Európában tesztelik a Hyundai Santa Fe új generációját

Eddig mindössze Dél-Koreában sikerült lencsevégre kapni a Hyundai Santa Fe következő generációját, ám a típus új nemzedékének prototípusai most megjelentek az európai fejlesztőközpont közelében is. 

A Hyundai Santa Fe jelenlegi generációja nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eladások nem úgy alakultak, ahogyan azt a vezetők elvárták volna. A helyzet a korai ráncfelvarrással sem sokat javult, ráadásul időközben megérkezett a Kia új generációs Sorento modellje is, amely sikerével szintén a Santa Fe eladásait csorbította. Ennek igyekeznek elébe menni a tervezők azzal, hogy a Santa Fe új generációja a vártnál korábban és az eddigi információk szerint teljesen új dizájnmegközelítéssel fog érkezni.

Legutóbb épp egy repülőtéren, berakodásra várva sikerült lefényképezni a Santa Fe álcázott prototípusát, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a szállítmány célba ért, ugyanis az autó egy másik tesztpéldányát most sikerült Európában, a Hyundai csoport rüsselsheimi fejlesztőközpontja körül lefényképezni. Ahogy korában, úgy most is vastag álcaponyva takarja a formát, de azért a lényeg most is látszik. 

Az újratervezett Santa Fe általános formavilága sokkal dobozosabbnak, szögletesebbnek tűnik, mint a korábbi modell. Arányaiban nagyobbnak is látszik, így valószínűleg méretei is növekszenek a generációváltással. A dobozos stílus a világítótestekre is vonatkozik, a Santa Fe négyzet alakú fényszórókat kapott jellegzetes H-mintázattal, amelyet a nappali menetfények jelenítenek meg. A hátsó lámpák is hasonló motívumot viselhetnek.

Az új crossovernek továbbra is meg kell osztania alapjait a Kia Sorento modelljével, amelyet a kémfotósok szintén megörökítettek az új Santa Fe mellett. Mindazonáltal a Hyundai sokkal élesebb vonalvezetésűnek hat, mint Kia testvére, a Santa Fe ráadásul „lebegő” tetőt is kapott, sötétített A és B oszlopokkal.

A következő generációs Santa Fe még a fejlesztés korai szakaszában jár, ezért túl korai még bármit mondani a karosszéria alatt rejlő technológiákról. A Hyundai a jelenlegi 2023-as Santa Fe modellt az Egyesült Államokban számos választási lehetőséggel kínálja, beleértve a hibrid és a plug-in hibrid hajtásláncokat. A crossover Amerikában turbófeltöltős, 2,5 literes négyhengeres motorral vagy turbófeltöltés nélküli motorral is rendelhető, míg Európában a hibridek mellett egy 2.2-es dízelváltozatban is kapható. A következő generációs modellnek továbbra is változatos motorkínálatot kell felvonultatnia, amelyben a szigorodó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő lágyhibrid hajtások is helyet kaphatnak. 

A Hyundai egyelőre titokban tartja, mikor mutatja be az új Santa Fe generációt, de a pletykák szerint a 2024-es modellév valamikor 2023 augusztusában fog debütálni. A jelenlegi generációs Santa Fe a 2019-es modellévvel került forgalomba, 2021-re pedig megújult. A Hyundai egyben feljebb is pozícionálhatja a megújuló Santa Fe generációt, még jobban megkülönböztetve ezzel a Sorento-tól.

Forrás: motor1.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei