A Kia 200 millió dollárt fektet amerikai üzemébe a villanyautók miatt

A Kia vállalat bejelentette, hogy tisztán elektromos meghajtású hobbiterepjárója helyi gyártásának előkészítéséhez 200 millió dollárt fektet be az amerikai Georgia államban található meglévő üzemegységébe. 

A dél-koreai vállalat bejelentette, hogy további 200 munkavállalót vesz fel annak érdekében, hogy 2024 második negyedévében megkezdje a nagyméretű EV9 elektromos hobbiterepjárójának összeszerelését a georgiai West Pointban. Ez az autó lesz a Kia első tisztán elektromos modellje, amelyet az Egyesült Államok területén gyártanak majd. A vállalat azt is közölte, hogy a teljes termelést is bővíti az Atlantától délnyugatra fekvő Alabama állam határához közeli üzemben. A Kia tájékoztatása szerint ez a gyártóegység jelenleg évente 340 ezer járművet, köztük Telluride, Sorento és Sportage hobbiterepjárókat, illetve a K5 (Optima) limuzinokat gyárt.

A Kia összesen 3 ezer alkalmazottat foglalkoztat az üzemben. Patrick Sands szóvivő elmondta, hogy az EV9 terepjárót ugyanazon a futószalagon fogják összeszerelni, mint a többi belsőégésű motorral szerelt járművet, a Kia vállalat pedig emellett az elektromos hajtásláncok összeszerelésébe is befektet.

A Hyundai Motor Group, a Kia anyavállalata egyre inkább az elektromos járművek felé fordul. A Hyundai a Georgia állambeli Ellabellben, Savannah közelében egy 5,5 milliárd dolláros, elektromos járműveket és akkumulátorokat összeszerelő üzem befejezésén dolgozik. A vállalat emellett 300 millió dollárt fektetett be az alabamai Montgomery-ben működő gyárába azért, hogy ott elektromos járműveket, köztük pl. a Genesis GV70 tisztán elektromos változatát gyártsa. A Hyundai 200 további alkalmazottat is felvett ehhez az alabamai beruházáshoz.

A Kia vezetői elmondták, abban reménykednek, hogy a három üléssorral rendelkező EV9 ugyanazt fogja elérni a vállalat értékesítésében, amit a nagy Telluride tett a márkával, miután 2019-ben megkezdődött az autó összeszerelése a West Point-i futószalagon. A Kia EV9 kiszállítása júniusban kezdődött meg Dél-Koreában. „A Telluride-hoz hasonlóan az EV9-ben is megvan a lehetőség, hogy egy újabb változás katalizátora legyen a Kia számára” – nyilatkozta Sean Yoon, a Kia Motors America elnök-vezérigazgatója. „Ez lesz a leginnovatívabb jármű, amit valaha építettünk és kiemelkedő jelenség lesz az elektromos járművek piacán és az utakon.”

A befektetés annak ellenére is megvalósul, hogy Georgia állam kormányzója, Brian Kemp és maga a Hyundai is arról panaszkodik, hogy az elektromos járművek szövetségi adókedvezményei tisztességtelenek a dél-koreai gyártóval szemben, mivel a támogatások összegére az autógyártó járművei csak lízing esetén jogosultak. Az elektromos járművek támogatásába milliárdokat pumpáló Inflációcsökkentési Törvény amerikai tartalmi előírásai csak akkor teszik lehetővé az elektromos járművek vásárlásának adókedvezményét, ha a jármű, az akkumulátor és az akkumulátorban található legfontosabb alapanyagok mind az Egyesült Államokban készülnek. A Hyundai ezért bejelentette, hogy az Atlantától északnyugatra fekvő Cartersville-ben található akkumulátorgyárral fog együttműködni. 

Georgia a legnagyobb haszonélvezője az amerikai villanyautó-beruházások fellendülésének, 2020 óta több mint 40 elektromos járművekkel kapcsolatos projekttel 22,9 milliárd dolláros beruházást és 28 600 munkahelyet ígért az állam. Kemp azt mondta, neki és más georgiai tisztviselőknek hitelt érdemlőek szavai, míg Jon Ossoff demokrata szenátor azzal érvelt, hogy Joe Biden elnök politikája hajtja a fellendülést. Georgia állam fizeti a Kia bővítéséhez szükséges dolgozók képzését. A vállalat honlapján azt írja, hogy a termelésben dolgozók évi 38 ezer dolláros (kb. 12,7 mFt) fizetéssel kezdenek, fizetésemelésekkel és az esti műszakos munkavégzésért járó plusz juttatásokkal együtt.

A Kia 1,75 millió dollár értékű állami jövedelemadó-jóváírásra jogosult, ami munkahelyenként 1 750 dollár öt éven keresztül mindaddig, amíg a dolgozók legalább évi 31 300 dollárt keresnek. A vállalat más ösztönzőkre is jogosult lehet, beleértve a West Point és Troup megyei ingatlanadó-kedvezményeket.

A Kia vállalat eddig több mint 450 millió dolláros ösztönzőt kapott a 2010-ben megnyílt West Point üzemével kapcsolatosan. A West Point pénzügyi kimutatásai szerint 2019-ben a Kia, leányvállalatai és beszállítói összesen mintegy 2,8 millió dolláros ingatlanadó-kedvezményt kaptak csak a várostól.

Forrás: wabe.org, businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei