Így született meg az új Hyundai Kona ikonikus formaterve

A vadonatúj Hyundai Kona ikonikus kialakítása az új modell szimbolikus jellemzője, amelynek gyökerei a Kona első generációjára vezethetőek vissza. erről most maguk a Kona koreai tervezői beszélnek. 

A Hyundai Motor vadonatúj Kona modellje egy soha nem látott változtatással hívta fel magára a figyelmet, amely a teljesen új modell legnagyobb változása. A karosszéria olyan mértékben nőtt meg, hogy az már nem is kompakt (B-kategóriás) SUV-ként definiálható, a terjedelmes oldalfalak és az éles vonalak pedig harmonizálnak, tovább hangsúlyozva ezzel az autó kifinomultságát. A frontrész folyamatos horizont lámpája az egyik legnagyobb újdonságnak tartott formatervezési elem. Mint ilyen, az új Kona a nem hétköznapi változások révén továbbra is egyedi dizájnkisugárzással büszkélkedhet.

Az új Kona figyelemre méltó része az ikonikus egyedi dizájn, amelyet az előző Konától örökölt Az új Kona teljesen új külsőt kapott, hogy ezzel megfeleljen a generációváltás követelményeinek, ám az első generációs Kona ikonikus dizájnelemei továbbra is a teljes karosszérián felfedezhetőek. Akkor vajon mi volt az oka annak, hogy az új Kona mégis megörökölte az ikonikus dizájnt, holott a második generáció teljesen új, ráadásul méretei is megnőttek? Erre a vadonatúj Kona tervezői adnak választ, akik elárulják, az új Kona miért ragaszkodik még mindig a Hyundai Motor SUV-kínálatának egyedi formavilágához, amelyet családi megjelenéssel azonosítanak.

Az a tény, hogy az új Kona megörökölte a kifutó generáció ikonikus dizájnelemeit, a Hyundai Motor tervezőcsapatának egyértelmű szándékát tükrözi. A „Még mindig egy Kona” szabvány szerint az új Kona kialakítását a régi alapján fejlesztették tovább. Hong-seok Choi, a Kona külső formatervezéséért felelős vezető tervező a Kona egyedülálló szerepét hangsúlyozta a Hyundai SUV-kínálatában és azt így magyarázta: „A Kona szerepe a Hyundai SUV-kínálatában határozottan ’ikonikus’. Ezért a Kona a többi modellnél még inkább a dizájnközpontúság alapján került kifejlesztésre, örökölve a Kona egyedi karakterét és azt fejlettebb szintre emelve.”

A részlet, ahol Hong-seok Choi magyarázata egyértelműen látszik, az a Kona „páncéltervezése”. Az első generáció óta a Kona a SUV-okra jellemző kemény és erős imázst alakított ki azzal, hogy a kerékíveket olyan díszítéssel ruházta fel, mintha páncélt viselnének. Ez a páncélzat kialakítása az új Konában még tovább fejlődött. Choi rámutatott arra, hogy a fényszóró és a hátsó lámpa pontosan hol fejlődött integrált formává, miközben megőrizte az összhangot az autó karosszériájának karaktervonalával. Emellett hangsúlyozta, hogy az új Kona külső kialakításában nagyon fontos szerepet játszik az a páncéldizájn, amely kifinomult képet hoz létre, miközben megőrzi a szilárdságot.


Ezenkívül az új Kona páncélzata a hajtáslánctól függően a különböző színekben is megjelenik. A Kona Electric változata a karosszéria színével megegyező színben jelenik meg a letisztult és egyszerű kép kialakítása érdekében, a belsőégésű motoros modell esetében pedig egy fekete kéttónusú szín jelenik meg a SUV erőteljes benyomásának hangsúlyozására. Ahogyan Choi elmagyarázta: „A díszítés színének megváltoztatásával vizuálisan érezhetővé válnak az egyes változatok jellemzői és különbségei.”

A Kona frontrészének összességét jelentős változások jellemzik, de ezek közül is jelentős a hosszúra nyúlt „Folyamatos Horizont Lámpa” jelenléte. Choi a Kona ikonikus lámpakialakításáról elmondta: „A Folyamatos Horizont Lámpa, ahol a világítás tömören és megszakítás nélkül fut végig, egy olyan új kialakítás, amely a Hyundai formatervezési filozófiáját testesíti meg." Mint kifejtette, a vékony és hosszú lámpa menet közben nappali menetfényként funkcionál és tiszta fényt bocsát ki. Ezenkívül a karosszériát megszakítás nélkül keresztező fénycsík jövőorientáltabb légkört teremtve szélesebb és stabilabb kiállást hangsúlyoz.

A folyamatos horizontlámpa olyan dizájnelem, amely nemcsak az új Konában, hanem a Hyundai legújabb járműveiben is, például a Grandeur, vagy Staria modelleken is megtalálható. Ez a karcsú lámpakialakítás családi dizájnelemként funkcionál, amely lehetővé teszi, hogy akár távolról is felismerjük, hogy egy Hyundai modellt látunk az úton. A Kona Electric, a Kona elektromos típusváltozata esetében viszont a tervezők igyekeztek megkülönböztetni az autót a horizontlámpa segítségével. „A Pixelfény a Hyundai Motor elektromos járművei, köztük az IONIQ termékcsalád legfontosabb és leginkább megkülönböztető dizájneleme, amely a generációkon átívelő analóg és a digitális világ integrálását jelképezi. Azzal, hogy ezt a Kona Electric modellre adaptáltuk, azt is kifejezzük, hogy osztozunk a Hyundai Motor elektromos autóinak közös DNS-ében.” - magyarázta Choi vezető tervező.

A változatos modellekből álló Kona formatervezési folyamata is különleges volt. Ellentétben azzal az általános módszerrel, hogy a formatervezést a belsőégésű motorra koncentrálva kezdik és azt fejlesztik tovább az elektromos modellhez, az új Kona formatervét rögtön a Kona Electric változattal kezdték meg és azt terjesztették ki a belsőégésű motoros, hibrid és N-Line modellekre. Hong-seok Choi vezető tervező ezt az új formatervezési folyamatot említette a Kona dizájnjának innovatív titkaként. Emellett kifejtette: „Ezeknek a próbálkozásoknak köszönhetően új nézőpontból tudtuk kidolgozni a formát. Az új Kona egész termékpalettája egyszerű és jövőbe mutató olyan atmoszférával rendelkezik, amely az elektromos járművekre jellemző, de olyan színes részletekkel egészül ki, amelyek az egyes modellváltozatok egyéniségét tükrözik.”

Másrészt az új Kona a nagyobb karosszéria miatt kibővült belső térrel is rendelkezik. A rugalmas és funkcionális szerkezet az egész belső térben kiemelkedik, a vízszintesen elterülő műszerfallal és a 12,3 colos műszeregységet és navigációt integráló panorámakijelzővel. Seon-hoe Moon vezető tervező, aki a Kona belsőépítészetéért volt felelős, elmondta: „A Kona belsőépítészeti tervezése egy olyan felhasználóközpontú tér kialakítására összpontosított, amely tükrözi a vásárlók változatos életmódját. A belső teret teljesen kiürítettük és a Hyundai Motor egyedi, fejlett technológiája alapján kifejlesztett különféle vásárlói élményelemekkel alaposan feltöltöttük.”

Valójában a Kona belső tere tele van különféle fejlett kényelmi funkciókkal, amelyek felülmúlják saját kategóriájának elvárásait. A vezetői tér azonban nagyon funkcionális és tömören szervezett. Moon rámutatott a lebegő központi műszerfalra, mint a Kona jellegzetes dizájnelemére és annak kialakítását a következőképpen magyarázta. „A funkcionális vezetőközpontú elrendezés megvalósításához egy lebegő középső műszerfalat alkalmaztunk. A levegőben álló középső elem nemcsak vizuálisan egyszerű képet hoz létre, de valójában olyan helyzetbe került, ahol a vezető kényelmesen kezelheti a különféle funkciókat.”

Ezen kívül a Kona belső terében olyan belső elemek is megtalálhatók, amelyek maximalizálják a használhatóságot. Az első ülés középkonzoljában egy forgatható pohártartó és egy nyitott konzolos tárolódoboz található, így a vásárlók igényeik szerint szabadon konfigurálhatják a teret. Moon a kormányoszlopra helyezett elektronikus váltókart említette, mint a Kona bőséges tárhelyet biztosító képességének titkát és elmondta: „A kormányoszlopra költözött elektronikus váltókarnak köszönhetően tárolóhelyként teljes mértékben ki tudtuk használni a központi konzol területét." 

A Kona minden változata különböző külső dizájnelemekkel rendelkezik, azonban a belső kialakítás ugyanaz. Ez egy olyan stratégia, amely ugyanazt az egyszerű és tágas dizájnt hordozza, amely az elektromos járművekre jellemző termékcsaládra jellemző. A Kona Electricben azonban paraméteres pixelgrafika jelenik meg a kormánykerék közepén, hogy ezzel is kiemelje az elektromos autók identitását és a belső tér színkombinációival és anyagdifferenciálásával fejezze ki az egyes modellek egyéniségét.

Ki-il Kwon vezető tervező, aki a Kona CMF (Color, Material, Finish) dizájnfejlesztéséért volt felelős, elmagyarázta, hogy a hangsúly azon volt, hogy az egyes változatokat az azonos belső szerkezetben lévő anyagokkal és színkombinációkkal megkülönböztessék egymástól. Ezenkívül a Kona Electric-ben használt „Öko-csomagot” vették példaként, amit így magyaráztak. „Az öko-csomag, amely aktívan hordozza magában a környezetbarát anyagokat, összhangban van a környezetbarát elektromos járművek jellemzőivel, így például újrahasznosított anyagokat használunk fel a burkolatok és a padlószőnyeg esetén.”

A vadonatúj Kona tökéletes generációváltást jelent, innovatív belső és külső változtatásokkal. Az interjú végén a tervezők kifejtették, hogy a Kona lényege, az „innovatív stílus és praktikum”, nem változott, a „még mindig változatlan Kona” szavakkal. „A Kona formaterve teljesen megváltozott, de az a kívánság, hogy a Konában utazó vásárlók elégedettek legyenek, ugyanaz maradt.” Ahogy elmagyarázták, a Kona varázsa a generációváltás után is ugyanaz maradt. A belsőégésű motoros modelltől egészen a jövőorientált Kona Electric-ig és a nagy teljesítményt sugalló N-Line változatokig a vadonatúj Kona színes varázsával megfelel a Konával szemben támasztott elvárásoknak.

Forrás: hyundai.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei