PÁRIZS 2016: Frissített Hyundai i10 Párizsban


A Hyundai Motor a 2016-os Párizsi Autószalonon mutatja be az új i10 modellt, amelynek vonzerejét új, fejlett biztonsági és kapcsolódási szolgáltatások, valamint modern formai frissítések teszik még vonzóbbá.

Az új i10 formavilága számos ponton megújult, összességében érzelmekben gazdagabb, magával ragadóbb lett. Az új "kaszkád" hűtőrács a hatszögletű pajzs evolúciója, amely egy konkáv elem alkalmazásával lefelé szűkülő formát öltött. A kaszkád hűtőmaszk a jövőben minden Hyundai modellen megjelenik majd központi stíluselemként. 


A megújult i10 orrkialakítását új rajzolatú lökhárító és szintén új, kerek LED-es nappali fények határozzák meg; utóbbiak az új kaszkád hűtőrács szélén elhelyezkedve biztosítanak magával ragadó megjelenést. Hátul átalakult a lökhárító, fekete betétek, kerek ködlámpák és módosított, sötétebb házba foglalt hátsó lámpatestek keltenek még sportosabb hatást Az oldalfalak védőborítása is módosult, alakjában és méretében egyaránt. 

Az új i10 utasterében fontos újdonság a divatos árnyalatú piros szövetborítás. Emellett minden felszereltségi szinten választható a kék, narancs, bézs vagy fekete belső színharmónia. Az i10 mostantól friss rajzolatú, 14 colos acél vagy könnyűfém keréktárcsákon gördül. Az új kisautó kategóriájában egyedülálló ár-érték arányt kínál, ami többek között a rugózási komfortnak és a pontos vezethetőséget tökéletesítő megoldásoknak (például a megnövelt méretű első baknak, a módosított kormányáttételnek vagy a magnézium szerkezetű kormánykeréknek) is köszönhető. 


Az új i10 minden eddiginél szélesebb ügyfélkör számára teszi elérhetővé a fejlett autóipari technológiákat. Az új i10 tervezői meghallgatták az ügyfelek kérését, és egyszerű kapcsolódási megoldásokat dolgoztak ki: a legújabb funkciókat egyesítő rendszer a navigációs berendezés új, 7 colos érintőképernyőjén keresztül érhető el. Az Apple CarPlay és Android Auto funkciók az iOS vagy Android rendszerű okostelefonok zökkenőmentes integrációját, biztonságos használatát, és a műszerfali kijelzőre tükrözött, praktikus kezelhetőségét teszik lehetővé. Hogy a rendszer és az adatbázisok folyamatosan naprakész legyenek, az új i10 navigációs berendezése hét évre érvényes, ingyenes LIVE Services előfizetést tartalmaz, ami valós idejű forgalmi tájékoztatást, időjárás jelentést és a turisztikai jelentőségű helyszínek listáját tartalmazza, valamint (ahol ezt a törvény megengedi) traffipax adatbázist is kínál. Az ügyfeleknek még csak választaniuk sem kell: az új i10 kategóriájában egyetlen más autó sem kínálja egyetlen infotainment központba integrálva az Android Auto, Apple CarPlay és LIVE Services funkcionalitást..

Ami a biztonságot illeti, az új i10 két új, fejlett funkcióval segít aktívan megelőzni a baleseteket. Az elülső ütközésre figyelmeztető FCWS (Front Collision Warning System) és a sávelhagyásra figyelmeztető LDWS rendszerek működését egyaránt az új, multifunkcionális kamera teszi lehetővé. Az előre tekintő optikai érzékelőkön (kamerán) alapuló FCWS hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha fennáll az ütközés veszélye más járművekkel. Az LDWS rendszer hangjelzéssel riaszt, ha az autó átsodródik a sáv határait jelző felfestésen, és ezzel elejét veszi a veszélyes manővereknek.


A kényelmi és praktikus kiegészítők terén az új i10 elődjének bevált szolgáltatási csomagját kínálja, az automatikus klímaberendezéstől a fűthető kormánykerékig és első ülésekig, ami minden időjárási körülmények között, minden élethelyzetben remek társsá teszi a modellt. A tágas utastérben akár öten is elférnek, a csomagtartó a maga 252 literjével a kategória legjobbja. 

Akárcsak elődje, az új i10 is kétféle, bevált benzinmotorral kerül piacra: az 1,0 és 1,2 literes erőforrások ötfokozatú kézi vagy opciós négyfokozatú automata sebességváltón keresztül hajtják az első kerekeket. Ezeken túlmenően az 1,0 literes benzinmotor különféle fogyasztás-csökkentő funkciókkal és technológiákkal felszerelt kivitelben is választható lesz. Az új i10 1,0 literes kivitele emellett gyári kiépítésű LPG üzemmel is kapható.


“Az új i10 a legmodernebb kapcsolódási technológiákkal és a felsőbb szegmensekből származó aktív biztonsági szolgáltatásokkal reagál napjaink ügyféligényeire, igazodva a Hyundai Motor azon szándékához, hogy demokratizálja a technológiai fejlesztéseket." - mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. “Az i10 mindig is kivételesen jó ajánlatnak számított, nem véletlenül vált kategóriájának egyik legkeresettebb tagjává, az európai vásárlók kedvencévé. Várakozásaink szerint ezt a sikertörténetet az új i10 is folytatni fogja.”

2008-as bemutatkozása óta az i10 töretlenül népszerű, igazi sikertörténet: a Hyundai Motor legkisebb modelljéből 2016 júliusáig mintegy 670 000 példány kelt el. Ez a kategória egyik legkeresettebb újkori típusává teszi. 


Az eredeti i10 a maga kiemelkedő ár-érték arányával hét év alatt (2008-2014) több mint 450 ezer példányban talált gazdára. Az i10 a második generációs modell megjelenésével, 2013 végén vált igazán európai autóvá: az újoncot a Hyundai Motor Europe rüsselsheimi (Németország) műszaki központjában (HMETC) tervezték és fejlesztették, illetve a törökországi ĺzmit városában működő Hyundai Assan Otomotive Sanayi (HAOS) üzemben gyártják. A második generációs i10 fiatalos, modern formatervével és dinamikus vezethetőségével folytatta elődje sikertörténetét, mindössze három év alatt több mint 220 ezer példányt adtak el belőle.

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei