A Hyundai 2030-tól évi 2 millió villanyautót kíván gyártani

A Hyundai Motor Group nemrég bejelentette, hogy átdolgozott villamosítási stratégiája szerint a jelenlegi szintet 2030-ig hatszorosára emelve 2 millió darabra kívánja növelni éves elektromos jármű értékesítését a globális piacokon.

A Hyundai 10 évre szóló, 85,1 milliárd dollár értékű pénzügyi terve értelmében 27,9 milliárd dollárt fektet a villamosításba. Évente átlagosan 2,8 milliárd dollár értékben fektetnek be elektromos járművek és akkumulátorok fejlesztésébe, ami magasabb, mint a tavalyi évre vonatkozó 1,7 milliárd dolláros vállalás. 2030-ra az elektromos járművek üzletágának üzemi eredményét több mint 10 százalékra célozzák meg.

„A hagyományos autógyártók és az elektromos járműgyártók (például a Tesla) közötti kiélezett versenyben a feltörekvő elektromos járművek piacának éllovasává válásért a Hyundai a legmagasabb szintű vezető szerephez jut, tanulva innovatív DNS-történetéből” – mondta Jae-hoon Chang,  a Hyundai Motor Group vezérigazgatója egy szöuli szállodában megrendezett 2023-as Befektetői Nap rendezvényen. 

„Az emberközpontú innováció ápolása a múltból örökölt technológia továbbfejlesztésével az a különleges örökség, amelyet egy gazdag örökséggel rendelkező vállalat biztosíthat" – folytatta Chang. „Ahogyan az IONIQ 5 N a Pony modellünkre vezethető vissza, amely nagyteljesítményű elektromos járműként júliusban mutatunk be – átfogja és továbbviszi a Hyundai Motor örökségét."

Az autógyártó ígéretet tett arra, hogy idén 330 ezer, míg 2026-ban már 940 ezer Hyundai, Kia és Genesis prémium kategóriás villanyautót fog értékesíteni. Ezt az eladási célkitűzést a tavalyi bejelentéshez képest megnövelték, amely 230 ezer és 810 ezer darabot tűzött ki 2023-ra és 2026-ra. Ha ezek az értékesítési célok teljesülnek, a világ harmadik legnagyobb autógyártója várhatóan 53 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik majd a három kulcsfontosságú piacán – az Egyesült Államokban, Európában és Koreában – 2030-ra.

Régiók szerint ebben az időszakban 660 ezer elektromos jármű értékesítését tervezi az Egyesült Államokban, hogy a helyben értékesített összes mennyiségének 53 százalékát elérje. Európában 510 ezer, Koreában 240 ezer darab elektromos jármű az értékesítési cél, ami 71, illetve 37 százalékos piaci részarányt jelent.

A „Hyundai Motor Way” elnevezésű villamosítási stratégia három részből tevődik össze: egy új generációs platform bevezetése az elektromos járművek számára; az elektromos járművek gyártási kapacitásának erősítése; és saját villanyautó akkumulátorok fejlesztése. Chang elmondta, hogy a Hyundai első E-GMP villanyautó autóplatformját követően 2025-re egy második generációs elektromos autó platformot fejleszt ki, amelyre alapozva 2030-ig a Hyundai, a Genesis és a Kia 13 vadonatúj elektromos modelljét fogják építeni, amelyek között a kis- és nagyméretű autóktól a kisteherautókig széles autóválaszték fog megjelenni.

Az új elektromos járműplatform az integrált moduláris architektúrát alkalmazza, amely a Hyundai járműkínálatában szabványosítja az autómodulokat és alkatrészeket. Ez óriási mértékben csökkenti a gyártási folyamat költségeit, mivel Chang beszámolója szerint több mint 80 általános modul használható a különböző szegmensekben, míg a jelenlegi rendszerben az autóalkatrészeket csak az azonos platformon futó járművek között lehet megosztani.

A hatótávolság további bővítése érdekében a Hyundai csoport olyan élvonalbeli technológiát kíván bevezetni, amely többek között egy független „powerbank” segítségével azt is lehetővé teszi, hogy az akkumulátorokat menet közbeni feltöltsék és kisütsék. Ezenkívül a mesterséges intelligencia alapján működő akkumulátor-felügyeleti rendszer integrációja az akkumulátor állapotának valós idejű nyomon követését és diagnosztizálását biztosítja, fokozott biztonságot biztosítva a hőkifutás megelőzésével.

A stratégia értelmében a Hyundai ígéretet tett arra is, hogy elektromos autók gyártási kapacitását villanyautó-gyártóbázisok építésével, valamint a meglévő, belsőégésű motoros járműveket gyártó üzemeket vilanyautókat előállító gyártósorokkal fogja bővíteni. Chang elmondta, hogy a hagyományos autógyártók előnye, hogy mind a belsőégésű motoros, mind az elektromos autókat ugyanabban az üzemben gyártják, így a gyártási mennyiségeket a piaci igényekhez tudják igazítani. A Hyundai 39-78 millió dolláros beruházással egy hónapon belül képes felállítani egy elektromos járművek előállítására képes gyártósort.

A Hyundai Egyesült Államokban, Cseh Köztársaságban és Indiában található autógyártó üzemei, valamint a koreai Ulszan és Aszan gyártóbázisai vegyes gyártási rendszert alkalmaznak. Emellett Georgiában, az Egyesült Államokban és Ulszanba kizárólag elektromos járművek gyártására szolgáló üzemek is épülnek azzal a céllal, hogy 2024-ben, illetve 2025-ben megkezdjék a termelést.

A 10 éves pénzügyi tervéből származó 7,4 milliárd dolláros beruházásra alapozva a Hyundai saját villanyautó akkumulátorok és akkumulátortechnológia kifejlesztésére törekszik. „Az idén debütáló új hibrid elektromos modellt már saját rendszerű akkumulátorunkkal szereljük fel” – mondta Csang-hvan Kim, a Hyundai Motor Group alelnöke és akkumulátorfejlesztési központjának vezetője. Az első Hyundai által gyártott akkumulátor a dél-koreai SK On akkumulátorgyártó vállalattal 2021-ben létrejött üzleti kapcsolat eredménye lesz. Kim hangsúlyozta, hogy a Hyundai biztosította az akkumulátor alapanyagait, megtervezte az akkumulátort, valamint tesztelte és javította annak teljesítményét.

2025-re várhatóan megérkezik a költséghatékony lítium-vas-foszfát vagy LFP akkumulátor, amelyet a Hyundai egy akkumulátorgyártó vállalattal közösen fejleszt és azt ettől kezdődően a Hyundai új elektromos járműveibe fogják beépíteni. Hangsúlyozva, hogy a Hyundai az akkumulátorgyártókkal és az akadémiai intézményekkel is együttműködik, Kim elárulta azt is, hogy a vállalat a Szöuli Nemzeti Egyetemen egy közös kutatóközpont megnyitását tervezi. A lítium-ionos és a következő generációs szilárdtest-akkumulátorok kutatására és fejlesztésére pedig az amerikai Solid Energy System és Solid Power vállalatokkal fognak együttműködni.

Az autógyártó csoport emellett azt is tervezi, hogy jövőre új kutatóközpontot nyit a koreai Uiwangban a lítium-ionok, az összes szilárdtest-akkumulátor, valamint a robotika és a fejlett légi mobilitás kutatóközpontjai számára. Jelenleg egy kisméretű kísérleti gyártósor építésén gondolkodnak az akkumulátorok teljesítményének javítása érdekében.

Ami a globális akkumulátor-ellátási láncnak az Egyesült Államok és Európa közelmúltbeli protekcionista intézkedései által vezérelt átalakítását illeti, a Hyundai mindkét régióban a vegyesvállalatok kiterjesztését tervezi. 2025-re az akkumulátorok több mint 20 százalékát két közös üzemből kapja – egy az Egyesült Államokban és egy Indonéziában fog működni. Emellett az autógyártó további vegyesvállalatok létrehozását tervezi Európában is.

Kiemelve a jövőbeli mobilitási üzletág fontosságát, az autógyártó ígéretet tett arra is, hogy hidrogénüzemű autókon, szoftver által definiált járműveken, robotikán és fejlett légi mobilitáson fog dolgozni.

Forrás: koreaherald.com, koreatimes.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei