Érkezik a Hyundai IONIQ 5 és a Kia EV6 frissítése

A Hyundai Motor Group dedikált villanyautó-padlólemezére épülő, 2021-ben bemutatott IONIQ 5 és a Kia EV6 modelljei jövőre már 3 évesek lesznek, így időszerű, hogy a vállalat felfrissítse úttörő elektromos autóit. 

A Hyundai még 2020 decemberében egy külön digitális sajtóesemény keretein belül mutatta be vadonatúj E-GMP platformját, amely már nem egy belsőégésű motoros járműplatform átalakításával született, hanem már az első vázlatoktól kezdődően villanyautós alapként alkották meg. A gördeszka padlóvázba integrált akkucsomag, a 800 voltos töltési technológia, illetve a V2L töltési képesség nem sokkal később, 2021 februárjában a Hyundai IONIQ 5-ben, majd márciusban a Kia EV6-ban mutatkozott be a nagyvilágnak. 

Fentiek alapján az E-GMP platformos modellek jövőre megérettek a félidei frissítésre, így a koreai autógyártó minden bizonnyal már készíti a Hyundai IONIQ 5 (gyári kódnevén CE), illetve a Kia EV6 (gyári kódnevén CV) ráncfelvarrását. Erre utalnak a legfrissebb kémfelvételek is, amelyeken már nem a Hyundai IONIQ 5 sportos N modelljének tesztpéldányai, hanem egy ennél jóval visszafogottabb megjelenésű példány látható. Nem sokkal korábban egy álcázott Kia EV6 villanyautót is elcsíptek a lesifotósok, így minden bizonnyal a bemutatóhoz hasonlóan a modellfrissítés is majdnem egy időben jelenhet meg.   

A Hyundai Motor Group központi Namyang kutatás-fejlesztési központja közelében készült felvételeken látható frissített Hyundai IONIQ 5 erős álcázást visel, így a tesztautó tetőrúdjain túl nehezen vehetőek észre a különbségek. A nagyobb különbségeket így nehéz értékelni, amelyek a formaterv bármely részét érintenék, mivel ez a példány valószínűleg még a fejlesztés korai szakaszában jár. Az azonban bizonyos, hogy a szériamodell némi formai átalakulása mellett a sokat kritizált, esős időben összekoszolódó hátsó végre kap hagyományos ablaktörlőt is, amely először az N modellen jelent meg. 

Hajtásláncok tekintetében mind a Kia, mind a Hyundai esetében elmondhatjuk, hogy a jelenlegi konfigurációkhoz képest nem számíthatunk sok változásra attól eltekintve, hogy egy kis finomhangolást nyilvánvalóan végeztek a mérnökök a villanymotorok hatékonyabbá tételéért és a nagyobb sűrűségű akkumulátorcsomaggal minden bizonnyal bővíteni fogják a megtehető hatótávot is. A jelenlegi alapnak számító 58 kWh kapacitású változatok várhatóan a továbbiakban is elérhetőek lesznek, de könnyen elképzelhető, hogy a mostani 77,4 kWh- akkupakkokat nagyobb, 84 kWh-s változatok válthatják fel.  

Ami a belsőt illeti, a nemrégiben piacra dobott IONIQ 6 és IONIQ 5 N alapján biztosak lehetünk abban, hogy a Hyundai ugyanazt a vékonyabb keretű infotainment rendszert, valamint az IONIQ 5 N és Kia EV9 modellekben bevezetett legújabb biztonsági és technológiai funkciókat, köztük az igény szerint utólag rendelhető funkciókat a frissített IONIQ 5 modellben is alkalmazni fogja. 

Egyelőre lehetetlen megmondani, hogy a Hyundai, illetve a Kia pontosan mikor tervezi bemutatni az IONIQ 5 és az EV6 frissített változatait. Várhatóan azonban ez 2024 nyara előtt nem történik meg Dél-Koreában, míg az európai és az Egyesült Államok piacára készülő modellek csak 2024 végén érkezhetnek meg.

Annak ellenére, hogy a világ lassan túllépett a félvezetőhiányon, a Hyundai csoport továbbra is küzd a jelenlegi IONIQ 5, Kia EV6 és más csúcsmodellek, például a Grandeur vagy a Kona Electric szállításával, így nehéz megjósolni, hogy ezek az ütemtervek tarthatóak-e. Úgy tűnik, hogy a megrendelések egy részét már csak a felfrissített modellekből tudják majd kiszállítani, amennyiben a helyzet 2023. során sem javul.

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei