A Kia EV6 néhány ponton túlnőtt Hyundai testvérén

A Kia legújabb elektromos modellje, a nemrég bemutatott EV6 crossover sportosabb és hosszabb hatótávú, mint az egy hónappal korábban, február végén debütált Hyundai testvérmodellje, az IONIQ 5.  

A Kia EV6 és a Hyundai IONIQ 5 is ugyanarra az E-GMP villanyautó-platformra épül, amelyet a konszern mindhárom márkája – beleértve a Genesis luxusmárkát is – megkap. A Kia formatervezői azonban tetszetős formák mellett sokkal sportosabb arányokkal is ellátták az EV6-ost, amely ráadásul nagyobb akkut is kapott. Ez arra enged következtetni, hogy a Kia egy másik szegmensben kívánja elhelyezni magát az elektromos járművek piacán.   

 „Az EV6 a Kia mobilitási megoldások szolgáltatójává alakulásának szimbóluma. Úgy alkották meg, hogy dinamikus formát, progresszív technológiát és parádés teljesítményt nyújtson” – mondta Ho Sung Song, a Kia elnöke az EV6 online világpremierjén, majd így folytatta: „Ez a modell a Kia Plan S stratégiájának első tagja, amely azt a célt tűzte ki, hogy környezetbarát járműpalettánk 2030-ra értékesítésünk 40 százalékát tegye ki.”  

A Kiának már korábban is voltak tisztán elektromos meghajtású modelljei, amelyek a Soul és a Niro típusokból készültek. Ezek a modellek azonban benzinesként, illetve hibrid, vagy plug-in hibrid hajtásláncokkal is rendelkeznek, míg az EV6 kifejezetten és kizárólag villanyautónak készült. Az EV6 frontrésze jóval karakteresebb, mint a Hyundai IONIQ 5 modellje, amely a Pony kockaformáival inkább retrós hatást kelt. A Kia a jellegzetes tigrisorr újragondolásával megalkotta a digitális tigrisarcot, ahol a hűtőrácsot lezsugorították, az alatta lévő légbeömlőket pedig a szélesség kihangsúlyozására felnagyították.   

Oldalról a Kia villanyautója sokkal dinamikusabb képet fest, mint a magát nagyra nőtt kompaktnak mutató IONIQ 5. Az EV6 jellegzetes vonása az első ajtók aljáról induló karaktervonal, amely emelkedve tart hátra, míg végül a hátsó lámpák LED csíkozásában hátrakanyarodik. Felülre egy szárny alakú tetőspoiler is került, ami a Kia szerint csökkenti a zajt és jegyben javítja a légellenállást is. A vállalat azt is kihangsúlyozta, hogy a keletkező légáramok jótékony hatásai miatt – akárcsak az IONIQ 5 esetében – nincs szükség hátsó ablaktörlőre.

Amíg a Hyundai IONIQ 5 kétféle akkukapacitással és mindössze háromféle felszereltségben kapható, addig a Kia EV6 összesen négyféle kivitelben lesz elérhető: standard, Long Range, GT Line és egy nagyteljesítményű GT változatban. Ezek közül a GT csak 2022 második felében érkezik, míg a másik három kivitel az idei év második felétől már kapható lesz. A legizgalmasabb GT változat kettős villanymotorjának összteljesítménye 585 lóerő, nyomatékmaximuma pedig 740 Nm. A Kia szerint ez a sportverzió 3,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, amivel az eddigi leggyorsabb Kiát, a 4,9 másodperces gyorsulással büszkélkedő Stinger GT-t is megveri. „Olyan érzést szerettünk volna átadni, ami hasonlít a Kia korábbi dinamikus autóihoz. Mint amilyen a Stinger szellemisége” – mondta Karim Habib, a Kia formatervezésért felelős alelnöke.    

A Kia EV6 Long Range modelljét egy 77,4 kWh kapacitású akkumulátorral szerelték fel, amely a WLTP ciklus szerint 510 km hatótávra képes. A Kia reményei szerint a szigorúbb koreai szabvány alapján ez a modell képes lesz 450 km-es hatótáv elérésére, ami nagyobb, mint Hyundai Motor IONIQ 5 azonos változatának 430 km-es eredménye. Ez a némileg aerodinamikusabb forma mellett annak is köszönhető, hogy az IONIQ 5 nagyobb akkus változata kicsivel kisebb, 72,6 kWh-s akkuval rendelkezik.      

Hyuk-ho Kwon, a Kia dél-koreai értékesítési alelnöke a bemutatón elmondta, hogy a fokozott akkuminőség is hozzájárult ahhoz, hogy az EV6 picivel drágább lesz, mint a hasonló felszereltségű IONIQ 5. A Kia új villanyautójának Long Range változata nagyjából 55 millió won (kb. 15 mFt) körül lesz kapható, míg a GT változat ára elérheti a 70 millió wont (kb. 19 mFt) is. 

Mivel a szériagyártás és a kiszállítások csak a második félévben indulnak meg, ezért a vállalat idén 30 ezer, jövő évtől pedig évente mintegy 100 ezer darab EV6 értékesítését tervezi a globális piacon, amiből nagyjából 20 ezer kerülne az Egyesült Államokba. Ez nagyjából megegyezik a Hyundai IONIQ 5 termelési mennyiségének azzal a különbséggel, hogy – amennyiben az alkatrészellátás és a piaci helyzet megengedi – idén ebből a modellből már 60-70 ezer darab is készülhet.   

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei