Újabb vezető szeretné a Hyundai N Vision 74 szériaváltozatát látni

A Hyundai N Vision 74 sorozatgyártási jóváhagyása és nyilvános forgalomba hozatala az év egyik legnagyobb autóipari témája lett, amelynek vitájába legutóbb a Hyundai N sportdivíziójának főnöke is beleszólt.

A média és maga a Hyundai által keltett hamis remények sorozatát követően a Hyundai N és a Motorsport alelnöke, Till Wartenberg nemrég úgy nyilatkozott, hogy a lenyűgöző „guruló labor” sportautó a Hyundai számos vezetőjének „jelen pillanatban kedvenc autója”, ő személyesen pedig kifejezetten szeretné az úton látni az autót a „közeljövőben”.

„A dizájn lenyűgöző. A technológia azt képviseli, amit hosszútávon meg tudnánk tenni, hiszen ez egy hibrid akkumulátoros-hidrogénhajtású rendszer, benne Nexo üzemanyagcellás kötegével és természetesen ezt a köteget is fejlesztjük a jövőben” – mondta Wartanberg egy legutóbbi kerekasztal-beszélgetés során. „Személyesen én azt szeretném, hogy a közeljövőben az utcán lássuk ezt az autót, de mint tudják, sokat vitázunk ezen. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, rendelkeznie kell bizonyos kritériumokkal, és azoknak minden szempontból meg kell felelnie. „Remélem, hogy valóra válik egyszer, de még meglátjuk, valóban sikerül-e."

Wartenberg kifejtette, hogy az N Vision 74 üzemanyagcellás elektromos jármű (FCEV) mindent tükröz, amit a Hyundai az N márkával „összességében” szeretnének elérni, mivel ez egy „technológiai világítótorony” a szélesebb Hyundai vállalat számára és a koreai autógyártó fejlett hajtáslánc-technológiájának csúcsát képviseli.

A retró ihletésű kupé először tavaly júliusban, az akkumulátoros elektromos Hyundai RN22e modellel együtt mutatkozott be, egy módosított Kia Stinger/Genesis G70 platformra épülve. A csaknem öt méter hosszú és több mint 680 LE/900 Nm teljesítményt nyújtó N Vision 74 a Hyundai márkamarketing kampányának alapját képezi, így továbbra is felbukkan a különböző rendezvényeken és autóbemutatókon világszerte, növelve a Hyundaira nehezedő nyomást, hogy a zéró károsanyag-kibocsátású sportautót gyártásba küldje.

Wartenberg mondatai Luc Donckerwolke, a Hyundai kreatív vezérigazgató-helyettese szavai után érkeztek, aki korábban kijelentette, hogy a futurisztikus kétajtós valóban esélyes a sorozatgyártásra, mint korlátozott példányszámú különlegesség. „Komolyan gondoljuk ezt” – mondta májusban a Top Gear magazinnak. „Ez az autó valóban gyártásra kerülhet. Nincs ebben az autóban semmi megvalósíthatatlan. Reménykedünk és dolgozunk, csak a megfelelő konstelláció kérdése.”

Donckerwolke kijelentését egy megalapozatlan koreai pletyka előzte meg, amely szerint az N Vision 74 máris zöld utat kapott a sorozatgyártásra és idén május végén mutatják be a szériaváltozatot. A Hyundai mindössze két nappal később külön nyilatkozatban számolt be az állításokról és kijelentette, hogy „nincs terv a Pony Coupe sorozatgyártására, és nem terveznek Pony Day rendezvényt sem”.

Sokak szerint a Pony Coupe név az N Vision 74 sorozatgyártású változatára vonatkozik, mivel az autó külső kialakítását nagymértékben az 1970-es évek Hyundai Pony kupé modellje ihlette – ez az a jármű, amely mellett a Vision N 74 koncepcióautó is megjelent a Comói-tónál május végén megrendezett Hyundai Reunion rendezvényen.

Forrás: carsales.com.au

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei