Az új Hyundai Kona Electric több helyet és nagyobb hatótávot kínál

A Hyundai Motor vadonatúj elektromos Kona kompakt crossoverét először vezethették a koreai szakújságírók, akik egy közel 200 kilométeres tesztúton bizonyosodhattak meg az új Kona Electric képességeiről.  

A Kona Electric két év után visszatért a hazai, koreai piacára, hogy visszaszerezze koronáját a helyi kis elektromos crossoverek piacán. Az első alkalommal 2018 áprilisában bevezetett Kona Electric az azóta értékesített közel 300 ezer darabos eredményével a legnagyobb példányszámban eladott villanyautó a Hyundai Motor által kínált összes elektromos járműve közül.

A dél-koreai autógyártó nemrég a helyi autós szakújságírók részére tesztvezetést rendezett, amelyen a Kona elektromos változatát egy 172 kilométer hosszú szakaszon,a Gyeonggi tartománybeli Hanamtól és a Gangwon tartománybeli Sokchoig vezető útszakaszon próbálhatták ki. A vadonatúj Kona Electric – a Hyundai Motor legújabb, tisztán elektromos, kompakt crossovere – tágasabb belső terével, nagyobb hatótávolságával és vezetési élményével kívánja elcsábítani vásárlóit.

Az már az első pillantásra is látszik, hogy az elektromos Kona egyáltalán nem túl „kompaktnak”, ellenben méretesnek tűnik. A megújulás egyik legnagyobb változása a Kona méretében keresendő – a hossza 4 355 milliméter, ami 175 mm-rel nagyobb, valamint 2 660 mm-es tengelytávjával a 60 mm-rel, 1 825 mm-es szélességével 25 mm-rel nagyobb és 1 575 mm-es magasságával 20 mm-rel magasabb, mint a 2017-ben bemutatott előző generáció. Az autó tömege 35 kióval nőtt, ennek ellenére hatótávolsága 11 km-rel tovább növekedett. 

A külső és belső kialakítás a Hyundai Motor futurisztikus, dinamikus benyomást keltő közelmúltbeli trendjét visszhangozza. A jármű az aerodinamikus orr és a csomagtérajtó között pixeles, láthatatlan horizont LED-es fényforrásokkal, formázott kerékív-védelemmel és paraméteres felületekkel rendelkezik, amelyek még inkább karakteresebbé teszik az autó megjelenését.

Az első ülések előtt található vízszintes, lebegő műszerfal kettős, 12,3 colos panorámakijelzővel a Kona Electric futurisztikus dizájnját hangsúlyozza tovább. A teljesen lehajtható második sor ülései és csomagtartója 466 literes űrtartalmával nagyobb rakodási kényelmet kínál. A nagy rakodótér ellenére a hátsó ülésen a lábtér sem szűk, azonban szélességében nem úgy tűnik, mintha három felnőtt számára kényelmes lehetne hosszabb utakon. A motorháztető alatt egy további 27 literes csomagtér, azaz Frunk is található.

Az általános menetkényelem kellemes és kiegyensúlyozott. Miután az autó az autópályán haladt, a gyorsítás és a kormányzás erőteljes és stabil volt. A nagysebességű vezetés simán kezelhető, a karosszéria stabil és az úttartás szilárd. A vezetést olyan kiegészítő biztonsági funkciók teszik biztonságossá, amelyek nem jellemzőek a koreai forgalomba kerülő kategóriatársaknál. Amikor a jármű az előtte haladó autó közelébe ér, riasztással figyelmezteti a vezetőt és ha az nem csökkenti a sebességet, a jármű automatikusan fékez. Egy kiterjesztett valóságalapú navigációs rendszer pedig kanyarodáskor vagy szűk utakra való behajtáskor a kamerák segítségével valós időben mutatja az utak állapotát. A képernyőn a kameraképeken grafikák, például nyilak is megjelennek az elágazásokban.

Az autó akkumulátora 92 százalékos volt, mielőtt a The Korea Herald riportere útnak indult volna, ezzel a kijelző szerint a megtehető hatótáv 393 km volt. A két megállóval tarkított, 169,3 km-es és 200 perces tesztvezetés után az autó akkumulátora 48 százalékra csökkent, 192 km-es hátralévő hatótávolság mellett. A Kona Electric ezalatt 16,7 kWh/100 km-es átlagfogyasztást jelzett a műszerfalon.

A riporter az egész tesztút során élvezte az intelligens regeneratív rendszer kényelmét, amely automatikusan állította be a regeneratív fékezés mértékét az előtte haladó forgalomból származó információk alapján. Az i-PEDAL vezetési móddal kombinálva, amely lehetővé teszi a vezetők számára, hogy csak a gázpedál használatával gyorsítsanak, lassítsanak és megálljanak, az intelligens regeneratív rendszer segített a vezetőnek minimálisra csökkenteni a fékpedál használatát.

A Hyundai Kona Electric maximális hatótávolsága egy feltöltéssel a Kereskedelmi, Ipari és Energiaügyi Minisztérium előírásai szerint 417 km. Egy 100 kW-os villámtöltő használatával a jármű 64,8 kilowattórás akkumulátora 43 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra tölthető. Az autó rendelkezik V2L funkcióval, amely lehetővé teszi bármely elektromos eszköz vagy berendezés áramellátását és töltését a belső térben és kívül egyaránt rendelkezésre álló aljzatokon keresztül.

Habár az új Kona Electric ára Dél-Koreában 47 millió vontól (kb. 12,4 mFt) indul, a tényleges vásárlási költség valószínűleg 30 és 40 millió von között lehet (kb. 9,25 mFt), miután a helyi és központi kormányzati támogatásokat a vásárlók erre a járműre is igénybe vehetik. A Hyundai Motor az idei év második felében tervezi az elektromos Kona európai és amerikai bevezetését.

Forrás: koreaherald.comkoreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei