét tervet egyelőre nem fogalmaztak meg. Jelenleg Európában folyamatosan napirenden vannak azok a felvetések, amelyek ugyanúgy a régióban gyártott elektromos járműveket előnyben részesítő jogszabályok elfogadását szorgalmazzák, mint amilyen többek között az Egyesült Államok inflációcsökkentési törvénye (IRA).

Most a Hyundai Motor Group közölte, hogy a Kia kifejezetten az európai piac számára fejlesztett kis- és közepes méretű elektromos járművek gyártását tervezi a szlovákiai Zsolnán található gyáregységében (Kia Autoland Slovakia). A Kia Autoland Slovakia a Hyundai Motor Group egyik legfontosabb üzeme, amely 2006 decemberében, két évvel a Hyundai Motor csehországi bázisának beindulása előtt kezdte meg működését és tavaly májusban érte el a négymilliós össztermelési szintet. 

A mintegy 1,92 millió négyzetméteren elterülő üzem éves gyártási kapacitása 330 ezer darab és a helyi, európai piacra fejlesztett stratégiai járműveket, köztük a Ceed, valamint a Ceed-alapú crossover Xceed és a Sportage modelleket készíti. Az új Sportage Hybrid gyártása tavaly novemberben, a Sportage PHEV pedig idén februártól indult el.

A villamosított (hibridek, plug-in hibridek és tisztán elektromos) járművek már most hatalmas népszerűségnek örvendenek Európában. Tavaly a Kia 116 278 villamosított modellt értékesített csak az európai piacon és ezek aránya az európai piacon először haladta meg a 20 százalékot. A Kia az idei év január-szeptemberi időszakban – elsősorban az EV6 és a Sportage PHEV népszerűségének köszönhetően – 103 718 villamosított modellt értékesített, ami 28 százalékos növekedés 2021 azonos időszakához képest. A Hyundai és a Kia azt tervezi, hogy 2035 után 100 százalékban, azaz kizárólag villamosított modelleket fognak értékesíteni Európában.

Szlovákia a világ minden tájáról érkező elektromos járműgyártók célpontjává vált. A Koreai Kereskedelmi-Beruházást Ösztönző Ügynökség (KOTRA) szerint tavaly Szlovákia ipari termelésének 50 százalékát a járműgyártás tette ki, GDP-jének 13 százalékát pedig az autóipar adta. A Volkswagen-csoport (Volkswagen, Audi és Porsche), a Land Rover és a Stellantis (Peugeot) szlovákiai üzemeiben mind elektromos modelleket tervez bevezetni a közeljövőben. A Hyundai Motor Group emellett megkezdte az elektromos járművek sorozatgyártásának előkészítését a Hyundai Motor cseh gyárában, ahol eddig az i30 mellett a Tucson különböző változatai, így a hibrid és a plug-in hibrid modellek és a Kona Electric modellek készültek. 

Forrás: businesskorea.co.kr


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei