Négy év alatt 650 ezer Hyundai HB20 készült Brazíliában


Éppen négy éve mutatták be a Hyundai első Brazíliában készülő kisautóját, a HB20-ból pedig idén október végéig 650 ezer példányt gyártottak.

A Hyundai kifejezetten a brazil autópiac igényei szerint hozta létre a HB20 modellt, amelynek elnevezése (HB – Hyundai Brazil) is utal a típus hovatartozására. A 2012 őszén bevezetett kisautó rövid időn belül a brazil piac egyik legnépszerűbb modellje lett. Az autó különböző változataiból négy év alatt összesen 650 ezer példány készült a Hyundai kifejezetten erre a típusra épített ultramodern Piracicaba gyáregységében.


A HB20 modell tavaly szeptemberben újult meg, amelynek során a külső mellett modernizálták a jármű meglévő hajtásláncait, az 1,6-os változat pedig hatfokozatú manuális és automata váltót is kapott. Idén áprilisban pedig bővült az autó modellkínálata, hiszen az eddigi 1,0 és 1,6 szívómotorok mellett bemutatkozott a 105 lóerős egyliteres motor turbófeltöltős változata is.


A Fenabrave, azaz a brazil Nemzeti Autókereskedelmi Szövetség (National Federation of Automotive Vehicle Distribution) legfrissebb adatai szerint szeptember végéig összesen 642 904 darab HB20 hagyta el a gyár futószalagjait. Ennek jelentős része, összesen 460 435 darab ötajtós kompakt volt (beleértve a HB20 mellett a nemrég bemutatott HB20X és R-Spec változatot is) és 182 469 darab volt a lépcsőshátú HB20S változat.


Az idei év első kilenc hónapját tekintve a Hyundai Motor Brazil 119 770 darab ötajtós HB20 és 85 898 darab HB20S limuzint értékesített és ezzel a márka brazíliai történelmének során először foglalja el az autópiac második helyét.   


A Hyundai HB20 jelenleg a brazil piac 12,75 százalékát birtokolja. Ez volt az első olyan Hyundai modell, amely képes volt a brazil autópiacon megtörni a négy nagy autógyártó, a Fiat, a Volkswagen, a Chevrolet és a Ford hegemóniáját és negyedik helyen végzett az eladási listán.


Idén azonban nagy változás várható a Hyundai Motor Brazil életében, hiszen az eddig kizárólag HB20 modelleket gyártó Piracicaba üzemben hamarosan megkezdik a Hyundai új globális kisterepjáró modelljének gyártását. A Kínában ix25-ként, Indiában és Oroszországban Creta néven készülő modell várhatóan a novemberben esedékes Sao Paulói Autószalonon tartja majd premierjét.    

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei