Optimális választás - Kia Optima PHEV, SW és GT bemutató


Álmomban sem gondoltam volna, hogy a Kia rendezvényén leginkább egy unalmasnak tűnő kombiért lelkesedek majd. Pedig így lett, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Hyundai i40 eddig kényelmes helyzetben volt. Még a limuzin változat előtt, a 2011-es Genfi Autószalonon mutatták be az autót, annak is a kombiját, a limuzinról csak később, valamikor májusban rántották le a leplet. Már akkor a kombik voltak ugyanis a középkategória eladási éllovasai, a Kia viszont eddig ragaszkodott a limuzinformához, így az i40-rokon Optima eddig csak marginális szerepet játszhatott a piacon.


Ez azonban most gyökeresen megváltozik. A Kia Motors Magyarország már az év elején bemutatta ugyan az Optima legújabb generációját, most pedig a két új hajtáslánc mellett SW néven bevezetik a kombit is. Már a bemutatóra menet viszont eldöntöttem, hogy akármi lesz, nem nagyon érdekel ez a kombi, hiszen ilyen a Hyundainál is van, nem lehet valami nagy durranás.


Sokkal inkább érdekelt viszont a másik Optima újdonság, a konnektorról tölthető változat, amely (akár a filmcsillagoknak) a vörös szőnyegen állt mindjárt a fő attrakció Niro mögött. Az előddel ellentétben mostantól kizárólag plug-in változatban készülő PHEV kétliteres, 156 lóerős közvetlen befecskendezéses benzinmotort kapott, amelyhez egy 56 lóerős elektromos motort kapcsoltak, így a rendszer összteljesítménye eléri a 205 lóerőt. A hozzá kapcsolt 9,8 kWh-s akkumulátor otthoni hálózatról 5 óra alatt töltődik fel és 54 km-es tisztán elektromos hatótávot eredményez.


Mindez persze szépen mutat a katalógusban, de mit is tud valójában? Szerencsére a sajtótájékoztató végén már zöld rendszámmal várt minket a hófehér tesztautó, aminek kilincsét egymás kezéből kapkodták ki a tesztelők. Legalább öt körrel később tudtam csak beülni a PHEV-be, de meglepetésemre a fedélzeti kijelzőn még így is 7 kilométeres elektromos hatótáv volt olvasható. Pedig előttem már több, mint másfél órát nyüstölték és gondolom, nem éppen kíméletes üzemben.


A relatív elegendő akkutöltöttség miatt az elindulás, a haladás egészen villanyautós, ami nem is csoda, hiszen az Optima PHEV akár 120 km/órás tempóval is képes lehet kizárólag elektromosan hajtani. Ezt persze Telkiben és a környező dimbes-dombos, kanyargós utakon kevésbé tudtuk kihasználni, de azért érezhető volt a lehetőség. Az emelkedőkön, illetve a nagyobb kigyorsításoknál a benzinmotor finoman, alig észrevehetően indul be, hogy a két hajtás együttes erővel küzdje le az akadályokat.


Megköszönve a tesztlehetőséget már éppen távozóban voltam, amikor meghallottam, hogy a GT-t is ki lehet próbálni. GT, ugyan hol? Mit kiderült, a szervezők egy fehér, kombikarosszériás GT modellt is elhoztak, amit én előzőleg csak egy optikai GT Line csomagnak véltem. (Hiába, nem vagyok még teljesen otthon a Kiában) Az autón ugyanis a nagy felniken, a mögöttük kikandikáló Brembo féknyergeken, a kettős hátsó kipufogón és diffúzoron kívül csak a szerény GT felirat árulkodott az autó különlegességéről. Nosza, kaptam a lehetőségen és bepattantam a vezetőülésbe.


A gyönyörű vörös bőrülések előtt a szokásos Optima műszerfal és műszeregység fogadott, a kormány alját viszont lecsapták, így teremtve meg a sportos hangulatot. A 245 lóerős, kétliteres turbós benzinmotor – amit egyébként a Hyundai i30 N is megkap, 250+ lóerővel – beindítása után rögtön SPORT üzemmódba kapcsoltuk a hatfokozatú automata váltókarját, mire az autó hangja megváltozott, igazi sportautós gurgulázásba kezdett. Sajnos ez csak a belső hangszórókból érkezett és nem a kipufogóból, de kikapcsolva így is elég vérmes motorhang szűrődött az utastérbe.


Már az első métereken érezhető volt az a hatalmas erő, ami az autóban lakozik, a gázpedál lenyomására pillanatok alatt ugrik az autó és tűnnek el a kanyarok előtti száz méterek, amelyekbe beesve a kemény futómű szorosan követi azok ívét. A gyors váltóval magabiztosan kiautózható a GT-ben rejlő vadállat, mindössze annyi érezhető, hogy a kombi karosszéria miatt az autó hátulja gyorsan (nagyon gyorsan) vett szűk kanyarokban könnyen kitörne, ha ezt a menetstabilizáló engedné.



A kiöregedő Hyundai i40 felkötheti a gatyáját, az Optima ugyanis különösen az új változatokkal nemcsak egyértelműen modernebb, de egyúttal nagyon takarékos, környezetbarát vagy éppen sportos alternatívát is nyújt, ami az anyacég középkategóriásáról egyre kevésbé mondható el. De nem kell csüggedni, biztos vagyok benne, hogy már dolgoznak az utódon,(az új Sonatából már létezik hasonlóan sportos és környezetbarát változat is) ami az Optimát látva biztosan megkapja annak minden eszközét ahhoz, hogy újra a reflektorfénybe kerüljön.   

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei