A Hyundai kettős győzelmet ért el a TCR WT olasz hétvégéjén

A Hyundai Motorsport vásárlói versenycsapata, a BRC Hyundai N Squadra Corse egy látványos hétvégét mutatott be a Kumho TCR World Tour harmadik fordulóján Vallelungában, ahol Michelisz Norbi és Mikel Azcona az 1. futamon a dobogó két legfelső fokára állhatott fel. 

Az versenyhétvége fantasztikus kezdéseként Norbi és csapattársa, Azcona a kvalifikáció során biztosította maguknak az 1. futam első sorát. Norbi és Azcona közösen dolgoztak azon, hogy a verseny során távol tartsák a versenytársakat és a többiek problémái közepette sikerült jókora előnyt szerezniük a lemaradóktól. Norbi győzelme és Azcona második helyezése a csapat második 1-2. helyezését biztosította ebben a szezonban.

„Ma sikerült elérnünk azt a célt, hogy az első és második helyezést is elhozzuk az 1. futamban, aminek nagyon örülök” – mondta egy eksztatikus Norbi. „Nemcsak Mikel volt mögöttem, de a mögötte haladó Audi is jó tempóval rendelkezett, így nem volt más választásunk, mint tövig nyomni a gázt.”

Mikel Azcona és Michelisz Norbert a 2. futamban a kilencedik, illetve a tizedik helyen indult. Kihasználták a pár kaotikus nyitókört ahhoz, hogy feljebb kerüljenek a sorrendben. A negyedik körben, amikor bejött a biztonsági autó, Norbi az ötödik, Azcona pedig lemaradva a hatodik helyen állt. Utóbbi a második leggyorsabb körét szerezte meg a hétvégén, miközben lenyomták az éllovasokat és feljöttek a negyedik, illetve ötödik helyre. Erőfeszítéseik eredményeként Norbert 25 pontra növelte előnyét a pilóták rangsorában, míg Azcona a hatodik helyről a negyedik helyre javított.

„Egy nagyon pozitív hétvégén vagyunk túl itt,Vallelunga-ban” – tette hozzá Mikel Azcona. „Sok dolgot megtanultunk és javítottuk az autó teljesítményét ezen az extrém magas hőmérsékleten is – ami döntő fontosságú, miközben több olyan fordulóhoz közeledünk, ahol ugyanezekkel a körülményekkel kell szembenéznünk.”

A TCR World Tour a TCR Olasz fesztiválra egyesítette erőit a TCR Italy versenysorozatban megszokott versenyzőkkel az Autodromo Vallelunga pályáján. Az eseményre a BRC Hyundai N Squadra Corse egy harmadik Elantra N TCR autóval is benevezett, amelyet a Hyundai Motorsport Vásárlói Versenyrészlegének junior pilótája, Marco Butti vezetett. Butti kis híján lemaradt a második kvalifikációról és mindkét futamot a 13. helyről kezdte volna. Az olasz mindkét futamon helyezéseket tudott javítani, így a tizenegyedik és a hetedik helyen végzett, amivel a TCR Olasz Fesztivál győztesévé koronázták meg.

„Ez a hétvége kemény volt, de végeredményben boldog vagyok” – mondta Butti. „Nagyon jól dolgoztam a mentorommal, Gabrielével, aki sokat segített nekem a Hyundai Motorsport Vásárlói Versenyrészlegének Junior versenyző programjában. Első helyen végeztem a TCR Olasz Fesztiválon, ami nagyon fontos számomra.”

Forrás: motorsport.hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei