Még novemberben elindulhat az új Hyundai Kona gyártása

A Hyundai Motor állítólag befejezte a Kona új, második generációs modelljének fejlesztését és november végétől megkezdi az autó gyártását a vállalat ulszani gyárában azért, hogy a végső minőségellenérzést követően jövő év elején bemutatkozhasson.

A Hyundai Motor crossover kínálatának egyik zászlóshajója egyértelműen a Kona, amely az autógyártó egyik olyan exportterméke, amely sokkal népszerűbb a nemzetközi piacokon, például az Egyesült Államokban és Európában, mint Dél-Koreában. A Kona egy olyan különleges modell, amely iránt még maga a Hyundai Motor Group elnöke, Eui-sun Chung is különös szeretetet tanúsított, amikor az első generációs modellt 2017 nyarán bemutatták. A Hyundai Motor a félvezetők idei hiánya ellenére havonta átlagosan 15 ezer Kona modellt exportált, beleértve a benzines, hibrid és elektromos modelleket. Ez a Hyundai Motor történetének egyik legmagasabb exportmennyiségét jelenti.

A második generációs Kona modell, amelyet „SX2” projektnéven ismernek, egy teljesen újratervezett autó, amelyet az első generációs modell megjelenését követően 5 éven belül fognak bemutatni. A Hyundai Motor kiterjedt fejlesztési programját követően befejezte a technika tesztelését, beleértve a formatervezést, a hajtásláncot és a fejlett vezetőtámogató rendszereket (ADAS) is. Az új modell prototípusai a sorozatgyártás előtt a koreai és a nemzetközi közutakon is jól vizsgáztak.

Az új Kona sorozatgyártása elődjéhez hasonlóan a Hyundai Motor ulszani gyáróriásában történik majd. Ellentétben a most gyártásban lévő Konával, amelyet csak az ulszani gyár 1-es üzemében készítettek, az új modellt már a 3-as számú üzemben is gyártják majd. Ennek célja a termelés rugalmasságának növelése, amivel rugalmasan reagálhatnak a kereslet változásaira. A Hyundai Motor az idei év első felében többször is leállította az üzemet azért, hogy az új Kona gyártósorát telepíthesse. 

A Hyundai Motor a koreai iparági források szerint még e hónap végén megkezdi az új Kona sorozatgyártását és megkezdi az autó végső minőségellenőrzését. Ezt követően a vállalat azt tervezi, hogy jövő év január elején egy rendezvényen bemutatja új modelljét és megkezdi az ügyfelek kiszolgálását. Elsőként a benzines és hibrid modellek sorozatgyártása kezdődik meg, majd a tisztán elektromos, valamint a nagyteljesítményű N Line és N sportváltozatok érkeznek. 

Habár az új Kona motorkínálatáról egyelőre még semmilyen konkrét információ nem szivárgott ki, a Niro alapok arra utalnak, hogy a Hyundai Kona is hasonló villamosított hajtásláncokat fog kapni. Alapként elképzelhető, hogy megtartják a 120 lóerős 1.0 literes 3 hengeres T-GDI benzinmotort, amihez (más típusokhoz hasonlóan) lágyhibrid rendszert is illesztenek, amely mellett egyes piacokon elképzelhető a szintén lágyhibridként árusított 1.6 literes négyhengeres turbómotor is. 

A hibrid és plug-in hibrid hajtáslánc a Kia Niro-ból érkezhet, miközben akár a csúcsváltozatként árusított N sportmodell is kaphat némi akkumulátoros légyhibrid vagy akár fullhibrid rásegítést is. A második generációs Kona Electric várhatóan jelentősen hozzájárul a Hyundai Motor elektromos járművek globális piaci részesedésének bővítéséhez. Habár a Hyundai Motor az első generációs Kona Electric akkumulátor-visszahívása után leállította a típusváltozat dél-koreai értékesítését, a Kona Electric az exportpiacokon a mai napig kulcsszerepet játszik a Hyundai számára. 

Az új Kona Electric várhatóan a Kia korábban bemutatott második generációs Niro EV modelljével közös hajtásláncot kap egy 64,8 kW-os akkumulátorcsomaggal, ami a Hyundai Motor Group legújabb, harmadik generációs platformjára épülve olcsóbb lesz, mint az E-GMP platformra épülő IONIQ modellek. Az Egyesült Államok inflációcsökkentési törvényének (IRA) hatályba lépésével az iparági szakemberek arra számítanak, hogy a Hyundai Dél-Korea és Csehország után a Kona Electricet a 2024-ben Georgiában felépülő új villanyautó-gyárában is felveszi a gyártási programjába. 

2023-ban a Hyundai Motor újabb lendületet kíván adni az eladások felfutásának azzal, hogy crossover és hobbiterepjáró-kínálatát új modellekkel váltja fel. Az új generációs Kona bemutatása után a középkategóriás Santa Fe hobbiterepjáró is megérkezik a jövő év második felében, valamint a közelmúltban olyan pletykák kaptak szárnyra, amely szerint a vállalat megkezdte a Tucson félidei ráncfelvarrásának előkészítését is. 

Forrás: etnews.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei