A Hyundai egy második villanyautó-gyárat is tervez Amerikában?

Miközben a Hyundai Motor Group az amerikai Georgia államban már építi első villanyautókat gyártó üzemét, közben a csoport már a második észak-amerikai elektromos járműveket összeszerelő üzem terveivel foglalkozik, 

A Hyundai először tavaly májusban jelentette be terveit az első dedikált elektromos járművekre szakosodott gyártóüzeméről Észak-Amerikában. A dél-koreai autógyártó 5,5 milliárd dollárt fektet be egy új villanyautó-összeszerelő- és akkumulátorgyár építésére Georgia államban. Bár az eredeti tervek szerint 2023 elején kezdték volna meg az építkezést, az augusztusban elfogadott inflációcsökkentési törvény (IRA) arra késztette az autógyártót, hogy már 2022. október 25-én letegye a gyár alapkövét és elindítsa a beruházást. A 3 ezer hektáros projekt az állam történetének legnagyobb ilyen jellegű beruházása, amely az előrejelzések szerint körülbelül 300 ezer elektromos járművet fog évente termelni.

A Hyundai nemrég azt is bejelentette, hogy az LG Energy Solutions vállalattal együttműködve 4,3 millió dolláros akkumulátorgyárat épít a gyártóüzem mellett. Az akkumulátorok gyártása legkorábban 2025 végén indulhat be, teljes üzemidőben 30 GWh éves kapacitással. Az autógyártó az SK On vállalattal is együttműködik egy 5 milliárd dolláros, 35 GWh kapacitású akkumulátorcella-gyár létrehozásában. Ez a gyár várhatóan 2025 második felében kezdi meg a cellák gyártását. Bár a Hyundai jelenleg elsősorban Georgia államra összpontosít, az üzem önmagában valószínűleg nem lesz elegendő az észak-amerikai kereslet kielégítésére a jövőben – mondja Don Romano, a Hyundai Auto Canada igazgatója.

Romano a kanadai sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy a Hyundai második villanyautó-összeszerelő üzemével kapcsolatban a régióban „Kanada szerepel a jövőbeni növekedés listáján”. Ugyanakkor hozzátette: „Nyilvánvalóan oda fogunk menni, ahol a legelőnyösebb jövőt látjuk az elektromos járművek számára.” És Kanada lehet az a hely. A jelentés szerint jelenleg a Hyundai jelentős helyi gyártási kapacitás nélkül gyártja a legtöbb járművet a régióban.

Az Automotive News Research & Data Center szerint a Hyundai Motor Group, beleértve a Kiát és a Genesist 186 566 járművet értékesített tavaly Kanadában. Ez azt jelenti, hogy a Hyundai jelenleg a negyedik helyen áll a Ford, a GM és a Toyota mögött, miközben éppen megelőzi a Stellantis csoportot és a Hondát, amelyek mindegyike a régióban gyártja autóit.

A Hyundai észak-amerikai eladásainak növekedésével a vállalat bővíteni kívánja gyártási kapacitását. Kanada pedig toboroz. A múlt hónapban egy dél-koreai úton François-Philippe Champagne, Kanada innovációs, tudományos és ipari minisztere találkozott a Hyundai vezetőivel. Egy ezt követő tweetben a miniszter megfogadta, hogy „továbbra is együtt dolgoznak a terjeszkedés és az együttműködés érdekében” az elektromos járművek iparágában. Romano azt is elárulta, hogy a Hyundai többször is folytatott megbeszélést a kanadai kormánnyal a lehetséges üzletről.

Sam Fiorani, az AutoForecast Solutions globális jármű-előrejelzési részlegének alelnöke kifejtette: Kanada most az elektromos járművek jövőjét szorgalmazza. Nagyon logikus az akkumulátorgyáraktól és a technológiától, valamint azoktól a jó emberektől, akik ott vannak, hogy kutatás-fejlesztést, összeszerelési munkát [és] beszállítói alkatrészeket is biztosítsanak ehhez. Fiorani előrejelzése szerint a Hyundainak a 2030-as évek elején, ha nem előbb, de bővítenie kell észak-amerikai összeszerelési kapacitását. „A Hyundai nagyszerű munkát végzett a terjeszkedésben az elmúlt 30-35 évben és ha továbbra is így növekszik, több üzemre lesz szükségük” – mondta. 

A Hyundai nemrég bejelentette azon terveit, hogy a világ 3 legnagyobb elektromosautó-gyártójává kíván válni és 2030-ra eléri a kétmilliós éves villanyautó-eladást. Az elektromos járművek piacvezetőjévé válás ambíciói alapján érdemes lehet egy kanadai összeszerelő üzemet is létrehozniuk.

Forrás: electrek.co

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei