Frissül a Hyundai Santa Cruz

Miután tavaly év végén a Hyundai bemutatta a Tucson modellfrissített változatát, számítani lehetett rá, hogy az azonos alapokra épülő, kizárólag az amerikai piacra készült Santa Cruz pick-up kisteherautó is frissül hamarosan.

A régóta fejlesztett Santa Cruz platós kisteherautót három éve, 2021 tavaszán mutatták be az Egyesült Államokban, ahol nem sokkal később a koreai autógyártó alabamai gyártóközpontjában meg is kezdték a modell sorozatgyártását. Ez az időtáv pedig a Hyundai csoportnál éppen az a határ, amikor az aktuális modellek frissítése esedékessé válik. 

Nincs ez másként a Santa Cruznál sem, így nem meglepő, hogy megjelentek az első fotók a típus frissített változatának prototípusáról, amely éppen a fagytűrőképességi tesztjeit végzi. Az autó mint mindig, most is vastag álcázás alatt rejtőzködik, ám az mindenesetre látszik, hogy a mérnökök nem végeztek radikális módosításokat az autó formáján. 

Az új Santa Cruz első kialakítása még inkább teherautó-szerűbbé válik. Úgy tűnik, a LED nappali menetfények alakja és megjelenése az alapokat adó frissített Hyundai Tucson hobbiterepjáró mintáját követve szögletesebbé válik, ahogyan maga a hűtőmaszk is élesebb rácsmintázatot követ. A függőlegesen egymásra helyezett fényszórók magasabb, téglalap alakú házakban helyezkednek el, amelyek pozíciója is mintha megemelkedett volna a most futó változatokhoz képest. 

Oldalról maradt a duplakabinos platós sziluett a felfelé futó alsó ablakvonalakkal, így szemre csupán az új formatervű könnyűfém keréktárcsák jelentenek igazi újdonságot. Azt persze nem lehet tudni, hogy a takarók alatt nem történt-e bármilyen változtatás, ám ennek esélye egy ilyen facelift esetében csekély. Hátul szintén nem látni nagy változást, talán a hátsó lámpatestek elrendezése mutat némi újdonságot.    

A Santa Cruz belső terét is ponyvával letakarva védik, így arról nem lehetett jó felvételeket készíteni. Így egyelőre nem lehet tudni, hogy a Hyundai megtartotta-e a korábbi Tucson változat műszerfalát és azt fejlesztette tovább, vagy esetleg a Tucson modell frissítésénél látottak szerint a teljes műszerfalat modernebb, egységesebb panelre cserélik. Gyártástechnológiai optimalizálás miatt vélhetően leginkább ez utóbbira lehet számítani. 

A jelenlegi Santa Cruz modell alapváltozatát egy 191 lóerős, 2.5 literes soros négyhengeres szívó benzines erőforrás mozgatja, 8 fokozatú automata sebességváltóval párosítva. Emellett az autó kapható egy 2.5 literes turbófeltöltővel ellátott négyhengeres, 281 lóerős teljesítménnyel rendelkező benzinmotorral és 8 fokozatú duplakuplungos automata váltóval, amely Amerikában a legnépszerűbb Santa Cruz verzió. Az összkerékhajtás rendelhető opció, míg minden Santa Cruz szabványos terhelésszintező hátsó felfüggesztéssel rendelkezik. Ezekben a hajtásláncokban nagy változás nem várható, viszont a platform támogatja a hibrid hajtásláncot, így akár egy hibridverzió megjelenése is elképzelhető.

Az új Santa Cruz bemutatása a prototípus fejlettségéből kiindulva hamarosan megtörténik, a forgalmazás pedig 2024. második felében, vagy 2025. legelején megkezdődhet. Továbbra sincs viszont arról szó, hogy a modell más kontinenseken is megjelenne, így a Santa Cruz marad kizárólagos amerikai modell. 

Forrás: motorauthority.com

Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei