A Hyundai vadonatúj Santa Fe szabadidőjárműve a kategória legtágasabb belső terét és legnagyobb csomagtérnyílását kínálja

A Hyundai egy digitális világpremier keretében mutatta be a vadonatúj Hyundai Santa Fe szabadidőjárművét, amelynek 'nyitott a többre' koncepciója az új, széles csomagtérnyílásra fókuszálva hívja fel a figyelmet a modell radikális átalakulására.

Az eddig négy generációt megélt, és most az ötödikben kiteljesedő Santa Fe hagyatéka és ikonikus jelentősége előtti főhajtásként a globális világpremier és az azt kísérő bemutató film forgatása helyszínéül az USA Új-Mexikó államában fekvő Santa Fe szépséges térségét választották. A világpremier bemutató filmjében a vadonatúj Santa Fe széles csomagtér-nyílása szerves kapcsolatot teremt a beltér és a külvilág között, kiterjesztve az ügyfelek mindennapos élményeit. Az eddig csupán csomagok behelyezésére szolgáló csomagtér-nyílás olyan nyitott terasszá válik, amelyről eggyé válhatunk a külvilággal, és gyönyörködhetünk benne.

Az ötödik generációs Santa Fe a középkategóriás szabadidőjármű városbarát, kalandkedvelő karakterét olyan kategóriaelső, teraszos kialakítású élettérrel egészíti ki, amelyet a megnövelt tengelytáv és a nagyobb csomagtérnyílás tesz lehetővé. A hosszabb tengelytáv egyben a harmadik üléssori helykínálatot is javítja.

„Az első generációs Santa Fe huszonhárom évvel ezelőtti bemutatkozása óta világszerte ügyfelek millióinak a szívét hódította meg ez az ikonikus szabadidőjármű.” – mondta Jae.-hoon Chang, a Hyundai Motor elnök-vezérigazgatója. „A vadonatúj Santa Fe merész, erőteljes karaktere, amely a határtalan természetet és a városi környezetet egyaránt a magáénak vallja, utánozhatatlan jelenségnek ígérkezik a középkategóriás szabadidőjárművek piacán.”

A 2018-ban bevezetett modellt leváltó, új Santa Fe tervezése során a Hyundai Motor szokatlan dizájnstratégiát alkalmazott. Ennek kiindulási pontja a megnövelt csomagtérnyílás volt, amelyen keresztül intenzívebben adhatjuk át magunkat a természet nyújtotta élményeknek; a tervezők ebből kiindulva alkották meg az autó külsejét. Jó kihasználhatóságot eredményező, szögletes vonalvezetése és hosszú tengelytávja erőteljes megjelenést kölcsönöz az új modellnek, míg az erőtől duzzadó, mégis finoman kidolgozott külső dizájn városi és természeti környezetben egyaránt tökéletesen otthon van.

„A vadonatúj Santa Fe olyan szabadidőjármű, amely optimális egyensúlyt teremt a városi élet és a végtelen természet között, és amely a mozgalmas családi programokban éppúgy könnyedén részt vesz, mint a kirándulásokon és kemping-kalandokban.” – mondta SangYup Lee alelnök, a Hyundai globális formatervező központjának igazgatója. „Nyújtott tengelytávjával, tágas belső terével és teraszos kialakítású csomagtérnyílásával az új Santa Fe szabadidőjárműves jellemzőit kiaknázva minden eddiginél sokoldalúbb kihasználhatóságot kínál, prémium ügyfélélménnyel társítva.”

A vadonatúj Santa Fe orrkialakítása magasra húzott gépházfedelével, H alakú fényszóróival és élesen megrajzolt kerékíveivel erőteljes első benyomást tesz a szemlélőre. A H alakú fényszórók és az alsó lökhárító betétjének kialakítása együtt, a Hyundai emblémájából ihletet nyerve karakteres, erőteljes arculatot eredményeznek. 

A megnövelt tengelytáv grandiózussá teszi a vadonatúj Santa Fe megjelenését. Az oldalfal letisztult idomaihoz merészen megrajzolt tetővonal társul, a kerékdobok körüli korpuszt robusztus kerékívek hangsúlyozzák ki; a képet rövid első túlnyúlás és egyedi rajzolatú, 21 colos keréktárcsák teszik teljessé.  


Hátulnézetből a széles csomagtér-nyílás határozza meg a Santa Fe megjelenését. A far képe egyszerre kelti a stabilitás érzését és teremt letisztult, szoborszerűen egyszerű képet. A H alakú hátsó lámpatestek a hasonló kontúrú fényszórókkal párhuzamot alkotva jellegzetes kiállást kölcsönöznek a vadonatúj Santa Fe szabadidőjárműnek.

A Santa Fe vadonatúj belső tere a vízszintes és függőleges stíluselemek kihangsúlyozásával, a karosszéria árnyalatához és hangulatához való igazodással teremt kontrasztot a külső dizájnnal. A műszeregység és a légbeömlők H kialakítása nyitottságot sugároz, és különösen kiegyensúlyozott formavilágot teremt. 

Az új belső tér olyan praktikus és kényelmi szolgáltatásokat kínál, mint az UV-C sterilizáló tálca, vagy az egyszerre kettő okostelefon töltésére szolgáló, vezeték nélkül töltő, amelyek kiemelt felhasználói értéket társítanak a szabadidőjárművekre jellemző praktikumhoz. A Santa Fe kategóriaelső ívelt panoráma kijelzője, amelyben a 12,3 colos digitális műszeregység és az infotainment rendszer is helyet kapott, jobb leolvashatóságot biztosít, és prémium élményt ígér. 

A hosszabb tengelytáv jóvoltából a vadonatúj Santa Fe kategóriaelső helykínálatot nyújt. A második és harmadik sori ülések lehajtásával teraszra emlékeztető felületet kapunk hátul, amelyen elpihenve a széles csomagtér-nyíláson keresztül akadálytalanul gyönyörködhetnek a természetben az utasok. Ez a különleges megoldás jól tükrözi a Hyundai Motor azon gyakorlatát, hogy nagyadat-elemzés segítségével azonosítsa az ügyfelek érdeklődését a legújabb turisztikai és szabadidős trendek iránt, az autós kempingezéstől kezdve a speciális felszerelést igénylő kalandokig. 

A Santa Fe utasterének számos pontján környezetbarát, puha tapintású anyagokkal találkozhatunk, a tetőkárpittól kezdve a padlószőnyegeken és az ülések háttámláján át az olyan felületek borításáig, mint a műszerfal, az ajtópanelek vagy az ülések. Ez utóbbiak szintetikus bőrkárpitozása a lehető legcsekélyebb mértékben káros az emberi egészségre; európai Class 1 besorolásuk azt jelenti, hogy akár 3 év alatti gyermekek számára is biztonságosak. 

A külső felületeken is környezetbarát anyagokkal találkozhatunk. A külső dekorrészleteknél alkalmazott, fényes fekete festék újrahasznosított széntartalmú anyagokból készült. Az egyik karosszériaszín, az észak-amerikai piacon rendelhető Ecotronic Gray természetes bambusz faszén bevonattal készül.

A vadonatúj Santa Fe kategóriaelső csomagtér-kapacitása és nagy csomagtérnyílása a városi felhasználás során ugyanolyan nagyszerű, mint a kirándulások alkalmával: a csomagtartó bőséges helyet kínál mindennek, a sportfelszerelésektől kezdve a kempingfelszerelésekig. Az új modell a C-oszlopba rejtett kapaszkodóval segíti a tető megközelítését, és ezzel a szabadidős felhasználást. 

A vadonatúj Santa Fe fejlesztésekor a Hyundai a minél tágasabb élettér kialakítására törekedett, ezért megnövelték a második és harmadik üléssori lábteret, így a szabadidőjármű a kategória legkényelmesebb harmadik üléssorát kínálja (állítható dőlésszögű harmadik sori ülésekkel); az ügyfelek visszajelzései alapján megnövelték a fejteret. A benzinmotoros Santa Fe második üléssori lábtere 1075 mm-re (+35 mm) nőtt. A hibrid modellben a második üléssori lábtér 1055 mm (+20 mm.) A harmadik sori lábtér a korábbi 746 helyett 761 mm. 

A szabadidőjármű harmadik üléssori fejtere ugyancsak a legjobb érték a kategóriában. A harmadik üléssori fejtér immár eléri a 958 mm-t (+69 mm.) A harmadik sori ülésmagasság az eddigi 252-ről 282 mm-re nőtt. A harmadik sori üléstámlák dőlésszöge az előző generációénál nagyobb mértékben, 10°-ban állítható.

A fokozott ügyfélélmény érdekében a vadonatúj Santa Fe bővelkedik prémium kényelmi és praktikus szolgáltatásokban, amelyek jelentős része világújdonság, vagy elsőként jelenik meg a kategóriában, vagy a legmagasabb színvonalat képviseli a szegmensben. Ilyenek az első üléssori, lábtámaszos pihenőülések, amelyek a súlytalanság érzését szimulálva segítik elő a felfrissülést. A koreai piacon elérhető Ergo Motion vezetőülés légkamrákkal gondoskodik a vezető kényelméről és az optimális megtámasztásról. A 6,6 colos klímavezérlő érintőpanelen keresztül még ösztönösebben szabályozható a fűtés és a hűtés.

A hatüléses kivitelben a második sorban különálló, motorosan dönthető, kartámaszos ülések találhatók, amelyeket egyszerűen és kényelmesen szabályozhatnak az utasok. A második sori, motorosan lehajtható és előre billenthető ülések ülőpárnájának szöge szabályozható: ez a világon elsőként alkalmazott funkció szintén elősegíti a pihenést.

A vadonatúj Santa Fe világújdonsága a kétoldalas multikonzol tárolóhely, amely az első és a hátsó utasok irányából egyaránt nyitható. Ha a csomagtartóban szállított tárgyak akadályozzák a hátratekintést, a vezető a digitális belső visszapillantó tükör segítségével tájékozódhat a jármű mögötti helyzetről. A megoldás éjszaka is segíti a hátratekintést, mivel világosabb képet ad az autó mögötti területről. 

A vadonatúj Santa Fe további kényelmi és praktikus funkciói között említést érdemel a nagyteljesítményű vezeték nélküli töltő, amely egyszerre kettő okostelefon töltésére is képes. A további töltési igényekről egy USB-C töltőport gondoskodik, akár 27 W teljesítménnyel. Szintén világújdonság az UV-C sterilizáló tálca, amely a Santa Fe kesztyűtartójának felső részén található és a gyakran használt személyes tárgyak – mobiltelefonok, pénztárcák, stb. – sterilizálására szolgál.

A vezeték nélküli szoftverfrissítés (OTA) jóvoltából a jármű fedélzeti rendszerei mindig naprakészen tarthatók; a rendszer anélkül frissíti a legfontosabb vezérlő rendszereket a legújabb verzióra, hogy a tulajdonosnak fel kellene keresnie egy Hyundai szervizközpontot. Ugyancsak világújdonság a Digitális kulcs 2 rendszer, amely az ügyfél okostelefonján keresztül teszi lehetővé a jármű nyitását, indítását, illetve távoli vezérlését. A rendszer NFC közelségi kommunikációs protokollt, BLE kis energiájú Bluetooth adatátvitelt, valamint UWB ultraszéles sávú protokollt alkalmaz.

A vadonatúj SANTA FE vezetőtámogató és biztonsági rendszerek széles skáláját alkalmazva csökkenti a vezető feladatait, és biztosít kényelmes, magabiztos vezetési élményt, legyen szó munkába járásról vagy hétvégi kirándulásról. A második generációs, ráfutásos balesetet megelőző rendszer (FCAA 2) figyelmezteti a vezetőt, illetve vészfékezést hajt végre, amennyiben az elöl haladó jármű hirtelen lelassít, vagy amennyiben ráfutásos ütközés kockázatát észleli. 

A második generációs sávkövető segédlet (LFA 2) a szélvédő mögé beépített kamera segítségével érzékeli, ha a jármű kisodródik a sávjából, és finom ellenkormányzással segít a járművet visszatéríteni a helyes forgalmi sáv középvonalába. A vezető éberségének csökkenésére figyelmeztető, új rendszer (DAW) elemzi a vezető koncentrációs szintjét, és szükség esetén figyelmeztető jelzést ad. A Hyundai észak-amerikai kínálatában elsőként alkalmazott vezetőfelügyeleti rendszer (DMS) a sofőr életjeleit ellenőrizve gondoskodik a biztonságos vezetésről.

A navigációs alapú, második generációs intelligens sebességtartó automata (NSCC 2) autópályán ívmenetben is képes tartani a biztonságos sebességet. A második generációs autópálya asszisztens (HDA 2) tartja a beállított sebességet és követési távolságot. A rendszer autópályán a sávváltásban is segítséget nyújt, valamint a sáv középvonalában tartja a gépkocsit.





A Santa Fe további vezetőtámogató és biztonsági funkciói közül említést érdemel az intelligens sebességkorlátozó táblafelismerő rendszer (ISLA), a tolatókamera (RVM), a hátrameneti keresztirányú ütközéselkerülő támogatás (RCCA), az első és hátsó parkolóradar, a 360 fokos parkoló kamera (SVM), a távirányítású, automatikus parkolást segítő rendszer (RSPA), vagy a biztonságos kiszállást támogató rendszer (SEA.)

A koreai és észak-amerikai piacokon kétféle hajtáslánccal lesz rendelhető a vadonatúj Santa Fe. A 2,5 literes, benzines turbómotor (Theta III 2.5T GDI – 8DCT) legnagyobb motorteljesítménye 281 LE, maximális forgatónyomatéka 422 Nm. Az 1,6 literes benzines turbómotorra épülő hibrid (Gamma III 1.6T GDI HEV – 6AT) maximális motorteljesítménye 180 LE, legnagyobb forgatónyomatéka 265 Nm. Az európai vásárlók szintén kétféle hajtáslánccal választhatják a modellt. Az egyik a fentebb említett, 1,6 literes, benzines turbómotorra épülő hibrid (Gamma III 1.6T GDI HEV – 6AT), a másik a szintén 1,6-os turbós benzinmotort alkalmazó plug-in hibrid (Gamma III 1.6T GDI PHEV – 6AT), amely akár 160 lóerős motorteljesítményt és 265 Nm forgatónyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére. Más térségekben a vadonatúj Santa Fe egy 2,5 literes benzinmotorral (Theta III 2.5 GDI – 8AT) is megvásárolható lesz; ennek legnagyobb motorteljesítménye 194 LE, a nyomatéki csúcs 246 Nm. 

A vadonatúj Santa Fe a koreai piacon az év második felétől elérhető, míg Észak-Amerikában, illetve Európában 2024 első felében jelenik meg. A modell észak-amerikai premierjére a 2023-as Los Angeles-i Autószalonon kerül sor.




„Az eredeti Santa Fe volt a Hyundai első szabadidőjárműve az USA piacán. Mára a márka szabadidőjárműveinek jól szervezett, elismert kínálata nem kevesebb, mint tizennégy modellt számlál, amelyek belsőégésű motorokkal, elektromos, hibrid és plug-in hibrid, vagy üzemanyagcellás hajtáslánccal elérhetők.” – mondta José Muñoz, a Hyundai Motor elnöke és globális ügyvezető igazgatója. „A 2024-es Santa Fe bevezetésével folytatjuk a Hyundai márka és a tágabb értelemben vett szabadidőjármű-piac lenyűgöző átalakítását. A vadonatúj Santa Fe modern, prémium részleteivel tökéletes társ a mindennapi kalandokban.”

A Hyundai Motor emellett az XRT Concept tanulmányautót is bemutatta, amely kifejezetten a természetjáró felhasználók változatos igényeit igyekszik kielégíteni. Az XRT Concept könnyedén és magabiztosan birkózik meg a technikás terepviszonyokkal, miközben sokoldalúan elégíti ki a szabadidős tevékenységek szállítási szükségleteit. Míg a Santa Fe Calligraphy felszereltségi szint prémium városi stílust kínál, az XRT Concept azon ügyfelek kalandvágyát hivatott életre kelteni, akik meghallják a természet hívó szavát.


Műszaki adatok

Vadonatúj SANTA FE

Hajtáslánc

Theta III 2.5 GDI (8AT)

Maximális motorteljesítmény 194 LE

Legnagyobb forgatónyomaték 246 Nm

Theta III 2.5T GDI (8DCT)

Maximális motorteljesítmény 281 LE

Legnagyobb forgatónyomaték 422 Nm

Gamma III 1.6T GDI HEV (6AT)

Maximális motorteljesítmény 180 LE

Legnagyobb forgatónyomaték 265 Nm

Gamma III 1.6T GDI PHEV (6AT)

Maximális motorteljesítmény 160 LE

Legnagyobb forgatónyomaték 265 Nm4

Méretek

Hosszúság

4830 mm

Szélesség

1900 mm

Magasság

Tetőlemez 1720 mm / Tetőcsomagtartó 1770 mm

Tetőlemez 1730 mm / Tetőcsomagtartó 1780 mm (Calligraphy kivitel)

Tengelytáv

2815 mm

Fejtér

(normál / napfénytető)

1. sor

1045 /1020 mm

2. sor

1030 / 1007 mm

3. sor

958 mm

Lábtér

1. sor

1052 mm

2. sor

1075 mm

3. sor

761 mm

Válltér

1. sor

1511 mm

2. sor

1475 mm

3. sor

1360 mm

Csomagtartó térfogata / Csomagtér-nyílás szélessége

725 L[1] / 1275 mm
(+91 L / +145 mm az előző generációs SANTA FE modellhez képest)

Hajtáslánc

2.5 GDI

2.5 T-GDI

1.6 T-GDI HEV

1.6 T-GDI PHEV

Tömeg (kg)

 2060

2155

2225

2295

0 – 100 km/óra gyorsulás (mp)

11,5

8,0

9,5

9,1

Legnagyobb sebesség (km/óra)

198

 210 (F/C)

190

190

Üzemanyag-fogyasztás (l/100 km)

-

9,1

6,5

37 g/km

Abroncs

235/60R 18, 255/45R 20, 255/45R 21

Fékrendszer

Elöl

Hátul

Karosszériaszínek

10 szín a globális piacokon: Abyss Black gyöngyházfény, Creamy White gyöngyházfény, Creamy White matt, Typhoon Silver metálfény, Magnetic Gray metálfény, Ocado Green gyöngyházfény, Terracotta Orange, Cyber Sage gyöngyházfény, Earthy Brass matt metálfény, és Pebble Blue gyöngyházfény.

 

11 szín az észak-amerikai piacokon: Phantom Black, Serenity White gyöngyházfény, Curated Silver metálfény, Ecotronic Gray gyöngyházfény, Ecotronic Gray matt, Ultimate Red metálfény, Earthy Brass matt metálfény, Atlantis Blue gyöngyházfény, Hampton Gray, Terracotta Orange és Rockwood Green gyöngyházfény.

Beltéri színvilág

Obsidian Black, Supersonic Gray, Pecan Brown, Forest Green és Black Ink.


[1] VDA szabvány szerint 

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei