Már négymillió Hyundai készült Nosovicében

A 2008-ban felavatott Hyundai Motor Manufacturing Czech nošovicei üzemében nemrég elkészült a négymilliomodik jármű, a jubileumi példány pedig a vállalat termelésének 70 százalékát kitevő Tucson típus egy 1.6 literes lágyhibrid változata lett.   

A 2013-as első millió, a 2016-os második és a 2019-es harmadik milliós darabszám elérése után a Hyundai Motor most újabb mérföldkövet ünnepelhetett a csehországi Nošovicében üzemelő Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) üzemében. November 14-én, hétfőn a HMMC legyártotta 4 000 000 sorozatszámú autóját is. 

A jubileumi autó egy Hyundai Tucson N Line volt, dinamikus felszereltséggel és lágyhibrid változatban, amelyet a csehországi Olomoucból érkező ügyfél megrendelésére készítettek el. A világjárvány, a globális ellátási lánc problémái és egyéb külső hatások ellenére a HMMC vállalatának sikerült fenntartania magas termelési rátát. Idén több mint 321 ezer jármű gyártása várható, amivel túl fogják szárnyalni a 2019-es „pandémia előtti” évet is.

„Munkatársaink és beszállítóink óriási elismerést érdemelnek azért, ahogyan meg tudtak birkózni az elmúlt évek kihívásaival. Örülök, hogy tudásuknak és szorgalmuknak köszönhetően újabb jelentős mérföldkövet ünnepelhetünk” – mondta Cheol-seung Baek, a HMMC elnöke. „A Nošovice üzem nagy jelentőséggel bír a Hyundai Motor Group számára és tekintettel az autóipar előtt álló kihívásokra, jelentősége még tovább fog nőni az elkövetkező években."

A Hyundai Motor Manufacturing Czech üzemében gyártott négymilliomodik Hyundai a jelenlegi villamosítási trendet tükrözi. Amíg az üzem 2019-ig kizárólag belsőégésű motorral szerelt modelleket gyártott, 2020 elején megkezdte a Hyundai Kona Electric sorozatgyártását, amely Csehország első sorozatgyártású tisztán elektromos akkumulátoros járműveként jelent meg a piacon. 

2020 közepén a negyedik generációs Tucson termelésének elindulásával Nošovicében megkezdődött a hibrid és plug-in hibrid járművek sorozatgyártása is. Eközben az elmúlt években csökkent a dízelmotoros autók aránya, idén a HMMC-nél gyártott járművek mindössze 9 százalékát készítették dízelmotorral. Ezzel párhuzamosan az elektromos járművekből, köztük a hibridekből, plug-in hibridekből és tisztán elektromos járművekből álló villamosított autók adták a HMMC-nél a termelés közel 40%-át idén és ezek aránya a következő években tovább fog növekedni.

Nošovicében a Tucsonból több autót gyártottak, mint az üzem 2008-as megnyitása óta bármely más Hyundai típusból, ami a termelés több mint 70 százalékát adja. Az i30 típuscsalád, amely ötajtós kompakt, kombi és sportos Fastback kivitelben is készül, a HMMC termelésének körülbelül 17 százalékát, míg a Kona Electric a termelés tizedét adja. A termelés maradék 3 százalékát a ferdehátú kompaktként és Fastback változatban is készülő díjnyertes i30 N jelenti.

Továbbra is Németország a HMMC legnagyobb felvevőpiaca, az idén eddig legyártott modellek több mint 14 százaléka ide kerül, majd az Egyesült Királyság, Spanyolország és Franciaország következik. A Tucson idén az európai kompakt hobbiterepjáró szegmens élén áll, a tavalyi erős értékesítési eredményekre építve. A Hyundai globális bestsellerének Nošovicében gyártott autóit azonban a Közel-Keletre és a világ más részeire is szállítják. 2022-ben a HMMC eddig összesen 66 célállomásra adott el autókat.

„Idén áprilisban óránként 57-ről 65 autóra növeltük a gyártósor sebességét és ezt meg tudtuk tartani annak ellenére, hogy nehéz globális alkatrészellátási helyzettel kell megküzdenünk” – mondta Martin Klícník, a HMMC Termelési Alosztályának vezetője. „A HMMC-nél erős kereslet tapasztalható autóink iránt és mindent megteszünk azért, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek. Készülünk az új modellekre, amelyeket a Hyundai az elkövetkező években itt fog gyártani."

A HMMC eddigi legnagyobb példányszámban gyártott modellje a harmadik generációs Tucson, amelyből összesen 1 180 445 darabot gyártottak (az összes elkészült autó 29,5 százaléka). A legújabb generációs Tucsonból összesen 423 274 darabot gyártottak az indulás óta eltelt két évben, 2022 októberéig.

Az indulás legelső évében, 2008. utolsó két hónapjában 12 473 darab járművet gyártottak (mind első generációs i30 volt), míg a 2009-es első teljes termelési év során 118 022 autó készült (111 934 darab i30, 6 088 Kia Venga). A nošovicei gyár eddigi legjobb éve 2016 volt, amikor 358 400 darab jármű készült (a harmadik generációs Tucsonból 246 683, a második generációs i30-ból 73 337, az ix20-ból 33 609, a harmadik generációból pedig 4 771 darab). A HMMC 2022-ben 321 500 darab gyártását tervezi.

Forrás: hyundai-motor.cz

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei