A Hyundai decemberben mutatja be az IONIQ 9 nagyterepjárót

A Hyundai Motor idén decemberben tervezi bemutatni a tisztán elektromos IONIQ márka legfrissebb, három üléssoros nagyterepjáró modelljét, amely az előzetes információk szerint nem IONIQ 7, hanem IONIQ 9 néven érkezik.   

A Hyundai Motor egy belső informátora – aki tisztában van az IONIQ projekt alakulásával – koreai lapoknak megerősítette, hogy a vállalat nemrég megváltoztatta a fejlesztés után a végső tesztelés alatt álló nagyterepjáró modelljének elnevezését, amely a „Seven” (Hetes) tanulmányautó alapján eredetileg IONIQ 7 néven érkezett volna. „Ezt nemrég a belső megbeszéléseken IONIQ 9-re változtatták. A méret és a specifikációk nem változnak, csupán az elnevezés” – mondta a forrás.  

A hamarosan bemutatkozó IONIQ 9 a Hyundai első nagyméretű, tisztán elektromos hobbiterepjárója lesz. Az ezt előrevetítő koncepcióautót elsőként a 2021-es Los Angeles-i Autószalonon mutatták be. Az IONIQ egy kifejezetten elektromos járművekre specializálódott márka a Hyundai Motor kínálatában, amely jelenleg az IONIQ 5 crossovert és az IONIQ 6 limuzint foglalja magában. 

A „bemutatás dátumát decemberre tűzték ki” – tette hozzá a forrás, ellentmondva azon korábbi híradásoknak és pletykáknak, amelyek szerint a Hyundai a júniusban Dél-Koreában megrendezésre kerülő Puszani Nemzetközi Autószalonon mutatja be az új terméket. A Hyundai Motor nem kívánt nyilatkozni, hozzátéve, hogy „jelenleg semmit sem tudnak megerősíteni”.

A névváltoztatás azt jelenti, hogy a Hyundai az IONQ márkanév alatt a meglévő IONIQ 6 és az érkező 9 modellek közé még több modellel kívánja bővíteni kínálatát, amit a nagyterepjáró 7-esként történő bevezetése nehézkessé tenne.  A Kia EV9, szintén három üléssoros elektromos hobbiterepjárója azonban magas árfekvése miatt jelenleg kiábrándító eladási adatokat mutat még a tradícionálisan erős koreai hazai piacon is. A Kia tavaly 8 052 EV9 modellt tudott eladni, ami messze elmaradt a 16 ezres célszámtól. 

„Az új nagyméretű hobbiterepjárónak a globális villanyautó-piac kiéleződő árháborúja közepette olcsóbban kell megérkeznie, mint a Kia EV9 versenytársnak,” – mondta Kim Pil-soo, a Daelim Egyetemi Főiskola autóipari technológiai professzora, aki egyben a Koreai Elektromos Járművek Szövetségének elnöke is. „A Hyundai Motor valószínűleg kisebb karosszériával ellátott IONIQ modelleket is tervez bemutatni, amelyek később várhatóak." 

Sajtóértesülések szerint az IONIQ 9 kétféle, 76,1 kilowattórás és 99,8 kilowattórás akkumulátorral érkezik, utóbbival egyetlen feltöltéssel akár 501 kilométert is megtehet. Az elektromos modelleket a Hyundai koreai Aszanban, valamint az amerikai Georgia állam gyáraiban fogják készíteni. A georgiai üzem jelenleg építés alatt van, de a vállalat célja, hogy a gyár már októberre elkészüljön. 

A Hyundai Motor tavaly 268 785 darab elektromos járművet adott el a globális piacokon, amivel a vállalat csaknem megháromszorozta a villanyautóinak értékesítési darabszámát 2020-hoz viszonyítva. Ezzel együtt a vállalat a magas árréstömegű elektromos járművek népszerűségének köszönhetően rekordmagas, 11,39 milliárd dolláros üzemi nyereségről számolt be 2023-ban, ami az erőteljes eladási eredményeknek köszönhetően 54 százalékos éves növekedési szintet jelent. 

A Hyundai tavaly az első helyen végzett a működési eredmény tekintetében a koreai vállalatok között, letaszítva trónjáról a Samsung Electronics vállalatot, amely az elmúlt 14 évben őrizte vezető pozícióját. A Hyundai Motor Group a világ harmadik legnagyobb autógyártója a Toyota és a Volkswagen után, amelyet a General Motors és a Stellantis követ.

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei